A musicallegenda augusztusban sztárszereposztással, Béres Attila egyedi, jelent idéző rendezésében kerül színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A főszereplőket a próbák előtti izgalomban fotóztuk és kérdeztük. Mit gondolnak a karakterük személyiségéről, korábbi megformálóiról és a darab középpontjában álló 15 perc hírnévről?
„Az álhírek korát éljük” – Velma Kelly szerepében: Ónodi Eszter
„Ez az első musicalszerepem. Volt egy időszak a Katonában, amikor sokat beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne zenés darabokat előadni. Gyakran szóba került a legendás kaposvári Chicago előadás is, amelyben Básti Juli játszotta Velmát, Csákányi Eszter Roxie-t – fantasztikusan. A színház profiljába viszont régen egyáltalán nem fértek bele a zenés darabok, ma már több van ezekből, de musical azóta sem ment nálunk” – tárja fel, hogy miért a darab műfaját érzi a legnagyobb személyes kihívásnak. – A mi egyik legendás előadásunkban, a Ledarálnakeltűntemben viszont imitálva előadtuk az All that jazzt. Annyira magával ragadott, hogy már akkor azt gondoltam, jó lenne igazából is elénekelni. Aztán most itt vagyok, a Chicagóban pont az enyém ez a szám.”
Jó néhány felvételt megnézett arról, ahogy Catherine Zeta-Jones próbál Velma szerepére. „Lebilincselő az a mennyiségű munka és odaadás, amit ő produkált. Remélem, hogy hasonlóan intenzív élményt fogok átélni. Nem szeretném őt semmiben utánozni, nincsenek prekoncepcióim a szerep megformálásával kapcsolatban. Velma már túl van a fénykorán, amit nehezen él meg. Viszont az a fajta macska, akit ha bárhonnan ledobnak, a négy lábára esik. Van egy szép íve annak, ahogy Roxie-ban meglátja a lehetőséget arra, hogy még egyszer felkapaszkodjon.”
A szegedi előadás a jelenbe helyezi a húszas évekbeli történetet. „Manapság ennél aktuálisabb nem is tudna lenni egy darab. Emberek mindent elkövetnek azért, hogy bekerüljenek a médiába, még azzal is számolva, hogy ez rövid ideig fog tartani és rögtön leváltják, ha jön valaki más, aki érdekesebb. Rengeteg a megtévesztés, az álhírek korát éljük, amikor az embernek nincs egy kapaszkodója, hogy mi a valóság, mert azt mások szabadon interpretálhatják.”
„Minden közösségben kell egy mama” – Morton Mama szerepében: Janza Kata
„Amikor először láttam a Chicagót, még úgy tudtam nézni, mint egy lány, aki rácsodálkozik erre a világra. Később már olyan szemmel követtem a darabokat, hogy mit hogyan csinálnék. A Chicagóra mindig azt mondtam, hogy a sok tánc miatt nem menne. A zenés színjátszás abszolút az én világom, de nem a nagy, táncos szerepeket szoktam alakítani, mert inkább drámai hősnő vagyok. A Chicagóból egyszer az Operett Angyalai formációval csináltunk meg két számot frakkban, cilinderben – elképesztően élveztem. Később az önálló nagy koncertemen is megismételtük, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy Morton mamát egyszer eljátszanám. Így kell nagyot álmodni!”
Néhány etalon megmaradt benne a korábbi előadásokból, de kíváncsian keresi önmagában a karaktert, akihez erősen tud kapcsolódni. „Kimondott tyúkanyó vagyok az Operettszínházban, már 25 éve. A saját generációm is rendszeresen megszólít, a kicsik meg főleg – a portától nem jutok be úgy a büféig, hogy valaki ne állítson meg azzal, hogy lenne-e öt percem. Mindig tettem plusz erőfeszítést arra, hogy egyben tartsam a társulatot, összeszedjem azt, aki nincs jól, és reményt adjak. Morton mama – nem hiába van benne a nevében, hogy mama – szintén egy olyan ember, aki segít a reménytelenségben, nála mindig van megoldás, vigaszt nyújt, még ha a maga kemény módján is. Minden közösségben kell egy mama, a színházban én vagyok az. Ebben a szerepben ez megvan, még ha vagányabb formában is.”
A hírnév kezelésére is van útmutatása: nem szabad mindent kitálalni az egyperces sikerért. „A média a boldogságunkat is megírja, de azt is, ha valami rossz történik. Ezért okosan, elegánsan, mértéktartóan kell kezelni, megtartva a méltóságunkat. Nálam ez sosem azt jelentette, hogy a nehézségeimről nem beszélek – de igen, pláne, ha a saját példámmal másoknak segítek.”
