A lélek mosolya – Romy Schneider emlékére

Egy német színészdinasztia Ausztriában született sarjaként vált minden idők legszeretettebb francia színésznőjévé. Természetadta tehetsége, tiszta szépsége, állandó megújulási készsége révén hosszú művészpálya előtt állt. De a sors másként akarta… Tíz év telt el Romy Schneider halála óta.

Kezdetben minden olyan szép, akár az álmok. Romy rámosolyog az életre, és az élet visszamosolyog rá. Az emberek elárasztják rajongásukkal a Sissi-filmek bájos felfedezettjét. Az 50-es évek európai filmbestsellere vetekszik az Elfújta a szél sikerével. Húsz évébe telik majd, amíg megszabadul a tiszta és romantikus lány címkéjétől. A háttérből természetesen a mama, Magda Schneider irányítja Romy útját, aki ragyogó karriert szán lányának. Csakhogy Romy hamarosan megelégeli a Sissin szerzett dicsőséget, míg a környezete nem akarja tudomásul venni, hogy a törékeny, jókislányos alkat mögött egy erős, makacs, kitartó egyéniség áll.

A felnőtté válás első stációját egy párizsi szerződés jelenti. A Christine forgatására érkezik a fény városába, ahol a francia mozi fiatal tehetsége, Alain Delon lesz a partnere. Sorsdöntő találkozás ez Romy életében. Egy öt évig tartó szenvedélyes szerelem kezdete, amely Európa legszebb szerelmespárjává avatja őket. Fiatalságuk és szépségük nem marad észrevétlen a nagy olasz mester, Luchino Visconti előtt, aki a Rocco és fivéreivel végérvényesen megalapozza Delon sikerét. Ezt követően pedig a színház titkaiba is beavatja a Romy-Alain párost. Egy angol restaurációs dráma vérfertőző testvérpárjának szerepében meghódítják egész Párizst. Romy eleinte hűségesen követi szerelmét a forgatásokra, ám a kezdeti idillt beárnyékolják a gyakori elválások. Romy megtanulja, hogy az élet folytonos választások sorozata. Vagy a szerelem, vagy a karrier: a kettőt soha nem ismerte egyidejűleg…

Az első nagy váltást moziarcának megteremtésében úgyszintén mesterének köszönheti. Visconti a Bocaccio ’70 egyik epizódjában Romy ártatlan üdeségében felfedezi a nyugtalanító nőiességet. A magánéletben olyan csalódás éri, amelyből soha nem gyógyul ki igazán. Delon egy rózsacsokor és egy búcsúlevél kíséretében elhagyja őt, Nathalie Barthelémy (a későbbi Nathalie Delon) kedvéért. Immár mindketten nemzetközi sztárok, Romy mindössze huszonöt éves, és bánatában visszatér a szülői házba. Amikor a sebek behegednek, a nagy szenvedély idővel életre szóló barátságba torkollik.

A férfi, akinek az oldalán kiléphet a sztár vagy az elkényeztetett gyermek szerepéből – amilyennek a közönség és a családja látja -, egy német rendező, Harry Meyen. Romy mostohaapja berlini éttermében ismerkedik meg leendő férjével, imádott fia, David apjával. Úgy érzi, végre rátalált a magánélet biztonságára, minden idejét a férjének és a kisfiának szenteli. Ám háromévi önkéntes száműzetés után egyre gyakrabban merül fel benne a visszatérés vágya. Harry ellenzi Romy titkos szándékát, de a színésznő végül erősebbnek bizonyul a családanyánál. A sors fura fintora, hogy a visszatérés lehetőségével éppen Delon ajándékozza meg: felkínálva Romynak A medence női főszerepét. És ő, mint aki erre a hívásra várt, gondolkodás nélkül igent mond és elutazik a forgatás helyszínére, a francia Riviérára. A sajtó azonnal működésbe lép, a nagy szerelem felélesztéséről beszél. Valójában másról van szó: új fejezet kezdődik a színésznő pályafutásában. Fokozatosan eltávolodik „Frau Meyen ” önmagától, és a szíve szerint választott hazájában, francia földön folytatja a filmezést. Hosszú vívódások korszaka elé néz, szakít Harry-val, kemény harcot folytat fia „birtoklásáért ”, iszonyatos energiával dolgozik, a megélhetés kényszere és az önmegvalósítás természetes ösztöne hajtja.

