Tegnap nagy sikerű koncertet adtatok zenekaroddal, a Solarisszal. Gondolom, Szandi is ott volt.
Valaki írta is a közösségi oldalunkon, hogy a gitárost egyfolytában fotózta egy nő, és állandóan hujjogott! Ez volt Szandi, ő a legjobb rajongó, annyira lelkes tud lenni. Életünk nagyobb részében ő áll a színpadon, és én támogatom a háttérből, szervezem a fellépéseit és készítem a lemezeit, de amikor néha rám esik a reflektorfény, akkor százszázalékos odaadással és figyelemmel kíséri a zenei működésemet. Jó érzés volt, hogy ott van, nem is tudom, mi lenne, ha nem így lenne.
Mi az, ami először megfogott Szandiban?
Az őszintesége, a tisztasága és a világra való nyitottsága. És a tehetsége is lenyűgözött. Én vallásos családból származom, piarista gimnáziumba jártam, nálunk magától értetődött, hogy minden vasárnap templomba megyünk, a hit a mindennapi életünk része volt. Szandi családja viszont nem vallásos. Tizenkét éves korában ült a pünkösdfürdői strandon, felnézett az égre, és megkérdezte az édesapját: apu, meg vagyok én keresztelve? Akkor kezdődött a kapcsolata Istennel. 1992-ben kerültem be zenészként a csapatába, és az első közös turnénkon rengeteget beszélgettünk ezekről a dolgokról is. Azt szoktuk mondani, más két hónap alatt szakít – mi két hónapig csak beszélgettünk. Az első csók is olyan félve csattant el. Már csak azért is, mert a szülei is elkísérték a turnékra. Elég rendhagyó dolog, hogy telt házas koncerteket adott, majd fel kellett mennie a szobájába lefeküdni, míg a zenekar lent bulizott tovább. Az a bizonyos első csók is ezen a turnén történt, Révkomáromban. Szandi felment, elköszönt az anyukájától, majd visszaöltözött, és lejött hozzánk. Ennek július 24-én lesz harminc éve.
Egyből tudtad, hogy ez komoly?
Igen. Nagyon-nagyon erősen vonzódtunk egymáshoz, és az sem riasztott vissza, hogy az édesapja nem vette jó néven a kapcsolatunkat. Tizenhat év van közöttünk, ő pedig féltette a lányát, mi van, ha én csak egy kalandor vagyok. Hogy csak futó kaland lesz. Később mondtam is neki, hogy eléggé hosszútávfutó kaland lett belőle. Becsületére legyen mondva, később elismerte: „örülök, hogy nem lett igazam”. És ő kísérte az oltárhoz Szandit. De azért odáig előfordultak nagy sírások. Szandi édesanyja volt a legnehezebb helyzetben, mert ő pártolta a kapcsolatunkat, de a férjével sem akart szembemenni. Rengeteget falazott nekünk. Amikor Szandi tizennyolc éves lett, és együtt síeltünk egy hétig, a hivatalos verzió akkor is az volt, hogy a barátnőjével van. Amikor hazaértünk, Szandi ki sem csomagolt, hanem közölte otthon, hogy hozzám költözik. Kérdeztem: jól meggondoltad? Éreztem a felelősséget, úgy voltam vele, ebben nem szabad befolyásolnom, nem akartam én lenni a bűnös, aki galádul elszakítom a családjától. Ő pedig azt válaszolta, hogy igen, meggondolta.
Határozott típus, igaz?
Nagyon. Nálunk általában ő a szikra, mindig tele van ötletekkel: csináljuk ezt, csináljuk azt. Én meg elsőre rendszerint azt mondom, hú, várj, ezt azért még járjuk körbe, gondoljuk meg, mi van, ha nem működik. Mr. Alaposkának hív a család, mert utánanézek a buktatóknak, a lehetséges következményeknek. És ebből azért aztán csomó minden összejön, álomból valóság lesz, hogy Szandi egyik dalából idézzek. Nem vagyunk egyforma vérmérsékletűek, ő sokkal felfokozottabb, nagyobb amplitúdón mozog, én meg kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb pasi vagyok. És így jó párost alkotunk.
Mi az, amit Szandi hozott ki belőled?
Például azt, ahogyan a gyerekek felé fordultam. Én kettesben is jól elvoltam, eleinte elsősorban ő akart gyereket. De aztán remek érzés volt nagycsaláddá válni. A gyerekek szokták mondani, hogy kicsi korukban mindig kamerával a kézben láttak engem. Igen, mert az én gyerekkoromban nem készült felvétel, őket pedig szerettem volna megörökíteni. Így aztán most, hogy a nagylányunk huszonkét éves, megvan huszonkét évnyi karácsonyi felvétel, ami számunkra nagyon különleges. Mindig a nappali egy bizonyos pontján állok, csengetek, a gyerekek meg szaladnak le a fához. Az első felvételen Szandi jön, a karján Blankával. A következő évben Blanka már tipeg, és Domi van kézben. Aztán Csabika is megjelenik. És így tovább, a tavalyi felvételen pedig már ezek a nagy laklik rohannak a fához. Ez volt az első karácsonyunk, hogy Blanka nem lehetett velünk, San Fransiscóból kapcsolódott be telefonon, és folytak a könnyei. Mindennek ára van, viszont most bébiszitter lehet egy amerikai családnál.
