Az utóbbi években egyre több gyereket küldenek már az iskolakezdés előtti évben vagy az iskolakezdés évében szakértői vizsgálatra. Érett-e az iskolára, vagy még nem? Kisebb azoknak az eseteknek az aránya, amikor a szülő maga látja, hogy gyermeke nem elég érett ahhoz, hogy az iskolát elkezdje. „Öt percig nem tud egy helyben megülni, nemhogy negyvenöt percig!” „Állandóan elfekszik mindenhol, annyira fáradékony.” A család ilyenkor maga kéri, maradhasson a gyerek még egy évet az óvodában.

Hogy a szakértői végzést – bármi legyen is – a család elfogadja-e, vagy sem, azt jogukban áll eldönteni. Tapasztalataim alapján a döntés meghozatalakor előáll egy jellegzetes hiba. A szakértőnél a gyerek ragyogóan, mindenben korának megfelelően teljesít, ugyanakkor a tanítók tele vannak panasszal a viselkedését illetően.

Hol az igazság? Mi az igazság?

Amikor a vizsgálatnál egy gyerek és egy felnőtt van jelen, akkor annak a nebulónak csak egy dologra, a szituáció egy-egy szempontjára kell összpontosítania a figyelmét.

Az iskolában egészen más a helyzet. Ott sokan vannak, különösen alsó tagozatban. Nagy a háttérzaj, állandó a zsizsegés. Az iskolás korú gyereknek ekkor már tudnia kell, kellene a saját dolgára – és csak a saját dolgára, feladatára – koncentrálni.

De az idegrendszernek ezt meg kell tanulnia. Összetett a feladat: amit az agy a figyelem központjába helyez, azt mintegy kiemeli. Ám ez a kiemelés a figyelem egészének egy része csak.

A másik rész is tanult: az agynak, azaz a gyerek idegrendszerének le kell gátolnia azokat a hatásokat, amelyek az adott feladat elvégzése szempontjából nem lényegesek. Magyarán: tudnia kell nem figyelni a zajra, például arra, mit csinálnak a hátsó padban. Hangsúlyozom, ez tanult folyamat, nem esik csak úgy a gyerek (idegendszerének) ölébe.

A gyerekek hat-hét éves korában ez a folyamat általában még nem ért a végére. A készség még nem érett. A fiúknál különösen nem. A környezet bármilyen perifériás eseménye: zaj, zörej, mozgás folyamatosan eltereli a figyelmüket. Ettől a tanulási folyamat lassúbb, hatékonysága bizonytalanabb lesz. A szülő is elismeri, hogy az otthon tanulásnál is „ott kell mellette ülni és őrizni a figyelmét”, hogy haladjanak a leckeírással.

Nos, van figyelemzavara, vagy nincs? Iskolaérett, vagy sem? Menjen iskolába, vagy ne? Sok az ellentmondás. Ugyanis számos esetben a szülő másképp térképezi fel a gyerek tényleges képességeit, és másképp látja a pedagógus.