A tálibok legutóbb 1996 és 2001 között voltak hatalmon Afganisztánban, és számos korlátozást vezettek be a nőkkel szemben, például megkövetelték tőlük, hogy burkát – az egész testet, beleértve a szemeket is eltakaró, bő ruhadarabot – viseljenek nyilvános helyeken, és megtiltották, hogy részt vegyenek az oktatásban.
Amikor tavaly augusztusban ismét átvették a hatalmat az Egyesült Államok vezette külföldi koalíció kivonulása után, a nőkre vonatkozó korlátozások kezdetben enyhébbek voltak, sőt a tálibok szóvivője, Zabihullah Mudzsahid akkor azt nyilatkozta, hogy ezúttal „Nem lesz erőszak a nők ellen, nem lesznek előítéletek a nőkkel szemben” – így próbálták meggyőzni a nemzetközi közösséget arról, hogy rendszerük sokkal konszolidáltabb lett.
Ehhez képest azonban a nemzetközi és emberjogi tiltakozások ellenére a talibán bebizonyította, hogy semmit sem változott: először a saríára hivatkozva elkezdték eltávolítani a nőket ábrázoló képeket a reklámplakátokról és a kirakatokból, most pedig már ott tart a helyzet, hogy a nők csak indokolt esetben léphetnek ki az otthonukból (ha kb. 70 kilométernél messzebbre utaznak, azt nem tehetik meg férfi kísérő nélkül), teljes testet és arcot elfedő burkát kell viselniük nyilvános helyeken, és nem vehetnek részt az oktatásban sem. (Először „csak” a felsőoktatásból zárták ki őket, idén márciusban pedig az újranyitások napján megszüntették azokat az osztályokat is, amelyekben a 7–12 éves lányok tanulhattak.)
Úgy tűnik, hogy az erény terjesztéséért és a bűn megelőzéséért felelős tálib miniszter szavai („egy nő helye vagy otthon van, vagy a sírban”), amellyel a lányok iskolába járási tilalmát próbálta legitimizálni, tényleg a rezsim alapelvének számítanak.
Ha valakit szabálysértésen kapnak, azért a férfi hozzátartozók felelnek – több napos börtönbüntetéstől egészen a munkahelyi elbocsátásig terjedhet a férfi rokonokra kirótt büntetés, ezzel a rendelkezéssel pedig szinte kiskorúként, még inkább másodrendű állampolgárként tekintenek a nőkre Afganisztánban.
Legújabb lépésként május 19-én elrendelték, hogy a női televíziós műsorvezetők kötelesek elfedni az arcukat műsorkészítés közben is.
A tálib Tájékoztatási és Kulturális Minisztérium kijelentette, hogy a döntés végleges és nem fellebbezhető. A korlátozások bevezetése megerősíteni vélte a legtöbb afgán félelmét, miszerint a tálibok két évtized elteltével sem változtattak a módszereiken.
A kötelező burkát viselő fiatal nők gyerekeikkel egy kórház várójában idén januárban – egyre több az éhező gyerek is az országban. (Fotó: Bilal Guler/Anadolu Agency via Getty Images)
Sonia Niazi, a TOLOnews csatorna műsorvezetője az AFP hírügynökségnek elmondta: „Ellenálltunk és elleneztük a burka viselését, csakhogy erős nyomást gyakoroltak ránk.
Kapcsolódó
Afgán nőknek kér segítséget egy fotóriporter
Azt mondták, hogy minden olyan női műsorvezetőt, aki az arca eltakarása nélkül jelenik meg a képernyőn, azonnal el kell távolítani a posztjáról.”
A TOLOnews egy másik műsorvezetője, Farida Sial a BBC-nek nyilatkozott: „Az rendben van, hogy muszlimok vagyunk, hidzsábot viselünk, eltakarjuk a hajunkat, de egy műsorvezetőnek nagyon nehéz két-három órán keresztül letakart arccal beszélni. Egyértelmű, hogy ki akarnak törölni minket a társadalmi és a politikai életből.”
