Galsai Pongrác a Nők Lapja 1982. március 13-i számának „Tévékockák” című rovatában rövid jegyzetet közölt a televízió reklám-műsorairól. Bírálatára az alábbi válaszcikk érkezett Szegedi Andrástól, a Magyar Rádió- és Magyar Televízió Kereskedelmi és Propaganda Irodájának szerkesztőjétől.

Tévékockák, avagy egy érvénytelen dobás 

Mindig élvezettel olvasom Galsai Pongrác írásait. Különösen kedvelem rövid, lényegretörő, a Nők Lapjában Tévékockák címmel megjelenő televíziós műsorkritikáit.

Legutóbbi „dobása” azonban megdöbbentett és felháborított. Mint a televíziós reklámfilmek egyik alkotója, és azokért felelős szerkesztő, hitetlenkedve böngésztem át újra és újra a hazai reklámfilmekről „egybehordott” sorait.

Rögtön az jutott eszembe, amit még az újságíró iskolán tanultam, hogy nagy felelősséggel, mindig megalapozott értesülések alapján tárjuk fel a valóságot és írjuk meg az igazat. Senki sem kérte volna számon, hogy Galsai Pongrác miért nem ért a reklámfilmekhez, az viszont már megengedhetetlen, hogy ennek tudatában elhamarkodott és bizony igaztalan kijelentéseket tegyen.

„A reklám a Magyar Televízió anyagi érdekből kifejtett erőszaka” szögezi le bevezetőjében. Nemcsak televíziós szerkesztő kollégáim, hanem a reklámfilmeket megrendelő intézmények, vállalatok nevében is úgy érzem joggal tiltakozom. Hosszasan fejtegethetném — és ha egyszer Galsai Pongrác veszi a fáradságot, meglátogatja a televíziós reklámfilmek szerkesztőségét, maga is meggyőződhet róla —, hogy milyen komoly ismeretterjesztő szerepe, és ebből adódóan gazdasági haszna származik a filmeket készíttető, sugároztató megrendelőknek. Igenis vannak „akik sürgősen be akarják fektetni pénzüket, és a televíziótól várnak tanácsot.” Különben nem térnének időről időre vissza, és számolnának be közös sikereinkről.

Igaz, a tévéreklámok között nemcsak jók, hanem „gyöngék, közepesek” is akadnak. Azt azonban illett volna Galsai Pongrácnak megtudakolnia, hogy hány helyen is készülnek a reklámfilmek. Akkor talán a példaként felsorolt reklámfilmek színvonalát — kiemelkedőt és csapnivalót egyaránt — nem varrta volna a Magyar Televízió nyakába.

A nagyító alá került reklámfilmek közül bizony csak egy készült a Televízióban. Erről az egyről alkotott véleményével egyébként teljesen egyetértek. Szakmabelieknek, vagy környékieknek illik tudni, hogy a Televízió sugárzásra átvesz filmstúdiókban készült reklámfilmeket is — és bizony a példák egy kivételével onnan kerültek ki.

Mindezek a tévedések még nem akadályoznák az alapos elemzést. Sajnálatos, hogy Galsai Pongrác mélyreható vizsgálódásaiból ebben a tévékritikában nem élvezhettünk semmit. Elkapkodott, felületes, felelőtlenül odakent, véletlenszerűen kiragadott példákból álló gyűjteményt hozott össze.

Elgondolni is szörnyű, hogy mit szólna Galsai Pongrác, az író, ha műveinek kritikáját hasonló felelősséggel végezné egyik kritikus kollégája: Galsai Pongrác műveinek színvonala éppoly változó, mint író kollégái egyéb alkotásai. Azzal az eléggé nem méltányolható különbséggel, hogy a legrosszabbak között akad igen rövid is.

Szegedi András

A kockadobó válasza

Kedves Szegedi András,

őszintén bevallom: áll az eszem. Lehet, hogy e levél írása közben majd megindul. De egyelőre nem értem. Hosszúnak is nevezhető pályafutásom (cammogásom?) során megbíráltam halott és élő klasszikusok műveit, elhúztam a szám Kossuth-díjas színészek fő-alakításai láttán, lerántottam a nézők bokájáig nagy igyekezettel készült tévéprodukciókat, mert nekem nem tetszettek. Akadt köztük, amiről ma már másképp gondolkodom. Lelkem volt és lesz rajta. Még a tévedéseimért is vállalom a felelősséget. De tessék! Az ember sohasem tudhatja, melyik utcasarkon ki lép az útjába. A Nők Lapja említett számában higgadt, elfogulatlan, mondhatnám udvarias Tévékockát írtam a televízió egyik legváltozékonyabb műsoráról: a Reklámról. Azzal a joviális záradékkal, hogy a tévéreklámok kitűnőek, közepesek, gyengék. Mint általában az élet jelenségei. Mint nagyjában-egészében a Magyar Televízió. (A cikk újraolvasását ajánlom az érdeklődőknek, ha még nem pörgött le a föld alatti zónákba.) És erre kaptam az ön számonkérő sorait.

