Walter Rózsi, született Walter Rozália Mária (1899–1974) a két világháború között ünnepelt operaénekes volt. Már hatévesen bekerült az Operaház balettiskolájába, majd évekig a tánckarban szerepelt. A Zeneakadémián és Milánóban tanult énekelni, állítólag Puccinivel is találkozott. Énekesként húszévesen debütált Tosca szerepében a Városi Színházban (a mai Erkel Színház), ezután az Operaház vezető énekese volt egészen nyugdíjba vonulásáig. A drámai szoprán pályájának egyik csúcsa Respighi A láng című darabjának főszerepe volt, Silvanát a milánói Scalaban is énekelte. Jól mutatja a jelenlegi és az akkori értékrend közötti különbséget, hogy Rózsi operaénekesként igazi sztárnak számított, nemcsak a színházi és zenei szaklapok, de a bulvársajtó is rendszeresen beszámolt pályafutásának és magánéletének részleteiről.
Korabeli bulvár és paparazzók
Meglepő módon már a ’30-as években is létezett, sőt dübörgött itthon a bulvár (azzal a különbséggel, hogy míg ma az interneten jönnek velünk szembe a kattintásra áhítozó cikkek, addig régen a rikkancsok ordították az emberek fülébe a szaftos szalagcímeket).
Az akkori primadonnák életének szinte minden mozzanatáról beszámoltak a lapok, így Rózsi mindennapjairól is rengeteg dolgot megtudhatunk a korabeli újságcikkekből.
A témák akkor sem voltak mások, mint ma: ki milyen ruhát hord, milyen a lakása, hol nyaral.
Fényképes összeállításokon szerepeltek a balatoni és tiszai strandokon lencsevégre kapott sztárok. Rózsival hosszú interjú készült a Lupa-szigeti nyaralójában, ahol vendégszeretetével és saját készítésű borjúpörköltjével annyira lenyűgözte az újságírót, hogy az csak szuperlatívuszokban tudott írni Rózsiról: „Amilyen sokszínű, markáns egyéniség Walter Rózsi a színpadon, olyan egyszerű, bájos asszony a magánéletben. Nagy énekesnő és a legjobb anya, remek színésznő és kitűnő háziasszony”. Akkoriban még nem volt divat a sztárgyerekek megóvása a reflektorfényről, így például részletesen beszámoltak Rózsi kislányának, Marikának iskolai színielőadásáról, és megörökítették azt az otthoni pillanatot is, amikor az előadás előtt felmondta büszkeségtől duzzadó édesanyjának a szerepét.
Walter Rózsi mint Silvana Respighi A láng című operájában (Fotó: walterrozsivilla.hu)
„Karcsú nőnek is kell a fűző”
„Minden tökéletesen öltözködő divathölgy új tavaszi toilettjéhez új fűzőt csináltat. Az egyik próbafülkében láttuk Walter Rózsit, az Operaház kitűnő énekesnőjét, aki évek óta, leghűségesebb vevője Kőszegi Annának” – írja a szemfüles újságíró cikkében, amelyben egy belvárosi fűzőszalont reklámoz az ott vásároló hírességekkel. Az írás egyébként nem csak Walter Rózsi említése miatt érdekes, hanem azért is, mert
mai szemmel döbbenetesnek tűnő elvárásokat fogalmaz meg a nők öltözködésével kapcsolatban.
A cikkben Rózsi úgy nyilatkozik, hogy végre megtalálta a tökéletes fűzőt, amelyre „minden 50 kilónál súlyosabb nőnek a mai divat szerint szüksége van”. „De nem csak a molettebb hölgyektől kívánja meg a divat, hogy fűzőt viseljenek, hanem a legkarcsúbb dámáktól is” – folytatódik a cikk. Ha ez azt jelenti, hogy akkoriban 50 kiló felett már molettnek számítottak a nők, akkor rögtön el is felejthetjük a régenmindenjobbvoltozást.
Work-life balance
A munka-karrier-háztartás összeegyeztetése régen is „szép” feladat volt, különösen egy imádott hivatásának élő nő esetében. Nemrég írtunk róla, hogy a Walter Rózsinál 8 évvel fiatalabb Balázs Júlia, az első magyar csillagásznő például ezt úgy oldotta meg, hogy éjjel dolgozott, nappal pedig négy gyereket nevelt és háztartást vezetett, az alvás viszont nem szerepelt a legfontosabb napirendi pontjai között. Rózsit legalább három fős, bentlakó személyzet segítette a háztartásban, de még így is merész döntés, hogy éppen meredeken felfelé ívelő karrierje közepén vállalt gyereket.
