Senki félre ne értse: az interjúban a szokásostól eltérőn azért a tegeződés, mert évfolyamtársak voltunk az egyetemen. Azaz tizennyolc éves koruk óta ismerjük egymást.
Mi volt a zsigeri reakciód, amikor a Sipos-botrány (Sipos Pál gyerektáboraiban rendszeresen történtek szexuális visszaélések, azt dolgozta fel a Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm is – a szerk.) kirobbant?
Akkoriban már központi helye volt az életünkben a honlapnak, amit a férjemmel hoztunk létre. Az első gondolatom az volt, mekkora sokk lehetett az áldozatoknak Magyari Péter kemény, odacsapós cikkére ébredni. Igaz, Magyari sokakat meginterjúvolt, ám még többen lehetnek, akik hosszú évekre eltemették magukban, amit Sipos művelt velük. Nem biztos, hogy készen álltak arra, hogy szembesüljenek a múltjukkal. Ezt leszámítva nem lepett meg, rengeteg ilyen esetről tudok.
Mármint tanár és diák között?
Igen. Még gyerekkoromban, a saját általános iskolámban előfordult egy, és közeli hozzátartozóm iskolájában is. Továbbá nehéz elhatárolni itt a kategóriákat. Hol kezdődik az abúzus?
Nekem az is necces, amikor a tesitanár fekvőtámaszoztatja, és közben két centiről bámulja a lányokat.
Siposnál egyrészt örültem, hogy végre felszínre kerül egy ilyen eset, ennek kapcsán lehetett a témáról beszélni, ugyanakkor nem tetszett, hogy szenzáció lett belőle.
Mesélted egy interjúban, hogy a nagyobbik lányodnál előállt a helyzet, amikor nem halogathattad tovább, el kellett mondanod, mi történt veled. Mindkét könyvben eléggé központi téma, hogy szavakba foglalni a sebet önmagában tehertétel, plusz nehézség. Neked segítséget adott ez a beszélgetés a későbbiekhez?
Berkesi Zsuzsa: Jó leszek, Joshua Kiadó, 2022
Váratlanul ért, korainak tartottam, féltem, hogy kárt okozhatok, terhet rakok rá, még csak tizenhat éves volt. Ezt leszámítva könnyebbséget is jelentett, mert máig komolyan bajlódom a titoktartással, hol a határ a hazugság és az el nem mondás között. Úgyhogy ennek a fordulatnak mindenképp felszabadító ereje volt. A két különböző korú gyerekünket akkor nem lehetett egyformán kezelni. Most a legjobb, amikor mindkettő mindent tud, nem kell róla beszélni, nem is téma már. Jó, hogy nem kell tovább bujkálni.
Felszínre tört benned a régi fájdalom, amikor coming outoltál?
Mostanra készen álltam rá. Távol álljon tőlem a magamutogatás, nem szeretném, hogy az én történetemről beszéljenek, már nincs is relevanciája. De ahhoz, hogy kilépjek az árnyékból, ezt kellett tennem. A Bűn vagy bűnhődés esetében azóta sem bánom az anonimitást, mert jó helyen tartotta a fókuszt. Februárban mondtam ki egy interjúban, hogy én vagyok Anoni Mara. Megosztottam a cikket, látták a kollégáim, furcsa volt másnap bemenni. Addig senki nem tudta, mostantól akár a tanítványaim is. Nem bánom, nekik is szeretettel ajánlom a Jó leszeket.
Melyik szándék született meg előbb, hogy írsz második könyvet, vagy hogy kilépsz az anonimitásból?
Nem volt tudatos a második, bár amikor megérkezett a nagy online világ, és én elég sűrűn posztolok, megéreztem az írás ízét. Séta közben láttam meg egy garázsajtón a graffitit, „Jó leszek”, megmozgatta a fantáziámat. Hagytam, hogy vigyen a lendület, hagytam a szereplőimet élni, haladni a cselekményt. Izgalmas volt, hogy nem kötött a valóság.
Hogy választottál neveket?
