Vámos Miklós kérdése:

Kedves VM, szoktál-e írni verseket?

VM válasza:

Szinte soha. Néha, önmagam szórakoztatására limerickeket. A kérdésről az jut eszembe, amit Móricz Zsigmond felelt rá: Ha nagyon kétségbe vagyok esve, mindig vershez menekülök, bár nem tudok verset írni. Úgy módosítanám, hogy felemiféle érzelmileg felfokozott pillanatban és témáról. Ezen az sem változtat, hogy főleg akkor, ha valakit várok, és késik. Néhányat kávéházi papírszalvétákra firkantottam, s ott is felejtettem.

Valamelyest köztudott, hogy Limerick egy város, én sokáig azt hittem, Angliában, aztán valaki mondta, hogy Skóciában, végül kiderült: Írországban. Van ott ilyen nevű egyetem is.

A limerick ötsoros, kötött műforma, az első kettőnek és az utolsónak a ritmusa: tatata-tatata-tatatamm, a két rövidebbnek pedig: tatata-tatata-tata. A rímképlet: A. A. B. B. A. Általában nem nélkülöz némi obszcenitást, az enyémek viszont többnyire szalonképesek. Egy anekdota szerint van olyan, ami elmondható társaságban, ha hölgyek nincsenek jelen. Van olyan is, ami csak akkor, ha se hölgyek, se papi személyek nincsenek ott. És van végül a limerick. Az enyémek ritkán ilyenek. Én a gondolatok beszorításával játszom, e szigorú keretek közé.

Mentségem: a magyar prózaírók és költők időnként ragályszerűen kapják el a limerick-kórt, például a Nyugat két nemzedékében is kitört. Újabban megint terjed, némelyik kolléga már magyarosan írja a műfaj nevét: limerik. Ezen még gondolkodom.