Miért jó ismerni, hogy mi történik velünk a halál közelében?
A válasz egyszerű: azért, mert előbb-utóbb magunk is távozunk a világból, és egyáltalán nem mindegy, hogy ez az „átkelés”, vagy az „átkelés tudata” mennyire viseli meg a pszichénket. A halálközeli élménybeszámolók, a megalapozott teóriák segíthetnek abban, hogy árnyalódjanak, vagy megszűnjenek a halállal kapcsolatos szorongásaink.
Miért utasítják el a nyugati társadalmakban élők a HKÉ-t, azaz a halálközeli élményeket?
Mert maguk az átélők sem szívesen beszélnek különös tapasztalataikról, félve, hogy a társadalom megbélyegzi őket. A másik ok, hogy ez a téma még mindig tabunak számít, mivel úgy tartják, hogy a halál fájó, szomorú érzelemkör, amelyről „jobb nem beszélni”. Hiszen az emberi psziché távolságtartó minden ismeretlennel, így a halállal szemben is. Azonkívül a nyugati orvostudomány a HKÉ-t az agy oxigénhiányos állapotában bekövetkező hallucinációnak tekinti.
Igaz, hogy aki átélte ezt, csak pozitív tapasztalásról számol be?
A nagy többség valóban boldogító dolgokról mesél. Azonban vannak olyanok, akiket negatív élmény ér. Az ilyen beszámolók pokolszerű környezetről, negatív érzelmi töltésről tesznek említést. „…Teljesen kiégett, kopár, hamuval teli táj, ahol mindenhol sárkányok repkednek. És én vagyok köztük az egyik. Én ezt láttam, én ott voltam. … én, aki döngetem a mellem, hogy milyen bátor vagyok, akkor nagyon megijedtem. Ott, akkor nagyon féltem.”
A HKÉ-t átélők között vannak olyanok, akik nem akartak visszatérni a földre?
Igen, a pozitív élményt átélők nagyobb része annyira jól érzi magát ebben az állapotban, hogy nem szeretne visszatérni. „Miután a balesetemből felgyógyultam, az egész életem úgy alakult át, hogy megváltoztak az értékrendjeim, megváltozott az élet iránti viszonyom, tehát egész mást látok értékesnek az életben, mint eddig, és a család, az én családom sokkal fontosabb lett. Az embereknek, amennyire tudok, segítek. Belső késztetést érzek, hogy másokat támogassak.
Miért találkozunk korábban elhunyt szerettünkkel?
Ennek több oka lehet. Például még amikor élt, nem tudtunk tőle elbúcsúzni, vagy fontos érzelmeket tudatosítani benne. De az is lehet, hogy azért vár ránk, hogy segítse az átélést, amikor is távoznunk kell az élők világából. Vagy segít, ha vissza kell térni a földre. „…Az altatás alatt fél évvel korábban elhunyt, szeretett nagyapámmal beszélgettem. Arra figyelmeztetett, hogy vissza kell térnem az életbe, mert a gyerekeim számítanak rám. Az altatásból zokogva ébredtem fel, mert nem szerettem volna visszatérni. Az élmény szerepet játszott az elmúlt 25 év minden döntésében, de a legnagyobb hozadéka az, hogy nem félek a haláltól.”
