Horváthék a nyolcvanas évek kiköltözési hullámában telepedtek meg a Fejér megyei faluban. Először Horváth Ferenc, a felesége és a kislányuk érkezett, majd miközben felépült a több mint négyszáz négyzetméteres, háromszintes ház, született még két gyermek, és Budapestről csatlakoztak a nagyszülők is. Utóbbiak egyetemi oktatók voltak, valószínűleg más életet szántak a fiuknak, mint amilyet az élt. Az apa az egyetemet félbehagyva építési vállalkozó lett, és teljes mértékben átvette az uralmat gondolatai felett a szélsőjobboldali, leginkább összeesküvés-elméletekre és tudománytalan őstörténeti tévhitekre alapozott eszmerendszer.
A család jó darabig igen nagy jómódban élt, aztán az apa olyan ügyletekbe bonyolódott, amelyek miatt két évre börtönbe is került. Ez megváltoztatta a család helyzetét, és minden bizonnyal szétzúzta a belső viszonyokat is. Mire Horváth Ferenc szabadult, már egymással éppen csak érintkező, kulcsra zárt lakrészekben élő, szétesett családról beszélhetünk.

Próbáljuk ki a nyílpuskát!

Horváth Csanád ebben a közegben nőtt fel, apja letartóztatása erősen megviselte, a gimnáziumból is kimaradt. Csak nagyapja erélyes fellépésére érettségizett le esti gimnáziumban. Mindene volt a számítógép, naphosszat ült előtte, rengeteg játékot és könyvet töltött le, különböző kereskedelmi ügyleteket bonyolított, abból tett szert némi jövedelemre.
Azt, hogy a fiúban furcsa változások mennek végbe, a családból nem vette észre senki. Ő maga később a tárgyaláson azt mondta, démonok szállták meg, ő is démonná akart válni, ám ebben a család akadályozta meg, ezért döntötte el, hogy végez velük.
Először a bátyját ölte meg, nagypéntek napján, különleges brutalitással. Mivel előzőleg két nyílpuskát vettek a neten – a ház amúgy is tele volt vágó- és szúrófegyverrel – , azt javasolta a testvérének, hogy a telek végén álló, épülőfélben lévő házban próbálják ki az új szerzeményeket. Ezt is tették, majd a fiatalabb testvér egy ponton a bátyjára irányította a nyílpuskát, és meglőtte. Ezután többször megszúrta, a torkát is sokszor elvágta. A test vizsgálatakor összesen százkilenc vágott és szúrt sebet találtak a szakemberek, és olyasmiket, amelyekről kegyeleti okból csak a legszűkebb körnek adtak tájékoztatást a tárgyaláson.

Démonok rabságában

Az áldozat eltűnését nem vette észre senki. A családtagok sem. A következő napon Horváth a könyvtárszobába hívta a nagyapját, ott előbb kézzel bántalmazta, majd halálra szúrta az idős férfit. Rögtön ezután a nagyanyja hálószobájába ment, és a nyolcvanhárom éves asszonyt késsel megölte. Az ezt követő napon áramot vezetett az egyik emeleti szoba kilincsébe, azt tervezte, hogy áramütéssel öli meg nővérét és szüleit. Csakhogy aznap senki nem nyitott be oda, ezért egy idő után bement a nővéréhez, és machetével támadt rá. A nő sikoltozását meghallották a szülők, beszaladtak a szobába, ahol a fiuk feléjük fordult, és őket is megtámadta. Az apját viszonylag gyorsan megölte, de az anyját és a nővérét csupán megsebesíteni tudta. Közben a nővér felhívta a közelben lévő barátját, aki egy bottal felfegyverkezve elindult hozzájuk. Mire odaért, Horváthot még ott találta. A két férfi dulakodni kezdett, és a megmentésre érkező férfi is kapott néhány súlyos sebet. Az akkor már négyszeres gyilkos kirohant a házból, kezében néhány véres szúróeszközzel, ruháján és testén véres foltokkal, és a Duna felé vette az irányt. Ott fogták el nem sokkal később a nagy erőkkel kivonuló rendőrök, akik a házban hatalmas vértócsák között megtalálták az áldozatokat és a sérülteket. Arról, hogy a fiú egészen pontosan mit tett még a testekkel, ugyancsak nem tájékoztatták a közvéleményt. A súlyos állapotban lévő anyát mentőhelikopter vitte Budapestre, Horváthot pedig elvitték kihallgatni.
A fiatal férfi a rendőröknek is előadta a démonokkal kapcsolatos történetet, de amikor a részletekről faggatták, nem tudott válaszolni.

Ügyvédje szerint nem lehetett látni rajta, milyen hatalmas gond van vele. Úgy fogalmazott, hogy a fiú nem olyan volt, akivel ha találkoznánk, átmennénk az út másik oldalára. Talán ezért sem sejtette a családja, meddig jutott a kényszerképzetek szorításában.

A szakértők súlyos személyiségzavart állapítottak meg nála, ezért a bíróság életfogytig tartó börtönbüntetés helyett húszéves kényszergyógykezelést szabott ki rá az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A család, pontosabban az anya ma is a családi otthonban él, a nyilvánosságtól elzártan.
A mentális zavarokból eredő gyilkosságok esetében mindig felvetődnek a kérdések: lehetett volna előre látni a veszélyt? Kinek lett volna a feladata felismerni? Vajon megelőzhető lett volna a tragédia? Az ilyen betegségek azonban sokkal nehezebben diagnosztizálhatóak, mint egy lázas állapot, ami egyértelmű paraméterekkel mérhető és leírható. A szakértők azt is elmondták, hogy önmagában a sok számítógépes játék nem válthatott ki ilyen deformitást, itt jóval többről volt szó. A fiút a falubeliek kevéssé ismerték, baráti- vagy párkapcsolata sem volt, a tettéig vezető utat csak a vele hosszasan foglalkozó szakemberek képesek teljes valóságában megismerni.

Mi a különbség a családirtás és a sorozatgyilkosság között?
Dulai Péter kriminalista, sorozatunk szakértője, az Élet elleni bűncselekmények blog és Facebook-oldal szerzője:
A médiában előszeretettel keverik ezeket az elkövetési típusokat, Horváth Csanád nevére keresve is többször szembesül vele az ember, hogy sorozatgyilkosnak titulálják. Szomorú, ha valakinek a tetteivel kapcsolatban ezek a lehetséges opciók, de ezen az ő esetében már nem lehet változtatni. A családirtó rövid időn belül végez több családtagjával, aztán gyakran magával is. A sorozatgyilkosokkal kapcsolatban különféle meghatározások vannak. Az FBI definíciója szerint sorozatgyilkosságról három vagy több emberölés után lehet beszélni, de a gyilkosságok között el kell telni egy-egy olyan időszaknak, amikor az elkövető úgymond lenyugszik. Bár Horváth Csanád nem gyors egymásutánban, hanem több nap alatt támadt családtagjaira, de a gyilkosságok között nem volt meg nála a sorozatgyilkosoknál tapasztalható érzelmi lenyugvási periódus.

Gyilkosok nyomában című sorozatunk előző részei itt olvashatók.

Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images