Hamarosan bemutatótok lesz a fővárosban. Mesélnétek az előadás születéséről? 
Móni: Kettőnk közös projektje a Shirley Valentine című előadás, amin nagyon-nagyon szeretünk együtt dolgozni. Decemberben – az NKA támogatásával – Tatabányán debütált, Budapesten pedig most, április 28-án a Centrál Színház kisszínpadán lesz először látható. Ez egy monodráma, illetve nem jó szó ez, hogy dráma…

Károly: Deee, dráma…

Móni: Jó igen, de közben ez egy nagyon szép és pozitív jelentekből álló vígjáték, ami nagyon mélyen megérint. Egy élete közepén lévő nőről szól, akinek kirepültek a gyerekei, a férjével már nem túl boldog a viszonya, és ekkor elgondolkodik azon, hogy mihez kezdjen az életével, mi a helyzet az ő vágyaival, a kamaszkori, fiatal felnőttkori álmaival. A darab során Shirley szembesül azzal, hogy ő most hol tart és merre megy, vagy épp min lenne jó változtatni. Ezt annyira sok humorral és olyan életbölcsességgel tolmácsolja, hogy azt már próbálni is nagyon jó volt. Nagyon szeretem ezt a karaktert játszani. Bízom benne, hogy a Centrál Színház közönsége is meg fogja szeretni, mert ebben a mostani időszakban iszonyatosan sokat szomorkodunk és szorongunk, ezért ez egy olyan vígjáték, ami egy igazi ajándék! Hiszem, hogy nézőként is nagyon feltölt, és teli szívvel lehet utána hazamenni.

Tehát Tatabánya után, most felújítva kerül Budapesten bemutatásra?
Károly: Teljesen más lesz a díszlet.

Móni: De a szöveg és a főhős ugyanaz…

Mi alapján választottátok pont a Shirley Valentine-t? Jó tudom, hogy Károly fordította le a szöveget? 
Móni: Nagyon sok olyan megkeresés érkezett hozzám, hogy szívesen meghívnának vidékre olyan darabbal, ami egy, maximum kétszereplős. Eddig nekem nem volt ilyen előadásom, ezért elgondolkodtunk Károllyal azon, hogy akkor próbáljunk meg egyet közösen létrehozni. Sok darabot elolvastunk, amikor eszembe jutott, hogy „ó, hát ott a Shirley Valentine!”

Károly: Móni már régebben ismerte a történetet, én viszont még nem. Amikor elolvastam a magyar verziót, nagy hatással volt rám, és úgy gondoltam, hogy ez nagyon vicces, két-háromszor pedig muszáj volt törölgetni a könnyeimet is. Aztán elolvastam eredetiben is, és rájöttem, hogy talán az még viccesebb, nagyon jóféle angol humora van, ezért arra gondoltam, hogy megpróbálom ezeket a poénokat is átmenteni, és újra lefordítom a szöveget. 

Móni: A fordításnak köszönhetően Shirley története hozzánk is közelebb került, már abból a szempontból, amilyenek most vagyunk…

Károly: Igen, pont két éve, a covid-időszak kezdetén határoztam el – itthon voltunk és semmi dolgunk nem akadt –, hogy megcsinálom. Az eredeti magyar verzió egyébként még a kilencvenes éveket tükrözi, az én fordításom így egy picit maibb, ugyanakkor közelebb is van az angol szöveg humorához. Pont ezt beszéltük Mónival, hogy döbbenetes, hogy az eredetiben nincs egy olyan kis feldobott labda, amit később nem üt le maga a szerző valami zseniális poénnal. Pénteken próbáltuk a Centrálban, és nagyon jól ment, könnyeztem és vigyorogtam ott, ahol kellett.

Tudsz mondani egy olyan poént, amit már te írtál bele?
Móni: Szerintem, csak egyet nehéz lenne kiemelni, mert sokszor kontextusában egy egész jelenetben tud csattanni a poén. Sok olyan apró ötlete volt Károlynak, például szóösszetételek, fordulatok, amik sajátossá teszik. Az én személyes kedvencem egy olyan jelenet, amiben Shirley elmeséli, hogy a gyereke hogy játszott az iskolai, betlehemes ünnepségen. Ezt a részt Károly nagyon viccesen versbe szedte (az eredetiben nem az), és így a rímelés miatt is nagyon jó játszani…

Károly: Merthogy Móni tényleg úgy játssza, mint a gyerekek, egészen csodálatos és szórakoztató, ahogy átlényegül gyerekbe.

Móni: Tényleg, az történt hogy a covid alatt hoztuk létre a darabot, és mivel a vírus miatt nem volt lehetőség máshol próbálni, így maradt a saját lakásunk…

Károly: Konkrétan a konyhában. Móni közben kerülgette a konyhaasztalt, (még szerencse, hogy az első néhány jelenet eleve a konyhában játszódik), és ugyanígy, mint most délután, aludt a gyerek, és mi a konyhában fojtott hangon suttogva próbáltunk… így jött létre ez az előadás.

Miken dolgoztok még mostanában?
Károly: A Rózsavölgyi Szalonban nemrég volt Lucy Kirkwood Gyerekek című drámájának a bemutatója Kiss Marival, Egri Mártával és Hegedűs D. Gézával. Elég súlyos darab, de egy nagyon klassz, érdekes próbafolyamat volt, csodálatos milyen különbség van a fiatalok mentalitása és az idősebbek alázata és hozzáállása között. Tanulságos. Azt is hozzáteszem, hogy a konyhapróbák után, milyen nagyon jó volt Mónit újra, igazi színpadi próba közben látni egy vidámabb darabban. Nagyon jó színésznőnek tartom őt! 

