„Hogyan lehet szeretni egy rovart, aki folyamatosan belém szúr?”– tette fel a kérdést Szonja, Lev Tolsztoj felesége, a naplójában. „Imád gyötörni, megríkatni – írta az esküvője előtti napon. – Mit tesz velem? Fokról fokra visszahúzódom tőle és megmérgezem az életét…”  

Csaknem ötven évig éltek együtt, szinte függőként falták a másik (gondosan elöl hagyott) titkos naplóit. Tolsztoj élete utolsó napjaiban, nyolcvankét évesen elmenekült otthonról, útközben lett rosszul, az állomásfőnök szobájában haldokolva is az asszonyt szidta, majd őrjöngve hívta, követelte, az pedig rohant, és az ágyára borulva zokogta: „Soha nem szerettem mást, csak téged!ˮ

Pár éve, egy vacsorán, az egyik ismerősöm porig alázta a feleségét, aki szintén a barátunk.

A nőnek a tapintatos félrenézés fájt a legjobban. A beszólásokat már megszokta. Húsz éve élt együtt az elbűvölő sármőrrel. Ő a társaság szélén, a férfi mindig a középpontban.

Fogalma sem volt róla, hogy a férj kezdeti rajongása mikor csúszott át otthoni közönybe és társasági piszkálódásba. Ha nagy ritkán, dadogva próbálta a tudomására hozni, mi minden kavarog benne, a férfi elmagyarázta neki, miért hülyeség, amit mond, aztán azonnal valami érdekesebbről, a saját örömeiről, bánatairól, terveiről kezdett beszélni.

Megváltásnak tűnt, amikor összejött egy gyakornoklánnyal, akit az égbe röpített, majd porig alázott azzal, hogy folyton a kevéssé sekélyes, volt feleségét emlegette, az „igazi nőt”.

Mindeközben a volt feleség kábán próbált talpra állni. Sejtelme sem volt róla, hogy az új barátnő számára ő az örök példakép, akire csodálattal és főleg bűntudattal kell tekinteni, hiszen a férfi még mindig ezzel a szent asszonnyal élne, ha a kis ribanc szét nem választja őket.

Van valami különbség Tolsztojék és az ismerős házaspár destruktív kapcsolata között?

Ebben a lapszámban bőven lesz szó a másik határairól, igényeiről, a bensőséges kapcsolódásról és a cizellált családi pokolról.

Mindannyian értünk a gyermekes önzéshez, csak kevesen a felnőtt, szimmetrikus kapcsolatokhoz.

Az egészséges önszeretet és szeretet nem születési adottság, éppen a mások és az én kapcsolatából alakul ki, folyamatosan, egy életen át formálódik. És még azon is túl.