Általános vélemény, hogy a kütyük korának szülöttei nem olvasnak. Újságcikkek hosszú sora tárgyalja a jelenséget, általános- és középiskolai tanárok csóválják a fejüket, ha felmerül a téma. Mégis valós válasz reménye nélkül merengünk azon, hogy miért alakulhatott így, és hajlamosak vagyunk ráfogni a problémát a korosztály egyéni működésére.

Ha a pennsylvaniai Kutztownban található Firefly könyvesbolt padlótól plafonig érő polcai között összegyűlt tizenéveseket kérdeznénk arról, hogy miért nem olvasnak, kikérnék maguknak. A tizennégy éves Joselyn Diffenbaugh vezetésével indított Banned Book Club, azaz a Betiltott Könyvek Klub kéthetente megrendezett találkozóikon világszerte betiltott könyvek kerülnek terítékre, derül ki a Guardian riportjából.

Joselyn és társai az Egyesült Államokban teret nyerő cenzúra ellen lépnek fel a kezdeményezésükkel. Az elmúlt évtizedekben ugyanis az amerikai közoktatás a politikai pártok és eszmék csatározásainak színterévé vált. Egyre több konzervatív állam iskolai könyvtárából és alaptantervéből tüntettek el olyan műveket, amelyek témája a faji- vagy nemi egyenlőség, a szexuális és nemi identitás. A kitiltások az antirasszista- és LMBTQ-mozgalmakkal együtt erősödtek. A könyvüldözés csúcsát az jelentette, amikor a Tennessee állambeli McMinn megye oktatási bizottsága kiszavazta a helyi tantervből Art Spiegelman Maus című Pulitzer-díjas holokauszt képregényét. A rendelkezés eredeti céljának ellenkezőjét érte el, a kötetet a best seller listák élére repítette.

Magyarországon a Meseország mindenkié című mesekönyv váltott ki hasonló reakciókat. A kisebbségi és hátrányos helyzetű hősöket felvonultató kötetet több önkormányzati működtetésű óvodából kitiltották, és amíg a politikusok hol egymással, hol a témában jártas szakemberekkel vívtak vérre menő harcokat, a boltok polcairól elkapkodták a mesegyűjteményt. A körülötte kialakult viták viszont nem indítottak el az amerikaihoz hasonló cenzúra hullámot. Mondhatnánk azt is, hogy a magyar irodalom alaptanterv sértetlen maradt, de ha közelebbről szemügyre vesszük, láthatjuk, valójában nincs is mit kihúzni belőle, valószínűleg még a konzervatív amerikai politikusok legkérlelhetetlenebbjei sem találnak kivetnivalót benne. A diákok az ötödik osztály és az érettségi között nem találkozhatnak olyan művekkel, amelyek valamelyik marginalizált csoport nézőpontját képviselnék.

Láthatatlan nők, elrejtett kortársak

– A nőírókat nagyítóval kell keresnünk a tantervben. A gyerekek felkapják a fejüket, ha irodalomórán elhangzik egy női szerző neve – mondja Borszuk Adrienn, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium magyartanára rámutatva, hogy

az irodalom kerettanterv nem éppen a társadalmi sokszínűség reprezentációja köré szerveződött, nyolc év alatt féltucat nőt sem vonultat fel.

Az általános iskolások ajánlott tananyagként találkozhatnak Nemes Nagy Ágnes Borsi néni könyve című kötetének részleteivel, és Szabó Magda Tündér Lalája is eléjük kerülhet. A középiskolások kilencedik osztályban olvashatnak Szapphótól, majd az érettségi évében a kezükbe kerül Szabó Magda Az ajtó című regénye. A lista itt véget is ér.

Igaz, hogy az elmúlt évszázadokban a férfiak privilegizált helyzetüknél fogva nagyobb arányban vettek részt az irodalmi életben, de arról szó sincs, hogy ne akadnának tehetséges női alkotók az irodalomtörténetben. Hogyha csak az ismertebb írókra, költőkre gondolunk, említhetnénk még Kaffka Margitot, Polcz Alaine-t és Janikovszky Évát vagy Török Sophie-t és Szendrey Júliát, akikre a mai napig híres férjeik, Babits Mihály és Petőfi Sándor árnyéka vetül, és persze folytathatnánk a sort olyan világirodalmi szerzőkkel, mint Virginia Woolf, Sylvia Plath, Jane Austen, a Brontë-nővérek.

Art Spiegelman Maus című képregénye

Minél közelebb érünk napjaink irodalmához, egyúttal a feminizmus térnyeréséhez, a nőírókat annál nagyobb eséllyel találjuk valamilyen tiltólistán. Simone de Beauvoir A második nem című kötete például a Vatikán Index librorum prohibitorumára, vagyis a tiltott könyvek jegyzékére váltott jegyet, Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regénye pedig egy azok közül, amelyeket több iskola ebrudalt ki az irodalomórákról az Egyesült Államokban.

A Nemzeti Alaptantervben viszont nemcsak Tóth Krisztina vagy Karafiáth Orsolya nem tűnik fel, maga a kortárs irodalom sem jut kitüntetett szerephez. A tanterv a pedagógusokra bízza, hogy a már érettségi tételeket magoló végzősöknek kit villant fel a 21. században alkotó szerzők széles tárházából. A diákok tehát csak szerencsés esetben tapasztalhatják meg, hogy a körülöttük zajló eseményeket, a világ aktuális történéseit hogyan alakítják irodalommá az írók és költők, akikkel akár az utcán is összefuthatnának.  

