A gyerek egyest kapott kötélmászásból. Menjünk a Dunának, vagy ne?

Szerintem ne. Az egyes csak egy szám. De mit takar? Lusta a gyerek, nem akar kötélre mászni, fél a mászástól, mozgáskoordinációs problémája van…? Önmagában az osztályzat még nem jelent semmit, úgy gondolom, és nem érdemes bosszankodni rajta. Meg kell beszélni a tanárral.

Az sem jó, ha azt mondom, nem érdekel, nem foglalkozom az egyessel?

Rajtad múlik, érdekel-e. El kell döntened, hogy ha hármasa lesz év végén tornából, tudod-e szeretni a gyerekedet. Ez egy hosszú otthoni beszélgetés elindításához is jó alap.

Nálatok hogy megy ez a Budapest Schoolban?

Mi nem egy számmal osztályozunk, hanem több szempontú az értékelés. Épp most olvastam a gyerekemnek adott visszajelzést a mozgástanártól, és olyanok vannak benne, hogy mennyire jó a mozgáskoordinációja, mennyire követi a szabályokat a labdajátékokban…

Minden szempontot értékel a tanár, általában legalább négy szinten. Ebben az értékelésben az is benne van, hogy tudom, mit kéne csinálni ahhoz, hogy a következő szintre lépjen. Hogyan lehetne esetleg az egyesből kettes.

Amikor nekiálltál létrehozni egy új iskolát, melyek voltak a legfőbb szempontjaid?

Ugyanaz volt 2015-ben is a fejemben, mint most. Ha jól érzik magukat a gyerekek – érzik, hogy haladnak, tudnak kapcsolódni a másikhoz –, az adja a fő motivációt. A pszichológia azt mondja, ha jól vagy a közösségeddel, ha érzed, hogy meg tudsz csinálni dolgokat – hívjuk ezt autonómiának –, akkor jó lesz ott lenni az adott csoportban. És mi azt akartuk, hogy a gyerekeink örömmel menjenek tanulni. Strukturálisan meg az a lényeg, hogy az óraterhelés-alapú iskoláknál egyszerűbbet építsünk. Ami jobban hasonlít a családi, az otthoni, a közösségi tanulásra.

Ez egy fizetős magániskola. Hogyan érhető el a kevésbé tehetőseknek; olyanoknak, akiknek tehetségesek a gyerekeik?

A mi rendszerünkben mindenki annyit fizet, amennyit tud. Sokan a tandíjnál jóval többet – éppen azért, hogy fölvegyék azokat, akik csak kevesebbet tudnak betenni a közösbe. Azt mondjuk, nyolcvan százalék fizeti a húsz százalék helyét. Holott fordítva lenne egészséges. De törekszünk rá, hogy minden iskolában megpróbáljunk különböző tandíjat fizető, különböző társadalmi helyzetű gyerekeket befogadni.

Miben tértek el a hagyományos oktatástól?

Minden nap úgy kezdődik, hogy leül a csoport, és mindenki elmondja, hogy van, „miben van”. A gyerekek egymás felé fordulnak. Az órák sokkal változatosabbak. Vannak, amelyek rövidebbek, vannak, amelyek hosszabbak. Előfordul, hogy három órán át elmerülnek egy projektben, de olyan is, hogy háromszor harminc perc alatt végeznek. Ha történik valami, meg tudnak állni a tanárok, és akár egy egész hétig az adott problémával foglalkoznak. Nem a tanmenetre, hanem sokkal inkább arra fókuszálunk, mit akarunk elérni a tanév végére. Vagy két év múlva. Minden gyerek köt egy tanulási szerződést, és van egy mentor tanára, akihez bármikor fordulhat. Vele háromhavonta átbeszélheti, mit akar elérni, mire van szüksége, min kell változtatni.