Több mint két évig hosszabb-rövidebb szobafogságban éltünk, ennek a legtöbben érezzük a hatását a megjelenésünkön. Íme három inspiráló nő, akik jól ismerik a tükörképüket, annak minden előnyös és minden, társadalmilag nem feltétlen tökéletesnek tartott részletével. Hús-vér igazságok következnek olyan nőktől, akik nem félnek fürdőruhára cserélni a mackónadrágot.
Szöllősi Nóra (33): „A test jelez, ha nem kap elég tiszteletet tőlem”
„Gyerekként és kiskamaszként nagyon sokszor változott a testem. Kicsinek vékonyabb voltam, aztán kikerekedtem, ami egészen a hormonális változások koráig tartott, akkor nyúltam picit és elhagytam a kislányos alakot, hogy beálljak egy standard méretre. A női nem általában arra van kondicionálva, hogy összehasonlítsa magát másokkal, és ha csak egy vagy két testrészében talál kivetnivalót, és nem utálja az egész fizikai megjelenését úgy, ahogy van, akkor az már nagy dolognak számít. Velem is előfordult, hogy másokat csinosabbnak láttam, de sokszor éreztem magam rendkívül jól is a bőrömben. Ebben semmi tudatos nem volt, a személyiségem alakította így, és általában azzal operáltam, amikor le akartam nyűgözni valakit, nem pedig a szépségemmel. Soha nem bántottam vagy sanyargattam magam nagyon, persze sajnos az én számból is elhangzott 1 kg plusz után, hogy meghíztam. De volt 10–12 kellemes, elfogadással töltött évem. Most épp babát várok, és ezt megint új fejezetnek élem meg a testemmel való közös történetünkben, ami nem mindig egyszerű. Az ideális test jól funkcionál, és kölcsönhatásban van az elmémmel és a lelkemmel, mert ezek oda-vissza hatnak egymásra és szolgálják egymást. Az ideális test biztonságos és őszinte, ha hagyom neki, mert jelez, ha nem kap elég tiszteletet tőlem. Ebben a testben jól érzem magam akkor is, ha nem felel meg a társadalom szemében vizuálisan tökéletesnek tartott arányoknak. De hozzáteszem: az egy nagyon hosszú, nehéz és tanulságos út, amíg az ember megtanulja így kezelni. Amennyire csak lehet, próbálom távol tartani magam a testképpel kapcsolatos trendektől, mert tudom, hogy illúziók csupán, és olyan gyorsasággal változnak, amit az egészségünk fenntartásával képtelenség lekövetni. Igaz, a »body positivity« is az ilyen trendek része, amivel kapcsolatban ugyan sok kritikát lehet megfogalmazni, például a toxikus pozitivitást, de még mindig a jobb irányzatok közé sorolnám.
Azt hiszem, a testem és az öltözködésem összekapcsolásával nagy gondjaim soha nem voltak. Eleve hangsúlyos az életemben a személyiségem vizuális megjelenítése, például ruhákkal. Úgy érzem, sikerült egy olyan ötvözetet létrehoznom, ami azt gondolom, előnyös fizikailag, de megvan benne az a szabadság, hogy nem feltétlenül kell mindenki tetszését elnyernie, és ez már nem zavar.
A járvány időszaka elsősorban mentálisan viselt meg, ami persze magával hozta például az arcom változásait. Ezek az évek azért nyomot hagynak az ember vonásain. Mivel a covidon is átestem, természetesen annak utóhatásaival is számolni kellett sokáig. De ez az időszak megtanított még jobban értékelni a testem, amit megpróbáltam egészséges ételekkel táplálni. Sokkal többet főztem, mint korábban, és ezt pozitívan éltem meg. Szóval mi jól jöttünk ki ebből a helyzetből, hiszen a vége egy most is tartó, remélhetőleg végig egészséges várandósság lett.”
Borbély Ildikó (36): „Látom magam a tükörben, és szerintem jól látom magam”
„Kislánykoromban duci voltam, nem kimondottan kövér, de erős alkatom volt. Szinte soha nem voltam megelégedve magammal, viszont mostanra eljött az a pont az életemben, hogy végre jól érzem magam a bőrömben. Sosem gyűlöltem magam, de arra tisztán emlékszem, mennyire szerettem volna haspólóban járni, mégis takargattam magam. Világéletemben tudtam, hogy ezen csak úgy tudok változtatni, ha sportolok, sokáig azonban lusta voltam hozzá. Tudtam, hogy csak akkor fogok úgy kinézni, ahogy szeretnék, ha teszek bele energiát, ezt nem lehet megúszni ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