Csak a Zsuzsi volt tudatos, rá nem tudtam másképp nézni, mint gyerekkori önmagamra, még akkor sem, ha egészen más történt vele. Eljátszottam a gondolattal, mennyire alakul másképp az életem, ha gyerekkoromban ki tudok állni a szüleim elé, ha gyerekfejjel értem meg, mi történt velem.
Amikor Zsuzsi még igazán gyerek, ő sem látja, ő sem tudja kimondani, mit művel vele az apja.
Így vannak vele a gyerek áldozatok. Az események súlyát semmiképp nem értik, aztán egyszer csak gyanús lesz a nagy titkolózás.
A terápiában mi volt a legsokkolóbb felfedezés magadról?
Talán az, hogy ennek a gyerekkori történésnek ekkora jelentősége lehet. Megdöbbentem, hogy annyi éven át eltemettem, majd a második órán mégis elmondtam, bár addigra rettentően felkavart már a Rorschach-teszt, amelyben csak borzalmakat és vért láttam. Talán ez hozta ki. Valahol az ember legbelül mégiscsak tisztában van azzal, mennyire fontos, ami történt vele. Ellentmondásos. Én sem tudtam, közben mégis.
Berkesi Zsuzsa (Köszönet a fotóért a Joshua Kiadónak)
Kevés áldozatnak alakul olyan idealisztikusan az előbújás, mint a te Zsuzsi figurádnak.
Ebben a fázisban jól alakult, de nem tudjuk, merre megy az élete. A bántalmazás nagyon ritkán derül ki ilyen fiatal korban. A legtöbben cipelik magukban évtizedeken át. A weboldalunkon harminctól hatvanévesig mesélnek olyan áldozatok, akik most szólalnak meg először. Igazán hepiend az lett volna, ha még akkor, Zsuzsi ötéves korában az anyukája váratlanul hazaér, és apuci lebukik. Illetve természetesen ha meg sem történik. Nem létezik valódi prevenció. Talán a Siposoktól meg lehet védeni a gyereket, de a rokonságtól nem.
Az egyetlen reménysugár az volna, ha társadalmi szinten jobban hitelt adnánk az áldozatoknak. Akkor nem lennének ilyen bátrak az elkövetők.
A prevenció az észrevétel. Nem a konkrét eset, nem az együtt fürdés okozza a nagy gázt, hanem mindazok a lelki folyamatok, amelyek utána jönnek. Hogy a gyerek elszigetelődik, bűntudata van, hazudoznia kell, ott marad a hatalmas titkával. Ebből jönnek a mániák. Ha valamiért, ezért hepiend a Zsuzsi története, mert kiszakítottuk ebből a láncból.
Miért a kiadódat választottad?
A Bűn vagy bűnhődést Fogarasy Judit szerkesztette, olyan szépen bánt a szövegemmel, hogy nagyon szerettem volna vele dolgozni tovább. Ő és a férje, aki szintén szerkesztő, időközben saját kiadót alapítottak, a Joshua Könyveket, én pedig mentem utánuk. Jártak rendezvényeinken, lelkesek voltak, láttam, hogy érdekli őket a téma.
Tavaly meghalt az az ember, aki téged zaklatott gyerekkorodban. Már soha nem fogod tudni szembesíteni. Nem zavar?
Egyáltalán nem. Sőt a terápia során megértettem, hogy többé nem akarom látni, nem szeretnék egy levegőt szívni vele. Addig is túl sokáig találkoztunk még mindenféle családi eseményeken. Mostanra mindent kiadtam magamból, vele nem maradt beszélnivalóm.
Mi újat tudtál meg magadról, miközben a regény megszületett?
Újdonság volt, mennyire élvezem az írást. Megértőbb lettem a szüleimmel szemben. És talán hogy mennyire szeretnék olyan barátnőt, mint Zita. Bár a férjem nagyon jó barátom, azért mégiscsak a férjem.
Ennyi idő után hogy látod, mit kaptál a sérülésedtől?
Hideget is, meleget is. Annak örülök, ha másnak tudok segíteni. A visszajelzések alapján ez sokszor sikerült, és ha ez a könyv nemcsak áldozatokhoz, de szülőkhöz is eljut, volt értelme a traumámnak.
Szöveg: Esze Dóra
Kiemelt kép: Getty Images
