Ki lenne képes komor arccal nézni a fiókáit tápláló fecskét, a kölykét dédelgető macskát, medvét, majmot? A mosoly, amelyet ezek a jelenetek kiváltanak, az élőlények egész világát átható, gyengéd közös érzésben, a szülői szeretetnek szól. Tudományos ridegséggel inkább ivadékgondozási ösztönről beszélhetnénk — de ne legyünk ridegek Anyák napja táján. A szeretet egyértelmű szó, és mégiscsak ez e jelenség lényege.

Néhány héten át pillanatképeket közlünk majd a szerelem, házasság, család természeti és történelmi változásairól. A sorozatból, az alkalomhoz illően, előre vettük az anyai, pontosabban a szülői szeretet témáját.

Anyaszívű apák

Talán nem ünneprontás, ha ezzel, az embervilágban is örvendetesnek számító kivétellel kezdjük. Igen, vannak apaállatok, „akik” élnek-halnak, mindent megtesznek, szükség esetén fel is áldozzák magukat csemetéikért.

Tévedés volna azt gondolni, hogy minél magasabb rendű az élőlény, annál fejlettebbek a szülői érzelmei. A halak a törzsfejlődés létrájának alacsony fokán állnak, mégis némely fajtájuknál éppen a hím rendkívül lelkiismeretes ivadékgondozó, fészket készít a nősténynek és őrzi a megtermékenyített petéket, sőt olyan hím hal is van, amelyik öblös torkában hordja, külső veszélytől védve, a jövőt ígérő „tojásokat”.

A fogolykakas szülői ösztöne egyenesen bámulatos. Ha családját veszély fenyegeti, rögtön felszáll, és nem menekülni akar, ellenkezőleg: magára tereli a támadó figyelmét, mert „tudja”, hogy a ragadozó madár a csapatból elsőként felrebbenőre csap le. Az elözvegyült, elárvult fogolykakas új párt nemigen, de új „gyereket” keres magának, s teszi ezt oly szenvedéllyel, hogy vadon környezetéből emberlakta területre merészkedve, a tenyésztelepről is kész fogolycsibéket elcsalogatni.

Egyesült erővel

Az „örökbe fogadás”, idegen kicsinyek táplálása, felnevelése nem ritkaság a madarak, emlősök világában, még gyakoribb a háziasított állatok között. Nőstény macskák, kutyák szeretettel szoptatják, gondozzak a vidra-, nyést-, nyuszi-, borzkölyköket, vagy akár a kis vadmalacot, tigrist.

Még gyakoribb a hím és nőstény közös erőfeszítése a fészekrakásban, ivadékgondozásban, alacsony szinten is. Sok teknőspár együtt épít tojófészket, mégpedig úgy, hogy az anyai lelemény rakja össze az apaállat által gyűjtött nyersanyagot.

Költés után a madarak általában csak élelemszerzés céljából hagyják el a fészket, és veszély esetén hím és nőstény egyaránt harciasán, önfeláldozóan védi kicsinyeit.

A családi együttműködés és munkamegosztás szép példája, amikor a nőstényre háramlik a költés és a nevelés, a hím pedig élelemről gondoskodik, védelmezi a családot. Az állatvilág számos megnyilvánulásához hasonlóan, ez sem tekinthető példaképnek az emberi közösségben. Mások a természet és mások á társadalom törvényei.

Kedvenceink, a majmok

Mint minden analógia, párhuzamállítás az állati és emberi magatartásban, a szólásmondás a „majomszeretetről” is tévedés, a túlzott kényeztetés értelmében. Az anyamajmok pontosan annyi szeretetet adnak kicsinyeiknek, amennyire ezeknek szükségük van ahhoz, hogy felnőve megálljanak a két, alkalomadtán négy lábukon.

„Az állatkertekben az emberszabású majmokat csak azóta sikerül huzamosabb ideig életben tartani, amióta tudják, hogy rendszeres becézésre is szükségük van. Ilyen körülmények között szervezetük ellenállóbb és ritkábban betegszenek meg tüdővészben. Nem elég tehát az állatok táplálásáról, megfelelő hőmérsékleti, higiéniai körülményeiről gondoskodni; az anya jelenléte a fejlődés bizonyos szakaszában ugyancsak nagyon fontos tényező, és a felnövő állat későbbi viselkedésére jelentős mértékben hat” — írja Ákos Károly.

Kísérletek bizonyítják az anyai szeretet hiányának káros következményeit. A magányosan, vagy műanyával felnövekvő majmok látszólag egészségesek, de „magukba vonult állatok lettek, hosszan üldögéltek a semmibe bámészkodva, s eközben gyakran véresre harapdálták magukat”. Az amerikai Harlow házaspár kíméletlen, de hallatlanul fontos kísérletei azt is kiderítették, hogy ezeknek az állatoknak a túlnyomó többsége nemi kapcsolatra sem volt hajlandó, s amelyik mégis teherbe esett, „saját gyermekeivel közömbösen, vagy éppen türelmetlenül viselkedett”.

Nem túlzott tehát a következtetés: az anyai testmeleg és becézés hiányában majoméknál is nehezebb az élet. Akár az anya és szeretet nélkül felnövő emberfiának — azzal a különbséggel, hogy az ember minden más élőlénynél mérhetetlenül magasabb fokra jutott, egyedülállóan tudatos és közösségi lény, s ezekkel a tulajdonságaival gyógyíthatja azokat a lelki hiányokat, sérüléseket, amelyek leküzdésére az állatvilág képtelen.

Gy I.

Nők Lapja 1982/19. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images