Bizonyára emlékeznek rá, hogy korábban kétszer is foglalkoztunk Soproni Ági eltűnésével, próbáltunk segíteni, nem tudva, hogy már nincs segítség. Az elmúlt hetekben a lapok másról sem írtak, mint erről a bűntényről. Mi azt próbáltuk megfejteni, mi vihette rá a húszéves fiút arra, hogy megölesse, majd feldarabolja szülőanyját. Tavaly november óta készült szörnyű tettére. Nem értettem, miként lehet, hogy a színésznő ebből semmit sem sejtett. Irtózatos belegondolni, hogy miközben vacsoráztak, beszélgettek, a fia már halálra ítélte őt. Vajon mire gondolhatott közben a fiú, hogyan nézhetett nap mint nap az anyja szemébe? Soha, egyetlen pillanatra sem ingott meg, nem érzett bűntudatot, félelmet vagy szánalmat?

De hát miért?

Vajon miért csinálta? Kizárólag a pénzért? Ezt eleinte elvetettük, hiszen nem egymilliót ajánlott fel a bérgyilkosnak – holott a fele is bőven elég lett volna -, hanem nyolcat. A pénznél erősebb motivációnak látszott valamiféle belső indíttatás, amit alátámasztott az is, ahogy az anyja tetemét feldarabolta, s a kutyák elé vetette a belső részeit. Ennek ismeretében már egészen más jelentést kapott az a gyanúelterelő sms-üzenet, amit a Balaton mellől küldött anyja mobiljáról a sajátjára: „Etesd meg a kutyákat!” Nincs az a profi horrorszerző, aki ilyet kitalálna.

Én kicsi korától ismertem Andrást: kedves gyerek volt és értelmes. Ági mindig büszkén mesélte, hogy kész csoda, amit a számítógéppel művel, és színészi hajlamot is örökölt tőle. Amióta elvált – tizenöt éve -, egyedül nevelte a fiát. Egyszer engedte csak el maga mellől az apjához Finnországba, három évre. Utána a gyereket pszichológushoz kellett vinni, mert akkor döbbent rá először, hogy választania kell a szülei közül: vagy az anyját szereti, vagy az apját. Holott mindkettejükhöz ragaszkodott volna, és ahogy nőtt, kamaszodott, egyre jobban hiányzott neki a családi biztonság is, amit az elmúlt tíz évben alkalmi keresetekből élő anyja nem adhatott meg neki. Ebben az apa nélküli összezártságban bizonyára felnagyítva látta anyja erényeit és hibáit. Őt hibáztatta azért is, hogy elvált az apjától, aki jómódban él, és ha együtt maradnak, nekik sem lennének anyagi gondjaik.

Megszólal az apa

Az apa Petróczy Sándor. A válásuk óta nem láttam, s most alig ismertem rá. Megtört ember lett, aki hősiesen igyekszik tartani magát. Úgy gondolja, bármilyen borzalmakat követett el a fia, ott a helye mellette, hiszen rajta kívül már senkire sem számíthat.

-Mennyire ismerte a fiát, mit tudott róla?

– Csak azt tudom, hogy Andris teljesen normális gyerek volt. Azért is nehéz erről beszélnem, mert a család engem is megvádolt, hogy ki akartam forgatni Ágit és a gyereket a vagyonukból. Holott csak próbáltam megegyezni a volt feleségemmel a házat illetően. Ő azonban az egészet akarta, pedig nekem is volt benne részem.

– Ez a „kísértetház” kulcsszerepet játszott Ági életében és halálában.

– Görcsösen ragaszkodott hozzá, és nem ismert semmiféle kompromisszumot. Andrással is emiatt voltak komoly vitái. A gyerek sem értette, ahogy én sem, miért csináltatja meg a tetőteret, ha a rezsit sem tudja kifizetni? Ági mamája is nekem tett szemrehányást, hogy a lányának nincs pénze fűtésre, és kabátban fagyoskodnak a hideg szobában. Mégis, ha pénzhez jutott, azonnal ráköltötte a házra. Holott az lett volna az ésszerű, ha eladja. András is ezt akarta, de Ági a fiára sem hallgatott.

– Azt is mondta nekem egyszer, hogy ön ellene hangolja a fiát, viszont nem hajlandó gondoskodni róla. Igaz ez?

