– Magyarországon lassan hétszáz éve él együtt a többség és a kisebbség. Milyen ez az együttélés?

– Régiónként más. Nézze, a cigányság ma már nem vándorol, megváltozott a tevékenységük, kevesebben űzik az ősi mesterségeket. A múlt században letelepedtek, próbáltak beilleszkedni, és napszámból itt-ott, munka mellett a hagyományos cigány mesterségekből éltek, élnek. Ha bemegy egy falusi portára, és körülnéz, láthat vályogtéglát, kötelet, szerszámokat, kosarakat, teknőket. Ezeket cigány vályogvetők, kötélverők, szerszámkovácsok, kosárfonók és teknővájók készítették. Higgye el, sok településen valamilyen gazdasági szimbiózisban éltek, még akkor is, ha egyfajta alá- és fölérendeltség jellemezte a cigány és nem cigány kapcsolatot. Később ezek a mesterségek elsorvadtak a gyárak miatt, a falvak pedig elszegényedtek. Ma azt gondolom, nehezebb romának lenni, mint húsz, harminc vagy százhúsz éve.