– Nálunk nincs arról szó, hogy elérhetetlenek lennének bizonyos művek, viszont az olvasásra való ránevelésben nem jelenik meg szempontként az, hogy az olvasás a valóság értelmezése – mondja Pintér Dóra az ELTE BTK Magyar Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorjelöltje. Hozzáteszi a közoktatásban azért sem kap hangsúlyos szerepet a tabukat feszegető kortárs irodalom, mert a magyartanítás tabuk mentén zajlik.

Adrienn szerint a kortárs szövegek sokat tudnának segíteni a diákoknak abban, hogy az irodalomra olyan területként gondolhassanak, amelynek ők is a részesei lehetnek. Arra is rávezethetnék őket, hogy többször fogalmazzák meg a saját véleményüket, ahelyett, hogy a tankönyvi elemzésekre kőbe vésett kijelentésekként gondolnának.

Jó célok, rossz irányok

–  Mindig akad egy-két tanuló, aki hord magánál könyvet – meséli Adrienn. A padokon sokszor lát romantikus regényeket, sci-fit, fantasyt, olyan könyveket, amelyek kiszakítják a tinédzsereket a hétköznapokból. A kötelező olvasmányokkal viszont hadilábon állnak. Nehezen lehet rábírni őket, hogy átrágják magukat a feladott köteteken, pedig az olvasóvá nevelés még a Nemzeti Alaptanterv célkitűzései között is szerepel – többek között a mérlegelő gondolkodás és véleményalkotás ösztönzése mellett –, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az olvasás vonzóvá váljon a diákok szemében.

Dóra szerint az irodalomoktatás egyik fontos mozzanatának kellene lennie annak, hogy megfogalmazódjon, mit nyerhetnek a tanulók azzal, ha könyvet vesznek a kezükbe, ez mégsem valósul meg.

– Az oktatásnak meg kellene mutatnia, hogy az irodalom milyen hangsúlyosan hat az önismeretre – mondja. – Az olvasás a szöveg és az olvasó kapcsolatáról szól. Ez a kapcsolat formálja a világképünket, segít értelmezni a világban elfoglalt helyünket és kiterjedtebbé teszi a látásmódunkat, hogy ne csak azt a szűk keresztmetszetet lássuk, amibe beleszülettünk.

Az olvasás szerethetőbbé tétele égető feladat lenne. Az én könyvtáram projekt 2017-es felméréséből kiderül, hogy a digitális tartalmak hódításával egyre kevesebben áldozzák a szabadidejüket a könyvekre. A kutatás szerint 1964-ben a lakosság 23 százaléka vallotta magát könyvolvasónak (azaz átlagosan havonta egy könyvet elolvasott), 2017-re viszont ez az arány hét százalékra csökkent. Adrienn szerint a csökkenő tendenciáról nemcsak a kütyük, közösségi média felületek és appok tehetnek.

Az irodalomórák sajnos nem mindig szólnak a szövegek élvezetéről, amiről szerinte a sokszor nehezen érhető nyelvezet és a művek értelmezésére jutó idő szűkössége is. 

–  Ahogy haladunk az időben, a klasszikus olvasmányok nyelvezete egyre távolabb kerülnek a diákokról. Az olvasásélményt nagyban csökkenti, hogy folyamatosan nézniük kell a szószedetet, hogy érték, melyik szó mit jelent.   

–  Problémás, ha egy irodalmi műhöz a diákok a nyelv miatt nem férnek hozzá – csatlakozik a gondolathoz Dóra. – Ez nemhogy nem alapozza meg az irodalommal való jó viszont, el is mérgesíti.

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regénye is tiltólistán szerepel

A pedagógusokat kihívás elé állítja, hogy érthetővé és élvezhetővé tegyék az irodalmat. A 2020-ban bevezetett Nemzeti Alaptanterv csökkentett óraszámai mellett lehetetlen a művekre annyi időt szánni, amennyit az elmélyülés megkövetelne. Adrienn azt mondja, akadnak olyan szerzők, akikre hivatalosan csak egy-két tanóra jut.

–  Az irodalomórák lényege pont az lenne, hogy ha már elolvasta a gyerek az adott művet, legyen rá idő, hogy megbeszélhessük, hogy elmondhassák, mit jelent nekik. Úgy látom, hogy a nehezebb nyelvezetű szövegeket is szívesebben olvasnák, ha nem csak futni kellene a tananyag után. Ebben a mókuskerékben nehéz bebizonyítani a gyerekeknek, hogy az olvasás élmény.

Annak ellenére, hogy az alaptanterv célul tűzte ki a véleményalkotásra, a kritikai gondolkodásra nevelést, éppen erre nincs idő az elméleti tudás megszerzése mellett.

–  Az irodalmat nem lehet a lexikai tudásra redukálni, mert akkor egész egyszerűen lényegét veszti. Olyan ez, mintha négy éven keresztül ülnénk a rajzórán, és néznénk, ahogyan a tanár rajzol, de a mi kezünkbe nem kerülne papír és ceruza, mi nem rajzolnánk soha – érzékelteti a problémát Dóra.

A mindenkori olvasási szokásokat számtalan tényező alakítja, de az biztos, hogy az oktatásnak fontos szerepe van abban, hogy a középiskolákból kilépő fiatal felnőttek hogyan viszonyulnak a könyvekhez, önmagukhoz és a világhoz. Joselyn és társai nem csak a tiltott gyümölcs élvezetéért olvassák Lesléa Newman Heather Has Two Mommies (Heathernek két anyukája van) című könyvét vagy Angie Thomas A gyűlölet, amit adtál című kötetét. A Betiltott Könyvek Klubjának tagjai tabuk nélkül akarják megismerni az őket körülvevő és formáló világot, amelyre ezeken az irodalmi műveken keresztül nyílik ablak. Az aktuálisan zajló jelenségekről pedig saját gondolatokat szeretnének megfogalmazni és azokat egymással megosztani.

Képek: Getty Images