Sokáig törtem a fejem, mit kérdezhetnék tőled, hiszen nyitott könyv az életed, mindent kiposztolsz a közösségi oldaladra.
És mi mindent nem! (Rám villantja világot beölelő mosolyát.)
Akkor azokról beszélgessünk! De előbb áruld el, mi motivál, amikor a nyilvánosság elé tárod a legfontosabb élményeidet és gondolataidat. Tudatos építkezés ez, vagy belülről jövő késztetést érzel, hogy ne csak énekesnőként, hanem más területen is megmutasd magad?
Mindkettő. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tudatos építkezés eredménye ez a mintegy háromszázezer követő. Tízévnyi kemény munkám fekszik benne, hogy megteremtsem a netes rajongótáboromat mindkét közösségi oldalamon, és nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyien kíváncsiak rám. Ugyanakkor valami küldetéstudat is hajt, hogy segítsek azoknak, akiknek szükségük van iránymutatásra. Számtalanszor tapasztaltam magamon is, milyen inspirációt jelenthet adott esteben egy gondolatmorzsa, amit valamelyik olvasmányélményemből csippentek fel, mert éppen rímel az életemre, megvigasztal, vagy segít továbblendülni egy probléma megoldása felé. Úgy érzem, megvan bennem az az erő, amivel képviselni tudok ügyeket, józan gondolatokat, és az is motivál, hogy tartalommal töltsem meg a közösségi oldalakat. Ma már el is várják tőlem, hogy bizonyos dolgokhoz hozzászóljak. Arról nem beszélve, mennyi szeretetet kapok vissza! Bármikor töltekezhetek belőle.
Előfordul, hogy megcincálnak valamiért?
Nem jellemző, hogy bántanának, talán ezért is merek a szakmán kívül mélyebb témákról is írni. Valamiért szeretnek engem az emberek, én pedig angyalkáknak érzem őket, akik jószándékúan követnek az utamon.
Én sem beszéltem még senkivel, aki Tóth Veráról rosszat mondott volna. De nem is vagy provokatív személyiség, nemrég is egy békítő poszttal hívtad fel magadra a figyelmet.
Elegem lett abból, hogy a politika ennyire kifordítja az embereket önmagukból, és kiírtam, hogy nem értem, miért kell egymással gyűlölködnünk. Miért nem tudunk egy pohár bor mellett üldögélve békésen elbeszélgetni, akár politikáról is, mint régen, „egy másik bolygón”? Meg hogy a dolgok nem fekete-fehérek, mindkét szekértáborban előfordul mindenféle ember, nem szabad általánosítani… De nem idézem saját magamat. Még csak annyit, hogy az életben szerencsére azért ritkán esnek egymásnak a másképp gondolkodók, úgy látom, de a közösségi oldalakon elképesztő az agresszió. Talán mert ott nem kell a másik szemébe nézni. Néha csak állok és csodálkozom, mi dől ki egyesekből a névtelenség álcája alatt. Nagy csalódás. Lehet, hogy naiv vagyok, hogy azt remélem, le tudom csillapítani a kedélyeket, mégis megpróbálom. Ha máskor nem sikerül is, de amikor énekelek, biztosan. Talán ez a dolgom a földön.