Móni: Vagy semmi nincs éppen, vagy egyszerre van minden. Most épp az egyszerre van minden időszakában vagyunk. Szakmai vonalon én most elsősorban anya vagyok… aztán anya… utána egyszercsak valahol ott színész. (Móni vagyok legkevésbé az utóbbi időben.) Forgattam sorozatot és egy tévéfilmet, utóbbi nemsokára debütál, egy nagyon szép, fiktív történettel, ami egy örökbefogadásról szól. Valamilyen okból kifolyólag most több olyan munka talált meg, ami picit a családon belüli erőszakról vagy munkahelyi abúzusról, verbális bántásokról szól. Ezekről a témákról nagyon fontos beszélni, ennek kapcsán, Thuróczy Szabival forgattuk A tejföl című kisfilmet, ami rekordnézettségű a YouTube-on. Nagy vitákat váltott ki, de a lényeg, hogy beszélünk róla, és talán olyan érintettekhez is eljut, akik ezáltal mernek, és tudják majd honnan kérhetnek hathatós segítséget! Azt gondolom, ez egy fontos ügy, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni, és örülök, hogy színészként erre felhívhattam a figyelmet. Ezenkívül hamarosan Dobray Sarolta Üvegfal című könyvét fogom felolvasni. Károlynak egyébként ott volt még az Orlaiban Maros András Redőny című darabjának bemutatója is! 

Balsai Móni és Thuróczy Szabolcs

Károly: Igen, ez egy hatszereplős humoros dráma, ami a rendszerváltás után egy vállalkozófeleség történetét eleveníti meg. 

Móni: Úgy látszik, hogy Károlyt a női lelkek és a női témák találják meg… 

Károly:… és vágják pofon! 

A járvány alatt mennyire volt rátok hatással a bezártság? 
Károly: Pánikoltunk rendesen, az biztos! Márciusban kezdődött az első lezárás, de igazából két hónapig volt időnk pánikolni mert utána kiegészült a családunk a kisfiunkkal, úgyhogy igazából még kapóra is jött, hogy „legálisan” nem kell sehova se menni dolgozni, hanem itthon lehetünk egy csecsemővel. 

Mónika: Igazából, mi nagy nyertesei vagyunk a covidnak, mert nem kellett munkát lemondani vagy extrán átszervezni az életünket, és mégis 0-24-ben a kisbabánkkal tudtunk lenni. A víruson ugyan mindhárman átestünk, de mégis ez az együtt töltött időszak adott egyfajta lelki immunitást. Családdá váltunk minden szempontból. 

A kisfiatok már abban a korban van, hogy elkezdett beszélni, és tudtok nagyobbakat sétálni is vele. Hogy telnek most hármasban a mindennapok? 
Móni: Zöldövezetben lakunk, közel az erdő, de azért nagyobbakat sétálni még egy kicsit furcsa megfogalmazás, mert az utca végére eljutni egy közel két évessel laza 20 perc… 

Károly: Igen, mert még közel van neki a föld, és mindent tanulmányoz, ami éppen útba esik. Mostanában volt az első alkalom, hogy bele kellett menni nagy tócsákba, folyóba, ahogy olvadt a hólé, és nagyon nagy élmény volt neki egyenként belemenni a hótaposó bakanccsal tapicskolni.

Móni: Apa és fia, ketten placcsogtak a hólében és ez olyan jó… 

Károly:… és én nem mondtam neki, hogy ne placcsogjon, inkább bíztattam, hogy próbáld csak ki! 

Nyaralást terveztek idén? 
Móni: Idén belföldön maradunk, a Balaton környékén foglaltunk szállást hosszabb időre. Nyaralásnak neveztük el, de én megyek nyári játékra Szigligetre, a Centrál Színház Házassági leckék középhaladóknak 1-2. című előadásával. 

Károly: Erre az időszakra a kisfiunkkal és Liza kutyánkkal mi is leköltözünk a Balaton mellé, így ezt neveztük el nyaralásszerűségnek. 

Móni: Illetve van egy hatalmas baráti társaságunk, így nyár vége felé velük tervezünk hosszabb időt eltölteni a Balcsinál. 

Mi az az étel, amit mindannyian nagyon szerettek? 
Móni: A nagy, közös családi ebédek valahogy mindig a klasszikus húsleveshez kötődnek. 

Károly: Jaj, és mostanában kétszer is vettünk pisztrángot, amit megsütöttem, és az nagyon finom volt, mindenkinek ízlett, a kisfiunk is bele-bele csipegetett. 

Ha lehetne egy kívánságotok erre az évre, szezonra, mi lenne az? 
Károly: Szeressen megint aludni a kisfiunk! Ma is úgy aludt el délután, hogy mondogatta „nem akarok, nem akarok aludni”, majd elbillentette a fejét, lehunyta a szemét, és elaludt… 

A kisfiatok az éjszakát végigalussza? 
Móni: (Csendben) és gyorsan kopogjuk le, szerencsére igen! 

A képeket az interjúalanyok bocsátották rendelkezésünkre, kiemelt kép: Chikán Erika