Leglátványosabb városunk délen, már majdnem a Mediterráneumban, de még a Dél-Dunántúlon, a Mecsek lábánál, több napot is megér. A területet egykor kelta és pannon törzsek lakták, de várost a rómaiak alapítottak itt a 2. században, Sopianae néven. Hogy az UNESCO világörökségi listájára került, azt annak köszönheti, hogy a kereszténység tartományi székhelyévé vált, és Pécsett található az e korból származó egyedülállóan különleges, ókeresztény temető.
A Dóm téren – helyesebben alatta – láthatók a késő római kori temető sírkamrái. A Cella Septichora persze több mint egy feltárt ókeresztény temető, hiszen itt sírépítmények és 1600 éves festett föld alatti sírkamrák várják a múlt iránt érdeklődőt. Az első sírkamrát a 18. században találták meg. A régészek azóta több száz sírt – jellemzően kis méretű, családi sírkamrákat, közösségi sírboltokat, temetői építményeket – tártak föl, és számtalan elásott korabeli tárgyat hoztak a felszínre. A római katakombákhoz hasonlítható sírkamrák legnagyobb értékét a falfestmények adják. Vallási, képzőművészeti és történeti jelentőségűek, az ábrázolások ókeresztény szimbólumokat és bibliai jeleneteket örökítenek meg.
A városon a százötven éves török uralom erősen nyomot hagyott. A belváros szívében a Széchenyi tér ékessége, Pécs egyik jelképe a ma római katolikus templomként működő Gázi Kászim pasa dzsámija, a Dzsámi. Az Európában is egyedülálló és épen maradt dzsámi a török iszlám építészet remeke, monumentális alkotás, belülről is érdemes megtekinteni. A budai pasa, Gázi Kászim, az 1500-as évek közepén egy keresztény templomot építtetett át dzsámivá, mégpedig úgy, hogy az széltében és hosszában is száz lépés.
Igaz, a központtól kicsit távolabb – a Rákóczi úton – áll a Magyarországi Muszlimok Egyházához tartozó Jakováli Hasszán dzsámija és a minaret. A Mekka felé tájolt török templom építészetileg hagyományos elrendezésű, berendezése a török kormány adománya, termeiben három év felújítási munka után újra több kiállítás látható. A dzsámi a pénteki imák és ramadán idején a hívők rendelkezésére áll. A mellette magasodó minaret jelenleg nem látogatható, de méreteit érdemesnek tartom megosztani. A faragott kövekből épült tizenkétszög alaprajzú torony lábazata 6,5 méter magas, ez tartja a 14,5 méteres tulajdonképpeni tornyot, ahonnan, ha a minaret statikailag jó állapotú és látogatható lenne, 87 lépcső leküzdése után jutnánk a 22,5 méter magasan lévő körerkélyre.
Pécs egyik legismertebb építménye a székesegyház a maga négy hatalmas tornyával. Szent Péternek és Szent Pálnak szentelték, végső formáját a 19. század végén nyerte el. A fantasztikus szépségű, neoromán templom belső tere tágas, gazdagon díszített. Az oldalkápolnák képeit olyan neves művészek festették, mint Székely Bertalan és Lotz Károly. Megér egy látogatást az altemplom is, ahol Janus Pannonius, a reneszánsz költő és Orseolo Péter király alusszák örök álmukat. Szent II. János Pál pápa harmincegy évvel ezelőtti látogatásakor basilica minor rangot adott a templomnak.
A székesegyház előtti tér tágas és gyönyörű, ott található a tárlatvezetéssel látogatható Püspöki Palota és a püspökök műkincsgyűjteménye, a 12. századi alapokon pihenő épületben.
Egy séta állomásai
Ha kitartóan sétál a látogató, előbb-utóbb szembe találja magát a Pécsett gótikus stílusban épült barbakánnal, ami hajdanán része volt a várat, várost védő több kilométer hosszú falrendszernek. Hogy 1498-ban megépült, azt Kinizsi Pálnak köszönhetjük, aki a törökök ellen ezzel erősítette a vár védelmet. Sajnos, ötven évvel később – mikor elfoglalta a török a várost – a kaputorony harcászati jelentősége megszűnt. Ennek nyilván semmi köze ahhoz, hogy Pécs elnyerte a Városok a békéért-díjat. Annak viszont igen, hogy ápolja a kisebbségi kultúrákat, hogy a tolerancia jelképévé vált a délszláv háború idején azzal, ahogyan befogadta, kezelte a háború menekültjeit. Tizennégy évvel ezelőtt második lett az élhető települések nemzetközi versenyén, a kétszázezer lélekszám alatti városok kategóriájában, de nyilván élhető volt a kelták, a rómaiak idején is. Szabad királyi városi rangot viszont Mária Teréziától kapott, amit polgárosodás és hihetetlen gazdasági fejlődés követett. Az iparosodás a 19. századra tehető, amiben a mára világhírűvé vált Zsolnay porcelánnak, az Angster orgonának, a Littke pezsgőnek, és a bőrgyárnak is döntő szerepe van.
Jól öltözött hatvanas férfi áll a Káptalan utcában, kezében egy lista, és azt mondja: „Nem lehet ennyi múzeuma egy városnak!” Csóválja a fejét, töri a magyart, kanadai ötvenhatosok gyereke. „Hazajöttem a grandma sírjához, és szippantok kultúrát.ˮ És tényleg! A-tól –Amerigo Tottól – z-ig, mondjuk, a Zsolnay múzeumig mintegy negyven múzeumot számol össze az ember. Pécs a legkülönlegesebb témára vágyót, a legkifinomultabb ízléssel rendelkezőt, időst, fiatalt, gyereket képes elvarázsolni múzeumaival. A grandiózus, falnyi vásznakkal, élénk színekkel játszó Csontváry Kosztka Tivadar-festményeket nem szabad kihagyni. Ezek nem csupán képzőművészeti csodák, de elvisznek Libanonba, a cédrusok vidékére, Selmecbányára, a szicíliai tengerpartra, sőt a pécsiek által is tisztelt, szirmot bontó manduláskertekbe, és Mostarba is.
