Egész évben gyakori reggelim a kenyér, sajt, gyümölcs, olajos mag négyesfogat. Nem kell sok belőle: egy szelet kenyér, egy szelet sajt, egy félkörtényi gyümölcs, két-három dióbélnyi mag, de ha jól választom és kombinálom az alapanyagokat, olyan ízélményt ajándékozok magamnak, amely minden falatnál egy-egy újabb örömteli rácsodálkozást ad a különböző ízekre, textúrákra, zamat- és aromaharmóniákra, úgyhogy sokadszorra is azt érzem, minden alkalommal, hogy tanultam valami újat magamról, az ízekről és az ízlelésről.

A legkézenfekvőbb természetesen a rozskenyér, gorgonzola, körte, dió négyes, erre mindjárt mantraszerűen rá is fogok fókuszálni ebben a kis dolgozatban, de természetesen nagyon sokfajta más kombináció lehetséges. Fel is sorolok gyorsan és pergő nyelvvel egynéhányat: fehér kenyér, kecskesajt, eper, pisztácia; barna kenyér, brie, alma, mandula; pirított kalács, bivalymozarella, meggy, hántolt mandula; rozskenyér, cheddar, őszibarack, pekán; foccacia, rokfort, mangó, fenyőmag; pászka, füstölt sajt, füge, dió – most abbahagyom, még mielőtt beleszédülnék – na jó még egy utolsót, parasztkenyér, pecorino, ananász, pirított kesudió. Minden gyümölcshöz meg lehet találni a megfelelő sajtot, és fordítva, aztán ehhez a kombinációhoz kell kiválasztani előbb a kenyeret, aztán a magot. A kenyér pirításával és a mag pirításával-fűszerezésével szintén szépen el lehet játszani, és bővíteni a lehetőségeken. 

Én általában úgy csinálom, hogy egy vagy két harapható, nyitott szendvicset készítek, de fogpiszkálókra szúrt kis miniszendvicsfalatként is szervírozható, ha éppen olyan kedvünk van, hogy elegáncsos otthoni fogadást adjunk szeretteinknek vagy barátainknak.

Adjuk tehát át magunkat az elképzelt ízélménynek, jöhet az a bizonyos gorgonzolás-körtés- diós rozskenyérszelet.

Szerezzük be (vagy legalábbis képzeljük el) a hozzávalókat.

A rozskenyér ropogós és fűszeres legyen, a legjobb, ha kömény, édeskömény, sőt ánizs és még görögszéna is jutott bele, sőt ne csak bele, hanem a héjára is.

A gorgonzola legyen nagyon érett.

A körte kemény húsú, de zamatos legyen.

A dió frissen pucolt, nem túlságosan száraz.

Vegyük elő a legszebb porcelántányért, és kezdődjön a mulatság a körtével. Vágjuk négybe, aztán a negyedeket is négybe, örüljünk a hús kemény vajasságának, szívjuk be a könnyed, zöldessárga körteillatot, helyezzük egymás mellé a vékony körteszeleteket, gyönyörködjük el a felületek gyöngyházas csillogásán, a sárga héj rikító erején.

Most jöhet a kenyér. Vágjunk egy vagy két vékony szeletet, olyat, ami épp elég vastag ahhoz, hogy megtartsa majd a sajtot, a körtét és a diót. Engedjünk a kísértésnek, ropogtassunk el kíváncsian egyetlenegy lehulló édesköményszemet.