Nem hiszem, hogy akad olyan anyaszülte tévénéző, aki a a műsorújságban kipipálja a reklámot. Olyanok is kevesen, akik sürgősen be akarják fektetni a pénzüket, és a televíziótól várnak tanácsot. A reklám a Magyar Televízió anyagi érdekből kifejtett erőszaka. Ezt az erőszakot kell valamiképp elviselhetővé, sőt kellemessé tenni. Milyenek a magyar tévéreklámok? Jók, gyöngék, közepesek, szellemesek, untatók.

A Woolmark, a „tiszta élő gyapjú” reklámja például, szaladó barikával, és puha, alásimogató hangjával: remek. A Sió nevű üdítő ital hirdetménye, versenyben nyeldeklő kisiskolás gyermekeivel: elriaszt az üdítő italok fogyasztásától. Az OTP csapóajtós reklámját, hogy a „Van aki azért keres fel bennünket” szlogenjével kilapátolja az üzletfeleket: nyugati bankcégek dollárkötegekkel jutalmaznák. Az „Apropó: Sugár”: nem mond semmit, azon kívül, hogy létezik egy Sugár nevű áruház is. A „bontott csirkét, bontott csirkét” ránk erőszakoló rajzfilmsorozat: telitalálat. A „Jelenetek egy fürdőkádból” feliratú békaember-rémdráma: inkább lebeszél a hajsamponok használatáról. A „Cascót akarok kötni!” faágba csimpaszkodó, rémült úrvezetője: megfelel a propaganda-céljának. A ZÖLDÉRT-reklám a sokat emlegetett nonszensz-plakátot juttatja eszünkbe: „Cipőt a cipőboltból!” A Flórián üzletközpont tájékozódási hirdetése, a Flórián teret érintő autóbuszok számtábláival: jól informál. A juhtúró- és körözött reklám ujjal nyalakodó, kóka-bajszos szakácsa: egy kiéhezett vállalati fűtőre emlékeztet. A VASÉRT vaskalapos emberkéje régóta sikerrel szolgálja a céget. Ugyanez a figura, a kitűnő humorista előadásában: visszatetsző.

De abbahagyom…

Mindebből kiderül: a tévéreklámok színvonala éppoly változó, mint a tévé egyéb műsoraié. Azzal az eléggé nem méltányolható különbséggel, hogy a legrosszabb tévéreklám is csak másfél-két percig tart. 

Galsai Pongrác

 Nők Lapja 1982/11. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images