A csatorna férfi dolgozói egyébként a maguk módján megpróbáltak tenni valamit – konkrét segítségnyújtás lehetőségének híján szolidaritást vállaltak női kollégáikkal, és maguk is eltakarták (maszkkal) a szájukat, és úgy vezettek műsorokat. Mohammad Sadeq Akif Mohajir, a tálibok jóléti és bűnmegelőzési minisztériumának szóvivője elmondta, hogy nem érdekli őket a férfiak tiltakozása, mert számukra a lényeg az, hogy a nők teljesítsék a határozatban előírt kötelezettségeiket.
„Hogyan engedhetjük meg, hogy ez megtörténjen? Melyik iszlám országban várják el egy női műsorvezetőtől, hogy az arcát eltakarva olvassa fel a híreket? Afganisztán nagyon sötét napok előtt áll, a világ pedig továbbra is hallgat” – írja a Londonban élő Shabnam Nasimi, az Egyesült Királyság menekültügyi miniszterének szakpolitikai tanácsadója az Instagram-oldalán.
Az ENSZ mélyen elítélte az irányelvet, tekintve, hogy teljesen ellentmond a tálibok korábbi állításainak, miszerint tiszteletben tartják a női jogokat, legyen szó munkáról, oktatásról, és a teljes társadalomban betöltött szerepükről. Mindez bonyolítja a radikális iszlamista tálibok nemzetközi elismertségre irányuló törekvéseit, emiatt az országot sújtó humanitárius válság is egyre fokozódik – az ENSZ becslései szerint az afgánok 93 százaléka nem jut elegendő élelemhez, és több mint 8 millióan éheznek az országban – a tálib kormánynak pedig nincs megoldása a gazdaság összeomlásának megállítására, az ENSZ pedig az iszlám fundamentalista rezsim segélyezéséről és elismeréséről szóló tárgyalások feltételévé tette, hogy mindenkit megillessen az oktatáshoz való jog, nemtől függetlenül.
Ezen a tavalyi októberi kabuli tüntetésen még olyan táblákkal álltak ki az afgán nők, amelyen azt kérdezték, hogy a világ közössége miért hallgat, miért nem hallják meg az afgán nők hangját. Azóta már alapvető jogaikért kockáztatják a verést és a paprikaspray-t. (Fotó: Bilal Guler/Anadolu Agency via Getty Images)
Elkeseredett harc
Az afganisztáni civil társadalom gyakorlatilag magára maradt, a nemzetközi közösség megfelelő támogatása nélkül nem sok esélyük van szembeszállni a fundamentalista rezsimmel. A súlyos retorziók ellenére nyár óta zajlanak női tüntetések is: amint azt a résztvevők gyakran elmondják, azért teszik, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a világ felfigyeljen arra, hogy ezek a tálibok ugyanazok a tálibok, mint régen, mindegy, hogy mit ígértek annak érdekében, hogy megnyugtassák a nemzetközi közösséget. A Human Rights Watch szerint januárban tálib fegyveresek nemcsak fegyvert fogtak a női tüntetőkre, de paprikaspray-vel is lefújták őket, és k*rváknak, „a Nyugat bábjainak” nevezték őket – és ugyanúgy fegyveresek próbálják azt is folyamatosan megakadályozni, hogy a sajtó tudósíthasson ezekről a tüntetésekről. De
a kabuli tüntetők szerint a táliboknak meg kell értenie, hogy ők már nem ugyanazok a nők, akik 20 évvel ezelőtt voltak – ezúttal nem fognak elhallgatni.
Magukat az Afganisztáni Erős Nők Mozgalmának nevezik, és megfogadták, hogy folytatják a tiltakozást, és a közösségi média segítségével pedig arra buzdítják a nőket, hogy szegüljenek szembe a rendelettel. Az ellenállásnak más formái is vannak: egy civil szervezet például bátor tanárokkal létrehozott egy underground iskolát, ahol kislányok tanulhatnak – és ezzel hatalmas kockázatot vállalnak magukra. A tálib törvények megszegése ugyanis akár az életébe is kerülhet az aktivistáknak, tanároknak, és az iskolának helyet biztosító lakás tulajdonosának, és persze büntetésre számíthatnak az itt tanuló lányok, illetve szüleik is.
De hiába törte össze afgán lányok millióinak álmait a talibán, a szabadon élni- és a tanulni akarás erősebb a félelemnél. Akkor is, ha a világ közönyösen fordítja el a fejét róluk.
Kiemelt kép: Getty Images
