Reggel szembesültem vele, hogy már megint iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, és meghalt 19 gyerek és 2 felnőtt. A keddi mészárlás volt a leghalálosabb lövöldözés amerikai általános iskolában azóta, hogy közel egy évtizede egy fegyveres 20 gyermeket és hat felnőttet ölt meg a connecticuti Newtownban található Sandy Hook általános iskolában. (És ez a texasi lövöldözés mindössze 10 nappal azután történt, hogy a New York állambeli Buffalóban egy golyóálló mellényt viselő, 18 éves fegyveres rasszista támadásban megölt 10 fekete vásárlót és egy dolgozót egy szupermarketben. A május 15-i buffalói eset óta egyébként ez volt a 16. tömeges lövöldözés az országban.)

Azonnal gyászoló anyák, apák, testvérek, barátok, rokonok, nagyszülők, egy életre traumatizált túlélők jutottak eszembe. A második gondolatom pedig az volt, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. És ebbe a korlátlanságba az is benne foglaltatik, hogy valaki bemegy egy boltba és vesz egy fegyvert, amellyel néhány perc alatt 21 életet olt ki, további százakat pedig tönkretesz. És hogy ez rendre megismétlődik, és még mindig nincs változás. 

Néhány évvel ezelőtt nagyon nagy hatással volt rám a Beszélnünk kell Kevinről című sikerkönyv, és a belőle készült film is (Tilda Swinton és Ezra Miller lenyűgöző alakításaival). A történet egy anyáról szól, aki a fia születése pillanatától érzi, hogy valami nagyon nincs rendben vele, és emiatt nem is igazán tud hozzá kapcsolódni. A fiú született pszichopata, manipulálja az egész környezetét, egyedül az anyja tudja, vagy ha nem is tudja, lelke mélyén érzi, hogy valójában egy szörnyeteg. Kevin, a problémás fiú végül 16 éves korában nyílvesszővel végez apjával és húgával, majd bemegy az iskolájába, és ott is folytatja a mészárlást. Rémes történet, igazi pszichothriller. De a legijesztőbb az benne, hogy meglehetősen sok köze van a valósághoz.

Kik ők valójában? 

Az iskolai lövöldözők sokszor maguk is diákok vagy épp hogy fiatal felnőttek. John Van Dreal pszichológus, aki Oregon államban kutatta hosszan az amerikai iskolai lövöldözések hátterét, felhívja a figyelmet, hogy a mentális problémák nagyon komoly rizikó faktort jelentenek. Kutatásai szerint az elkövetők nagy része nagyon stresszes életet élt. Legtöbbjük komoly gyerekkori traumát szenvedett el, például testi vagy lelki bántalmazást, bizonytalan családi környezetben élt erőszakos, alkoholista szülőkkel vagy testvérekkel. Legtöbbjük komoly veszteségeket élt át. „Az elkövetők nagy része kívülállónak, kirekesztettnek vagy visszautasítottnak érezte magát – mondja Van Dreal. További kutatások arra is rámutattak, hogy az elkövetők egyharmada komoly iskolai bántalmazásokat szenvedett el. –

A marginalizált gyerekeknek nincsenek képviselőik az iskolában – teszi hozzá a szakértő. – Nincs kapcsolatuk a felnőttekkel, senki nem vigyáz rájuk. Igazából senki nem tudja, kik ők valójában.”

Az iskolai segítség hiánya az egyik legnagyobb rizikófaktor, mondja a szakértő. „Azok az emberek, akik ilyen tetteket hajtanak végre, általában nagyon rosszul érzik magukat a világban. Sokuk arról ábrándozik, hogy valaki megöli őket, és sokuknak vannak öngyilkos gondolataik. „Az általam tanulmányozott elkövetők több mint fele megölte magát az iskolai támadás során. A komoly depresszió, a szorongás és a kétségbeesés azt eredményezi, hogy meg akarnak halni.”

Egy nő a Sandy Hook álatlános iskolában történt tömegmészárlás 20 6-7 év közötti áldozatának fotójával. A 20 éves gyilkos összesen 26 embert ölt meg 2012. december 14-én (Fotó: Win McNamee/Getty Images)

Halálvágyból gyilkolási vágy

A halálvágy azonban nem egyenlő azzal, hogy az illető másokat is meg akar ölni. A súlyos kérdés az, hogy az öngyilkos gondolatok hogyan változnak ölési vággyá. A kulcs abban rejlik, hogy ezek az emberek egyedül szenvednek. Vagy azért, mert nem tudnak segítséget kérni, vagy azért, mert amikor segítséget kérnek, süket fülekre találnak. Van Dreal szerint amikor valaki egyedül szenved, a kétségbeesése könnyen fordul át haragba. „Veszteség. Megalázottság. Harag. Mások hibáztatása. Ez a fajta düh átfordulhat gyilkos gondolatokba, és azt is eredményezheti, hogy az illetőben bosszúvágy ébred – mondja a pszichológus. És itt lépnek be a történetbe a korábbi esetek. – A bosszúra éhes, kétségbeesett jövendőbeli elkövetők előszeretettel azonosítják magukat a korábbi elkövetőkkel, akik az erőszaknak ezt a formáját alkalmazták saját problémáik megoldására. Manapság egy diáknak semmiből nem áll felmenni az internetre, és arról tájékozódni, hogyan tervelték ki és hajtották végre támadásaikat a korábbi iskolai lövöldözők. Tehát

mindegyik újabb esett újabb muníciót jelent a következő potenciális tömegmészárlónak.”