Nem értem.

Ragaszkodnék is tanácstalan passzivitásomhoz, hogyha cikkének nem volnának a témát felülmúló vonatkozásai.

1. A tévékritikus számára az újságíró iskolán is annyira szorgalmazott „valóság”: a Magyar Televízió műsora. Innen kell beszereznie a „megalapozott értesüléseket”.

2. „Igazat mondani!” Ez hivatalosan is sokszor megszegett alapkövetelmény. De hát máris két „igazság” van előttünk: az öné és az enyém, ön föltételezhetően inkább elégedett a tévéreklámokkal, mint én. Ennek okai nyilvánvalóak.

3. Államilag hitelesített erkölcsi bizonyítványom van. Jeles egyetemi vizsgám, esztétikából, Füst Milántól, Lukács Györgytől, Szalai Sándortól. Ez sokra ugyan nem jogosít fel. De arra esetleg, hogy véleményt mondjak egy-egy tévéreklámról.

4. Nem ártana, persze, a „reklámszakmából” is felsőfokú képesítést szerezni. (Van ilyen.) De erre előrehaladott korom, s egyéb elfoglaltságaim miatt nemigen lesz érkezésem.

5. Hány „reklámszakember” leledzik Magyarországon? Hetvenkettő, tizenhárom, négy? És hány tévénéző mondhat véleményt a műsorról? Hatmillió? Nyolcmillió?

6. Rég elévült teória, hogy egy kombinált szekrény, vagy nyugágy minőségének megállapításához műbútorasztalosnak kell lenni.

7. A legérzékenyebb pont: a reklám mint erőszak-tényező. Pedig a reklám egy másodperc törtrésze alatt magához rántja a figyelmet, frappíroz, fölhív, „leköt”; tehát erőszakos. Legalábbis a szó érzéki-érzékszervi értelmében. Egyetlen írásjele a felkiáltójel. Még akkor is, ha olykor kérdőjelet alkalmaz. Az erőszakmentes reklám — hatásmentes is. Kidobott pénz.

8. Hogy a Magyar Televízió elsősorban nem „anyagi érdekből” közvetít reklámot? Hm… Ez esetben, szerény összegért, nekem is volna egy megrendelésem. Egy jól tejelő kecske eladásáról van szó.

9. A reklám informál is, persze. Ismereteket közöl, tájékoztat, tanácsot ad. (Jót vagy rosszat.) De hát a világ maga is csupa információ. Ha valaki megkérdezi tőlem, merre van a Tűzoltó utca, s én azt mondom: „A hatos vagy a négyes villamossal utazzék az Üllői útig, ott térjen át a körút páratlan oldalára, és menjen el a következő keresztutcáig” — az már információ.

10. Nem hiszem, hogy a kritikusnak (nézőnek) ki kellene nyomoznia: melyik reklámfilm készült a Magyar Televízióban, s melyik más filmüzemben? Hiszen erről a Magyar Televízió se szokott „informálni”. A Magyar Televízióban látott reklámfilmek, mondhatnám kivétel nélkül a Magyar Televízióban láthatók. Tehát a Cég is felelősséget vállal értük.

11. örvendek, hogy az egyetlen tévéprodukcióban készült reklámról elismerően írtam. Kívánok a Magyar Televíziónak e műfajban továbbra is sok sikert.

12. Vannak rövid bírálatok, hosszabbak és még hosszabbak. Ha egy Shakespeare-előadásról, tájképről, hajókofferről vagy nőről azt mondom: „Tetszik” vagy „Nem tetszik” — már ez a megjegyzés is a véleménynyilvánítás egyik (mitagadás, elég rövid) formája.

13. „Mélyreható elemzést” írni a Tévékockákban, s éppen a reklámokról? Ellentmond a mértan és a műfaj törvényeinek. Szinte a kör négyszögesítésével egyenlő esélyű vállalkozás lenne. 14. Megnyugtatásul emlékeztetem a | levélírót, hogy a Nők Lapja illető számában egy 12 részes tévéfilm-sorozatra összesen 19 sort szántam.

15. Nem tartanám „szörnyűnek”, ha bárki is nyilatkoznék: munkáim „színvonala éppoly változó, mint írókollégái egyéb alkotásai”. Lévén munkáim színvonala csakugyan változó. Mint írókollégáimé.

A többi, hasonlóképp rövid Tévékockáimra vonatkozó dicséretekkel egyetértek, azokat köszönöm.

Szívélyes, kollegiális üdvözlettel:

Galsai Pongrác

 Nők Lapja 1982/19. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images