Dübörgéssel, zajjal körülfonva – Fotóriport a Blaha Lujza térről, 1972-ből

Embertársaink egy része tavasztól késő őszig, hajnaltól éjszakáig ezeken a padokon ül.

Hol?

A Blaha Lujza téren, Budapesten, a VIII. kerületben, alattuk a földalatti, lakóterükben az állandó körúti csúcs, fölöttük fővárosunk többnyire koszos ege. Körbeállja a teret az Emke, amelyben kürtöskalácstól ötórai teáig sok minden kapható, csak kávéházjelleg nem, az úgynevezett éjjelnappal közért, amely már régóta élelmiszer-áruház, az viszont csak nappal. A Rákóczi út sarkán árkádok alatt a nagy gyógyszertár, mellette a Lenin körút 2 kapubejárója Lotz Károly freskóival, a Hotel Nemzeti, a Sajtóház és végül a Corvin, amely igazán nem arról híres, hogy a legnagyobb áruház, hanem arról, hogy egyfolytában építkeznek benne.

Szóval a népesség egy része itt ül, csoszog, álldogál egész nap.

Hogy mit csinálnak?

— Jaj, kérem, ez hosszadalmas. Mert például mit csinál az a fiatal anya négy év körüli kislányával hol ennél, hol annál a buszmegállónál? 19-es, 39-es, 7/c, 107-es… mindenféle busz jött már, többször úgy is tett, mintha fel akarna szállni, de még mindig itt állnak. A gyereket nem engedi a szökőkúthoz: „Gyöngyike, ide gyere, jön a buszt” És marad.

Egy Somogy megyei gimnázium kilenc fiútanulója itt várja a tanárnőket és a leányokat, akik elmentek fürdőruhát venni. Idősebb férfi eladó kiskutyájával parkol jó fél órája a padok körül. A padok napközben az időseké, a virágtartók betonpereme a fiataloké. Este a padok is az ifjúságé.

A tér fémből halra és gombára „emlékeztető” szökőkútja nekem máig is megszokhatatlanul csúnya, pedig naponta többször megyek el mellette. De már hozzá tartozik a térhez. Ez egyébként sem egy romantikus tér. Ez egy nagyváros félig vidékies tere, sík pacni, minden különösebb objektum nélkül dübörgéssel, zajjal körülfogva. Csak azért igazi tér, mert a bámészkodó, a napozó, a fagylaltevő, az Esti Hírlap-olvasó, a rikkancs, a Corvin nyitására várakozó, a valakire váró életéből öt percet, egy órát, két órát itt tölt el.