„Muszáj szavalnia az iskolai ünnepségen?” – Vekerdy Tamás gondolatai 1996-ból

Vekerdy Tamás örök érvényű tanácsai a Nők Lapja archívumából.

Kérdés: „A kisfiam óvodás. Semmi baj nincs vele, se az óvodában, se itthon. Vagyis: nem volna, ha nem lennének ünnepek és ünnepségek. Mint például az anyák napja, meg az évzáró. Előtte meg ott volt a farsang, azelőtt meg a karácsony… Ha egy-egy ilyen alkalom közeledik, már együtt szorongunk. Mert az én kisfiam nem akar szavalni. Sírva fakad. Még akkor is, ha együtt kell a verset mondania. Az egyik barátnőmnek hasonló gondja van a nagylányával, aki már iskolás. Jó tanuló. Szépen beszél, sokat olvas; legutóbb rossz jegyet kapott, mert nem vállalta, hogy szavaljon egy ünnepségen. Ő is izgul, sírva fakad, ha ilyesmire kerül sor. De hát tényleg: kell szavalni? Muszáj? Nem lehet, hogy vannak olyanok, akiknek ez nem megy? ”

Válasz: Szakmai meggyőződésem szerint óvodásokat egyáltalán nem szabad szerepeltetni. Azt jól el tudom képzelni, hogy valamilyen jeles napon eljönnek a szülők is, együtt eszünk, gyertyát gyújtunk és olyasmiket játszunk – körjátékokat vagy bújj-bújj-zöldágot vagy lánc-lánc-eszterláncot – amiket egyébként is szoktunk. De „szerepeltetni” – ne adj’ Isten, jelmezben szerepeltetni – az óvodásokat, ez hiba, tévedés. A mozgások óhatatlanul merevek lesznek és semmi jó (semmi „fejlesztő”) nem történik a gyerekkel, csak idomítás.

Aztán azt is tudnunk kellene, hogy valóban vannak olyan gyerekek – befelé fordulók, érzékenyek -, akik ezt a szavaltatást nem bírják elviselni, túlzottan nagy kín, tortúra nekik. Ezeket békén kellene hagyni, nem kellene őket felléptetni a nagy nyilvánosság előtt (más kérdés, hogy az osztályban, elbeszélgetve az ismerős körben, esetleg megpróbáljuk rábeszélni, hogy ő is álljon ki és mondjon el valamit). Előfordulhat persze az is, hogy a túlzott, rettegő visszahúzódás nagyfokú, a gyereket kínzó szorongást jelez, de akkor ennek más tünete is van. (Ilyen esetben persze szakemberhez kell fordulni.)

Ha a szavalni nem akaró, sírva fakadó gyereket társai „csúfolni” kezdik, akkor erre a felhatalmazást tudva vagy öntudatlanul az óvónő, a tanítónő adja meg a többi gyereknek, a helytelenítésével. Ezt mindenképpen el kellene kerülni.

És végül hadd idézzem Németh Lászlót. 1943-ban írja Verselő gyerekek című tanulmányában: „Iskoláink ellen így is az a kifogásom, hogy olyan érzéseket öntöznek nyolcéves korban, amelyek nem hajtanak ki, csak tizenhatban. Így szokják meg gyermekeink a műveltek fogyatékosságát: a hazudozást érzelmiekben. Addig szavaltatják őket idő előtt a hazáról, hogy a maga idején is csak szavalni tudnak róla. Anyák napján annyit hálálkodtatják őket, hogy csakhamar kihúzzák a párnát öreg fejünk alól.”

Azóta mintha kicsit romlott volna a helyzet: már nemcsak a nyolcévest szavaltatjuk és hálálkodtatjuk, hanem már a négy-öt évest is.

 Nők Lapja 1996/29. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images