„Mária volt a legboldogabb premierem” – mondta Walter Rózsi kislánya, Marika születésekor.
Így nyilatkozott az anyaságról a pár hónapos Marikával a karján: „Most főleg anya vagyok, azután énekesnő. A kettő nagyon szépen megfér egymás mellett. Rengeteg ajánlatom van operetthez – de erről ma már szó sem lehet. Legközelebbi szerepem januárban a »Nyugat lánya« lesz”. Walter Rózsi lánya születése után ugyan szünetet tartott, de később nagy szerepekben tért vissza és népszerűségének fénykorát éppen ekkor, az 1930-as években élte, a kis Marikával az oldalán.
Walter Rózsi és lánya, Radó-Walter Marika a villa gyerekszobájában, 1940. körül (Fotó: magántulajdon, Walter Rózsi örökösei)
Szerethető sztárallűrök
Walter Rózsiról az a hír járta, hogy „szeretett hosszan telefonálni és rövid interjút adni”. Egy vicces anekdota is fennmaradt arról, mennyire létszükség volt számára a telefon. Ma azonnal az internet és a wifi meglétéről gondoskodunk, ha új helyre költözünk – Rózsi idejében a telefonvonal töltötte be ezt a kulcsfontosságú szerepet. Még az Est hírlap is megírta, micsoda erőfeszítéseket tett Rózsi, hogy épülő házába minél előbb bevezessék a telefont, és megváltozott lakcíme időben megjelenjen az új telefonkönyvben. Amikor kiderült, hogy leendő otthonának még nincs házszáma, sőt az utcának sincs neve, Rózsi maga kérvényezte a hatóságoknál, hogy az újonnan nyitott utca is mielőbb kapjon nevet. Így is lett: a Bajza utcát meghosszabbították, Rózsiék villája is kapott utcanevet és házszámot, ezzel nem volt többé akadálya a telefon bekötésének.
Egy pesti villa rendel!
Az 1930-as években nem volt különösebb csodálkozni való azon, hogy egy operaénekesnő és textilkereskedő férje sztárépítésszel – a Császár fürdő terveit is megalkotó Fischer Józseffel – terveztet magának luxusvillát, amely aztán hat hónapon (!) belül el is készül. Rózsinak és férjének, Radó Gézának határozott elképzelése és régimódi ízlése volt, így nem átallottak a kor legújabb vívmányaival kialakított, letisztult, modern stílusú villát abszolút oda nem illő, díszes neobarokk bútorokkal berendezni. Ez a kontrasztos megoldás egyébként nem volt ritkaság abban a korszakban. Mint ahogy az sem, hogy a házról a lapoknak tudósítani kiérkező fotós a fényképezőgépen kívül néhány lakáskiegészítőt is vitt magával – egy szép vázát, egy stílusos műtárgyat –, amelyeket aztán a stratégiailag fontos pontokon elhelyezve kicsit „felturbózta” az enteriőrt – vagy éppen ellenkezőleg, kicsit átrendezte, arrébb tologatta a meglévő bútorokat, ha azok esetleg nagyon zavarták a harmóniát. Így aztán nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy a fényképekről visszaköszönő otthonok a valóságban is úgy néztek-e ki, vagy egy finomított verziót látunk.
A szalon a villa első emeletén (Forrás: MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, Fotótár, fotó Seidner Zoltán)
Amikor Walter Rózsit 1942-ben az Operaház örökös tagjának választották, a Színházi Magazin televíziós helyszíni közvetítést adott az énekesnő otthonából. Az akkori sztárkultusz ilyen mondatokat csalt ki a riporterből: „Tündéri hely ez, kedves Hallgatóink, a mikrofónnak eláll a lélekzete és fényképező masinánknak elhomályosul a lencséje ennyi szépséges és értékes művészi kincs, ennyi előkelő ízlés és tapintatos finomság láttán. Alig akad párja Pesten ennek a kis remekbeépült mesekastélynak, amelyben mértéktartó szerénységgel, ezernyi apró eredeti ötlettel és valami hihetetlenül kifinomult, ösztönös művészettel varázsolt maga köré puha fészket a magyar Opera világviszonylatban is kitűnő művésznője és a magyar közönség egyik dédelgetett kedvence”.