– Vállaltam volna a nevelését, de a bíróság másként döntött. Miután másodszor is megnősültem, és ebből a házasságomból is született két gyerekem, elsősorban róluk kellett gondoskodnom. Azután pedig, hogy András nagykorú lett, már nem fizettem a tartásdíjat, de néha segítettem pénzzel, vagy vásároltam neki ruhát, cipőt. Voltak problémák, ezt mindkettőjüktől tudtam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy azok idáig fajulhatnak. Akkor is tőlem kért pénzt, amikor nem tudta kifizetni a hetvenezer forintos villanyszámláját. Pedig ez már tizenöt évvel a válásunk után történt. Ágit szerettem. Amikor elvettem feleségül, azt hittem, hogy együtt éljük le az életünket. Iszonyatos, ami vele történt, és számomra még mindig hihetetlen, mégis úgy érzem, hogy Ági öntudatlanul kihívta maga ellen a sorsot. A „házfüggőségével” olyan helyzetet teremtetett, amelynek rabja volt ő is, meg a fia is. Engem a fiammal terrorizált, a gyereket azzal, hogy nem éli túl, ha elmegy tőle.

Ágival közös barátnőnk, Borbáth Ottília színésznő jegyezte meg keserűen: „Soha nem volt ekkora sajtója, pedig mennyire vágyott rá!” Igen. Színésznő volt, imádott szerepelni, de soha nem kapott akkora figyelmet, amekkorát megérdemelt volna a tehetsége. Egyszer elárulta, hogy boldogan játszana valamelyik Dosztojevszkij-darabban. Amit a szakma megtagadott tőle, kiosztotta rá az élet: főszereplője lett egy olyan tragédiának, amelyet akár Dosztojevszkij is megírhatott volna.

„Sosem engedném bántani”

Nagyon sajnálom őt. Jó lenne, ha sajnálni tudnám a fiát is, akit szenvedélyesen, márnaár őrülten szeretett. Nem korlátozta semmiben, András úgy nőtt fel, hogy neki minden szabad volt. Csak az anyjától függött, és ezt a függőséget a fiú most a maga módján tépte szét. Brutálisan eltávolította Ágit az útjából, és az életéből. Végül azt is bevallotta – ezzel eloszlatta a korábbi félreértéseket -, hogy pénzért tette. Ági gyakran hangoztatta: „Sosem engedném bántani a fiamat!” Nem is engedte. „Üvegházban” tartotta. Talán ez lett a veszte.

Az erkölcs teljes hiánya

Dr. Csiky Antal pszichológust kérdeztem arról, vajon mi vihet rá valakit az anyagyilkosságra.

– Az erkölcs teljes hiánya. Az amoralitás nem azt jelenti, hogy az illető erkölcstelen, hanem, hogy erkölcs nélküli. Az erkölcstelen tudja, hogy megengedhetetlen dolgokat művel, eltér a kötelező normáktól, az erkölcs nélkülinek nincsenek normái. Nincs tudatában annak, hogy vét az erkölcs ellen. Ezekben az esetekben az anyakép is súlyosan sérült, ami szintén nincs összefüggésben az anya viselkedésével. Vagyis azzal, hogy milyen az anya: jó, vagy rossz. Ilyen esetekben a személyiség súlyos zavaráról beszélhetünk, de ennek semmi köze nincs az elmeállapothoz.

A személyiség szerkezetében történt elváltozás, ami nem öröklött, hanem valamilyen trauma következménye. Itt már nem lehet kikerülni a súlyos neveltetési problémákat, vagy a rokonok, barátok szerepét. Bár a büntetőjogi felelőssége nem vonható kétségbe, mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy mitől deformálódott a személyisége. A legerősebb, a felnőttkort is befolyásoló hatások a 14. és a 21. életévükben érik a fiatalokat. A legjobb anya mellett is előfordulhat, hogy a gyerek tizennégy vagy huszonegy éves korában olyan környezetbe sodródik, ahol valaki mély hatást gyakorol rá. Ez lehet szeretve tisztelt ember: tanár, rokon, keresztapa, de gátlástalan barát is. Ezzel nem a szülők felelősségét kívánom csökkenteni, sőt, éppen nekik kellene jobban odafigyelni arra, hogy a gyerek kikkel barátkozik, és milyen példát lát követendőnek. Nagyon káros lehet az úgynevezett „kettős erkölcs” is, vagyis az, ha a szülők életmódja eltér attól, amit hirdetnek. A XX. század elmúlt évtizedeiben szinte elképzelhetetlen volt, hogy valaki megölje a szülőanyját. Abban, hogy ez ma már gyakrabban előfordul, jelentős szerepet játszik a kettős erkölcsi nevelés és az említettek egymást felerősítő hatása. Az általam elmondottak általánosságban értendők. Mivel Soproni Ági fiát nem ismerem, tettének pszichológiai vizsgálata sem tartozik a hatáskörömbe, ezért felelősséggel sem állíthatom, hogy mi vitte rá erre a szörnyű lépésre. Csupán azt tanácsolhatom minden szülőnek, hogy szenteljen több figyelmet a gyerekére, főként a pubertáskorban. Mert az a hatás, ami akkor éri, meghatározó lehet az egész életére.

Nők Lapja 2000/45. (Forrás: Nők Lapja archívum)