Legalább nyolc oka van annak, hogy nem én találtam föl az ehető körömlakkot. Az első hét okban benne van, hogy millió egyéb dolgot sem találtam föl. Továbbá, hogy fiaim a legelvetemültebb korszakaiban sem akartak körömlakkot enni. Minden egyebet akartak, különösen újságpapírt. Most, hogy azt olvastam, egy kaliforniai anyuka, Audrey feltalálta az ehető körömlakkot, hogy megmentse a kislányát, Lizát a potenciális körömlakkmérgezéstől, el kellett gondolkodnom. Lehet, hogy én folyamatosan veszélyeztettem a gyerekeimet azzal, hogy hétről hétre hordtam haza – sajtótermékek formájában – a mérgeket? Ahelyett, hogy feltaláltam volna az ehető újságot, türelmesen kikotortam a szájukból a félig csócsált papírgalacsinokat, és azt mondtam erősen artikulálva: „nem szabad megenni!” Ugyanezt tettem a szappannal, a cipőpasztával, a „késvillaollóval”, és számos „gyerek kezébe nem való” dologgal

Kisgyerekes anyukának lenni idegtépő. Akit erős vizuális fantáziával vert meg a sorsa, egy horrorfilmre elegendő rémséget belelát egy átlagos polgárlakásba. És az még csak meg sem közelíti a valóságot. A tipegő haramiák csalhatatlan biztonsággal cserkésznek be mindent, amiről még nem vettük észre, hogy ráz, vág, szúr, koszos, törékeny, illetve amiről eddig úgy tudtuk, hogy úgysem éri el. De az igazi zsákmány minden, ami „nemszabad”. Az igazi szülői feladat pedig ezt elfogadtatni.

Az a fő bajom az ehető körömlakkal, hogy nem értem a logikáját. A homokozóban „sütött” homokpogácsa nem ehető, a gyerekkonyha gyerektűzhelyén sem ég gyerekbarát tűz. A játék attól még igazi: megkínálnak üres tenyerükön a „frissen sütött pogácsával”, és mi boldogan majszolgatjuk, hogy milyen finom. Felszabadultan sétálgatunk mi magunk is a játék hevében keresztbe-kasul a valódi és a játékvilág között. De ehhez az kell, hogy mindnyájan tudjuk a különbséget a felnőtt- és a gyerekvilág között.

Audrey, aki lakkozza a körmét, nyugodtan mondhatja, hogy Liza még kicsi ehhez. Mondhatja azt is, hogy a körömlakk olyan, mint a késvillaolló, azért olyan szúrós a szaga, mert méreg. Lehet azt is, hogy játékból céklalét kenünk Liza kicsi körmére, és akkor olyan lesz, mint a mamáé. És persze lehet méregdrága ehető – céklából, répából és árpafűből készült – körömlakkokat is venni a boltban Lizának, elfér a sok marhaság mellett, amire pénzt költünk. Megúszunk vele egy konfliktust, de közben kicsit összemaszatoljuk a dolgokat: a körömlakkról leválasztjuk azt a tulajdonságát, hogy „nem ehető”.

Felteszem, a kaliforniai anyukának megvan a garantáltan folt- és csíkmentes, kopásálló körömlakkszériája. Én, ha gyerek lennék, az árpafűből készült biztos nem érdekelne. Rondább is, mint anya zöld lakkja, nem is ízlik, legyen csak anyáé, ha annyira szereti. Jó lesz nekem az a csillogó, szúrós szagú, amit rejteget. Az biztos sokkal finomabb is.