Ötven körüli ismerőseim körében feltűnően megugrott a válások száma. Párok, akik tartották bennünk a lelket, akik inspiráltak, akikről azt hittük, ők aztán örökre együtt maradnak, szülők, akik nem is olyan régen még büszkén posztoltak a családi kirándulásokról fotókat, egy váratlan fordulattal a szombat esti Tinder-randevújukról beszélnek. Mérsékelt lelkesedéssel, összetörve, mégis reménykedve.

Van közöttük nő, férfi, pesti, vidéki, nagycsaládos, fiatal nagyszülő, kisgyermekes. A közös bennük, hogy mindannyian a negyvenes éveik végén, az ötvenes éveik elején járnak, és együtt terveztek megöregedni a társukkal. Kiderült, hogy a szomorú tendencia nemcsak az én ismeretségi körömre igaz, általánosnak mondható (16. oldal)

Jean-Michel Hirt francia pszichoanalitikus az elmúlt két évtizedben több ezer házaspár terápiáját felügyelte. Szerinte a párok átlagosan hat évvel később jelentkeznek nála, mint kellene. Akkor kellene, amikor még vitáik ellenére is sok láthatatlan szállal kötődnek egymáshoz.

Egy olyan kultúra magasfeszültségében élünk, amely a szerelemben nem tűri a középszerűséget. A reklámok, sorozatok, közösségi oldalak azt sulykolják, hogy sokkal boldogabbnak, szerelmesebbnek, kívánatosabbnak, sokkal mindenfélébbnek kellene lennünk. Hogy mégis mit jelent ebben a kultúrában az ideális társ?

Alec Soth fotós megpróbálta lefotózni.

Elment korunk randimekkájába, Las Vegasba. A következő dolgokat örökítette meg: tompa tekintetek, görnyedt, védekező testtartású emberek, merev mosolyok.

„Ahogy a villámrandikat fotóztam – nyilatkozta Alec –, rájöttem, hogy a popkultúrában megjelenő szerelem mennyire eltér a valós élményeinktől. És főleg, hogy milyen unalmas.”

Fotóprojektje folytatásaként Alec sorra járta az idősotthonokat.

Rengeteg párral találkozott, akik évtizedeket töltöttek együtt. Elkérte az esküvői fotóikat, majd ugyanabban a pózban újrafotózta őket. Egyik pár megismerkedésének a története sem volt igazán romantikus vagy érdekes. Az igazán érdekes az volt, hogy együtt tudtak maradni.

Vajon a mai hetvenes-nyolcvanas nemzedék az utolsó, amelyik fontosabbnak tartotta a kapcsolat tartósságát, mint a minőségét? Az utolsó nemzedék, amelynek tagjai még tudnak viselni, tűrni vagy… tudnak megbocsátani, megújulni, javítani? Utánajártunk.