A mérnöknő és a díva
A villa azért is különleges, mert azt Fischer közösen tervezte a feleségével, aki a maga korában úttörőnek számított az építészet területén.
Pécsi Eszter volt az első magyar statikus mérnöknő, ő tervezte meg Rózsi villájának vasbeton szerkezetét.
Pécsi Eszter karrierje zökkenőmentesen indult: diplomáját 1920. március 8-án, nőnapon vette át, és szinte rögtön állást kapott egy vasbeton tervezői irodában. Naponta 12-14 órákat dolgozott és autóval járta a várost, egyik építkezésről ment a másikra. Már nem is csodálkoztak rajta, hogy nem egy szokásos, bajuszos férfi jött statikusként, hanem Eszter. A korabeli lapok nemcsak Rózsiról, a díváról cikkeztek, hanem Eszterről is, akiben a dolgozó nő megtestesítőjét éltették.
Tragikus fordulat
Walter Rózsi énekesi sikerszériája csak 1945-ig tartott. A második világháborút családjával a villa óvóhelyén vészelte át.
A háború befejezésével pályája megtört, különböző intrikák és gáncsoskodások áldozata lett.
Még három évadot kihúzott az Operaházban, de szinte alig foglalkoztatták, ezért 1948-ban visszavonult a színpadtól. A mellőzöttséget sosem tudta kiheverni. 1974-ben hunyt el, síremlékén a Farkasréti temetőben Tosca imájának kezdő sora áll: „Vissi d‘arte, vissi d‘ amore…” („Tisztán éltem, híven szerettem…”).
A Walter Rózsi-villa megnyitja kapuit
A Bajza utcai luxusvilla sorsa is szomorúan alakult: államosították, 1949-ben a Radó-Walter házaspár kénytelen volt kiköltözni. Az épületbe a Belügyminisztérium Központi kórháza költözött, amely a villát évtizedekig óvodaként, illetve gyermekorvosi rendelőként hasznosította. A kórház 2009-ben költözött ki a területről, egy kizsigerelt, lehasznált és többszörösen átépített épületet hagyva maga után – a csodálatos, eredeti villából alig maradt valami. Két éve azonban elkezdték a felújítási munkálatokat, és idén stílusosan május 18-án, a múzeumok világnapján nyitotta meg kapuit a gyönyörűen helyreállított épület, amely az első nyilvánosan látogatható modernista villa az országban, egyben a Magyar Építészeti Múzeum első kiállítóhelye.
A felújított Walter Rózsi-villa (Fotó: Waschler Éva)
A Bajza utca 10. szám alatt található épület kívül-belül lenyűgöző. Végigjárhatjuk Walter Rózsi egykori szobáit, amelyek most kiállítótérként funkcionálnak, bemutatva a kor jellegzetes bútorait és használati tárgyait. (Ezek nem az eredetiek, hanem máshonnan beszerzett, illetve kölcsönkért darabok.) A villa egyszerre volt családi lakóház és a pezsgő társasági élet színtere, ez utóbbit szolgálták a hatalmas, egybenyitható terek. Megtudhatjuk, milyen volt egy jellegzetes gyerekszoba a két világháború között, mivel játszottak a kicsik (Bauhaus-építőkockával, nem legóval!), mi számított menő fürdőszobának, és hogy belső étellift vitte fel az emeleti étkezőhelyiségbe a család reggelijét. A korabeli miliő feltárásához segítséget nyújtott Rózsi Dél-Amerikába emigrált, és jelenleg Buenos Airesben élő lánya, a már kilencven fölött járó Radó-Walter Marika, és három fia, akik a múzeum rendelkezésére bocsátották a családi albumot, valamint Marika spanyol nyelven íródott visszaemlékezéseit is. Így a korabeli újságcikkek mellett fényképek sokasága kalauzol bennünket egy izgalmas, letűnt kor kulisszáiba.
Kiemelt kép: Walter Rózsi a Scala öltözőjében készül Silvana szerepére a Magyar Királyi Operaház 1940. januári vendégjátékán (Forrás: wikimedia.org)