A fegyverhez való egyszerű hozzáférés pedig a legfontosabb tényező, hogy a a gyilkolási vágy realizálódjon. Hiszen ennek segítségével ezek a tervek meg is valósíthatók. Van Dreal és szakértőtársai szerint ezeket a támadásokat meg lehetne előzni, hiszen az elkövető sokszor hetekig, hónapokig tervezgeti őket.

A megelőzés kulcsa az lenne, ha valaki észre venné a korai jeleit annak, ha egy tanuló/fiatal szenved, valamint azt is felismerné, hogy a kétségbeesése agresszióba hajlik. A szakértő szerint a jelek sokszor egyértelműek, de sokszor megtörténik az is, hogy valaki látja, mégsem tulajdonít nekik kellő jelentőséget. A mostani texasi iskolai mészárlás elkövetője is tett arra utaló jeleket, hogy fegyverével valami nagy dologra készül, de úgy tűnik, az Instagram-sztorik, amelyekben bemutatta a fegyvereit, nem ütötték meg a követői ingerküszöbét. Vagy az is lehet, hogy senki olyan nem látta ezeket, akiben gyanú ébredhetett volna, hogy ha egy 18 éves fiú a fegyvereit mutogatja, akkor használni is fogja őket. (Ennek tükrében még inkább megdöbbentő, amikor az Instagram letiltja a szoptató anyák képeit, mert azokon látszik a mellbimbójuk.) 
Nyilván egy olyan országban, ahol legálisak a fegyverek, nehezebb előre megjósolni, hogy kinek a kezében van jó helyen, és kinek nem szabadna hozzájutnia, de ezzel a naiv megállapítással talán el is jutottam addig az egyre égetőbb kérdésig, hogy miért legális a fegyvertartás Amerikában. 

Ugyancsak nehéz megítélni, hogy a közösségi médiában közzétett beteges gondolatok, fenyegetések mennyire jelentenek valós veszélyt, azaz mit kell komolyan venni, és mit nem. Nem ismerem a mostani elkövető családi hátterét, de az, hogy az iskolai mészárlás előtt meglőtte a nagymamáját is, valamint volt osztálytársainak, akikkel rég nem találkozott személyesen, üzengetett a fegyveréről, azt súgja, hogy nem volt a környezetében egyetlen odafigyelő felnőtt sem, aki megálljt parancsolt volna ennek a borzalmas tettnek. 

Egy virágcsokor a Robb általáons iskola előtt Uvaldéban 2022. május 25-én (Fotó: Eric Thayer/Bloomberg via Getty Images)

Miért pont az iskola?

„Az iskolai lövöldözések nem elsősorban a fegyverekről szólnak, hanem arról a logikátlan alaphelyzetről, hogy legféltettebb kincseink, a gyerekeink, százával tartózkodnak védelem nélkül egy épületben” – fogalmaz Bill Shackelford, a Des Moines szerzője. Hozzáteszi azt is, hogy éppúgy logikátlan az iskolákra a hatalmas „gun-free”, azaz fegyvermentes jelzést kitenni, és naivan azt feltételezni, hogy a nyilvánvaló sebezhetőség elég ahhoz, hogy távolt tartsa a gonoszt. Sajnos sokkal logikusabb azt feltételezni, hogy minél sebezhetőbb egy hely, annál ideálisabb célpontja egy ilyen támadásnak.

A cikk szerzője szerint az iskolai lövöldözések pont annak az illogikus félelemnek a nyomán valósulhatnak meg, hogy a fegyverek jó emberek kezeiben sincsenek jó helyen.

Miközben Amerikában fegyveres őrök védik a tárgyalótermeket, a rendőrállomásokat, a katonai bázisokat, a nukleáris létesítményeket, az elnököket és a képviselőket, a diplomatákat, a külföldről érkező delegációkat és a határokat, addig az iskolák egy teljesen más nézőpontból kerülnek megítélés alá, és ezzel a folyamatosan visszatérő nemzeti rémálommal úgy veszik fel a harcot, hogy zárni kezdenek minden ajtót, és megtanítják a gyerekeknek, hogyan bújjanak el. Ezért választják az elkövetők az iskolákat és nem a helyi rendőrörsöt. Mert ez a legkönnyebb – fejezi be a gondolatmenetet az idézett cikk szerzője. 

Ahol az imák nem segítenek

Alapvetően hiszek az imák erejében, de amikor 21 ártatlan ember meghal egy teljesen értelmetlen mészárlásban, akkor borzasztó képmutatásnak érzem, hogy hatalommal bíró politikusok és döntéshozók imáikról és együtt érző gondolataikról biztosítják a gyászolókat. Mit ad a politikusok imája annak, akinek tegnap lelőtték az alsó tagozatos gyerekét, testvérét, unokáját? Az imák és az együtt érző gondolatok nem mentik meg a gyereket. A törvénymódosításnak és a segítő hálónak van esélye. Kár, hogy ezekről legfőképpen olyan emberek döntenek, akiket éjjel-nappal fegyveres őrök védenek. 

Kiemelt kép: Egy nő ölel át két gyermeket a texasi Uvaldéban 2022. május 24-én, a 21 halálos áldozatot követelő iskolai mészárlás után – Fotó: Eric Thayer/Bloomberg via Getty Images