Harmincöt évesen immár mestersége megszállottjaként tobzódik a szerepekben: csalódott asszonyokat, férfiak áldozatait, prostituáltat, hétköznapi hősnőket alakít. Előfordul, hogy évente három filmet is készít, a feszített munkatempó, a túlhajszoltság kikezdi az egészségét, megviseli az idegrendszerét. A félelmek ellen alkoholhoz, kábítószerhez folyamodik. Többnyire olyan férfiakkal hozza össze a sors, akik „örök ” szerelmet hazudnak, kihasználják, elhagyják.

1975-ben végre beleegyezik a válásba Meyen, nem sokkal később másodszor is kimondja Romy a boldogító igent egy olasz származású fiatalembernek, aki majd tíz évvel fiatalabb nála. Daniel Biasini eredetileg titkári minőségben szegődik hozzá, majd súlyos veseműtétét követően figyelmével és szeretetével halmozza el „munkaadóját”. Romy újra hisz a szerelem erejében, és ennek a házasságnak a gyümölcseként hozza világra lánygyermekét, Sarah-t. A negyvenes éveibe lépő színésznő „utoléri ” magát a filmeken is, a saját korának megfelelő szerepeket alakít. A szeme sarkában feltűnő ráncokat nem igyekszik plasztikai műtétekkel eltüntetni, mint megannyi kortársa. 1978-ban Az egyszerű történetben nyújtott alakításáért másodszor is elnyeri a francia filmszakma Oscárját, a César-díjat. Már-már úgy érzi, révbe ért, amikor sorozatos csapások érik: Biasini elhagyja, a Trockij-gyilkosság forgatása közben Mexikóban értesül első férje öngyilkosságáról, ami David miatt is nagyon megviseli. Azontúl minden igyekezetével azon van, hogy több időt szenteljen a gyerekeknek. Boissy-sans Avoir-ban megvásárol egy régi tanyát, a természet közelségében keres megnyugvást az élet problémái elől. De hamarosan bekövetkezik a katasztrófa, a legnagyobb csapás, ami egy anyát érhet. David a Biasini szülők házában vendégeskedik egy hétvégén, és a ház kerítését átmászva halálos kimenetelű balesetet szenved. A barátok, mindenekelőtt Michel Piccoli tartják a gyászoló anyában a lelket, ám napról napra szemtanúi Romy emberfeletti szenvedésének. A túlélés ösztönével vállalkozik hatvanadik, egyben utolsó filmje, a Sanssouci átutazó forgatására. Egy meggyötört arcú színésznő megrázó erejű küzdelmét rögzíti a kamera ebben a kisfia megmentéséért harcoló anya szerepben. Esténként bezárkózik David szobájába, zenét hallgat, miközben halott gyermekéhez beszél. Ő, aki minden fájdalmat, bánatot, megpróbáltatást kemény önfegyelemmel és bátorsággal viselt az életben, végül megtörik a szenvedés súlya alatt.

1982. május 28-án a barátaitól kölcsönzött párizsi lakásban holtan találják. Az asztalon egy üveg bor és egy befejezetlen levél, az utolsó segélykiáltás. Mindenki öngyilkosságra gondol, az újságírók, a szakma, a széles tömegek. Akik ismerték Romy Schneidert, tagadják.

„Egy anya szíve állt meg azon az éjszakán, aki nem bírta elviselni fia halálát – emlékszik vissza Alain Delon. – A sors az egyik kezével elvette tőle, amit a másikkal adott. Romy huszonöt évet jelentett az életemből. Az emlék, amit őrzök róla, a mosolya. Beragyogta, átlényegítette, mert ez a mosoly legbelülről fakadt, a lelkéből.”

Tíz év telt el Romy Schneider halála óta. Újabb és újabb női arcok tűntek fel a mozivásznon, új „trónkövetelők ” , a francia film új reménységei. De ki merne egy új Romy Schneiderről beszélni?!