A hatvanas évek egyik legmegrázóbb gyilkossága – olvasható az összefoglaló anyagokban. Vajon a hatvanas években min múlt, hogy egy bűntény milyen mértékben foglalkoztatta a közvéleményt? Az áldozat személyén? Az elkövetés módján? Esetleg azon, keresik-e az elkövetőt, vagy azonnal tudni lehet, ki a tettes? Az biztos, hogy az úgynevezett cinkotai gyilkosságot az akkori, igen erősen kontrollált sajtó nem akarta nagydobra verni. A tettes ugyanis a helyszínre, a cinkotai Autóalkatrész-gyártó és Felújító Vállalathoz (ATRA) politikai delegáltként érkezett, ráadásul az ötvenhatos forradalom leverése után létrehozott erőszakszervezet, a munkásőrség tagja is volt. Jó káder, akit készültek beiskolázni, hogy majd pártvonalon tovább emelkedhessen. Ezért aztán annak idején nem sorjáztak a borzalmas részleteket taglaló tudósítások a nyilvánosságban. Ám az egy halálos áldozattal és egy súlyos sérüléssel járó bűncselekmény elkövetőjét így is halálra ítélték.

Nem a krisztusi úton…

Nem jó még leírni sem, de a gyilkost, Krisztián Imrét ismerősei Krisztusnak becézték, pedig igen messze állt minden tekintetben Jézustól… A férfit virágárus édesanyja egyedül nevelte fel, apját nem is ismerte. A második világháborúban katona volt, majd orosz hadifogságba esett. Hazajőve kalauzként helyezkedett el, megnősült, gyerekei születtek. Jó képességű, megnyerő, másokra hatni bíró embernek bizonyult, és ezt a hatást a nőkön is sikeresen gyakorolta. Volt olyan munkája, ahonnan emiatt küldték el, de simulékonyságának köszönhetően mindig talált magának új helyet és olyan embert, aki hitt neki. A nyomozás során kiderült, hogy nagy valószínűséggel korábban is sikkasztott, lopott már kisebb-nagyobb összegeket, de ezeket is meg tudta úszni. Gyakran utazott külföldre, természetesen csak a keleti blokk országaiba, de ott is akadtak itthon jó áron értékesíthető árucikkek. Ezekhez a portyákhoz kölcsönt vett fel, az adósság csak nőtt, és mert a hitelezők szorongatták, úgy döntött, nagy fába vágja a fejszéjét, azzal oldja meg a gondjait. Tetézte a helyzetét, hogy tönkrement a házassága, így a fizetése egy részét automatikusan a feleségéhez irányították, gyerektartás címén.
Akkor már jó ideje rendészeti vezető volt az ATRÁ-ban, ezt a munkát politikai megbízhatósága révén kapta. 1965 év végén úgy döntött, a gyár dolgozóinak fizetését lopja el, abból rendezi anyagi ügyeit.

Meg akarta fúrni a páncélszekrényt, ahol a pénzt fizetésnap előtt tárolták.

December elsején kellett végrehajtania a tervét, hiszen másnap osztották szét a fizetéseket. Aznap a szeretőjénél vacsorázott Budapesten, majd hévvel visszautazott Cinkotára. Nem okozott gondot neki bejutni a gyártelepre, de magához a széfhez nem jutott közelebb. A leírások ellentmondásosak azzal kapcsolatban, hogy önszántából vagy kényszerből vonta be az akcióba az üzem területén lévő két munkatársát. Az biztos, hogy az ő közreműködésük nélkül nem maradhatott volna észrevétlen az akció. Ezért Kiss József rendésznek – aki a trezort őrizte – és Szirony Istvánnak, a lakatosműhely vezetőjének azt hazudta, hogy a vállalat egyik vezető munkatársa kém, a trezorban rejtegeti a titkos rádióadót. Ezt nekik kötelességük leleplezni, ehhez kérte a két gyanútlan férfi segítségét. Meggyőzésükben nyilván szerepe volt annak is, hogy Krisztián egyikük feljebbvalója volt.

Két kalapács, két áldozat

Hárman kezdtek neki a páncélszekrény felfúrásának, de csak egy zárral boldogultak. Ahogy múlt az idő, Krisztián ideges lett, hiszen reggel lelepleződött volna a hazugsága. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha kérdőre vonják, mi történt, a két férfi egybehangzóan ellene vall majd. Vagyis meg kell őket akadályozni, nehogy beszéljenek… Egyiküket megfigyelő állásba küldte, így egymás után tudott végezni velük. Kiss Józsefet egy hét és fél kilós kalapáccsal ütötte fejbe, majd egy másik, egy öt kilós kalapáccsal Szironyt célozta meg, őt többször is megütötte egymás után. Ezután csak a dolgozók totónyereményét őrző dobozt vette magához, és elmenekült a helyszínről. A szeretőjéhez ment, akit megpróbált rávenni, hogy igazoljon számára alibit.
Hajnalban a munkakezdésre érkezők fedezték fel a két haldokló férfit. Mert akkor még mindkettő élt. Mentőt hívtak, és a kórházban Kiss Józsefet sikerült is megmenteni, de Szirony István belehalt a sérülésekbe.
A szokásos időben a gyárba érkező Krisztián Imre eljátszotta, hogy megdöbbent a történteken, és készségesen segédkezett a helyszínre érkező nyomozóknak. Ám a hurok gyorsan szorult. A lábnyom, a ruhafoszlányok, sőt a helyszínen hagyott hajszálak vizsgálata is elvezetett hozzá, így rögtön a nyomozás első napján már őrizetbe is vették.
A tárgyalásra már egy összeomlott vádlottat vezettek elő, aki végletesen viselkedett. Életben maradt és a tanúskodásra vállalkozó áldozata is aggasztó állapotban volt, sokszor elsírta magát, egész testében remegett. A kiszabott halálos ítéleten sem a fellebbezés, sem az Elnöki Tanácshoz benyújtott kegyelmi kérvény nem változtatott, így azt 1966. májusában végrehajtották. Szomorú utóélete az ügynek, hogy a meggyilkolt Szirony István özvegye nem tudta feldolgozni férje halálát, így egy három éves kislányt és egy nyolc éves fiút hátrahagyva felakasztotta magát.

Az ügy nyilvánosság előtti megjelenítésében vagy akár a tárgyalás során befolyásoló tényező volt, hogy az elkövető a munkásőrség tagja volt?
Dulai Péter kriminalista, sorozatunk szakértője, az Élet elleni bűncselekmények blog és Facebook-oldal szerzője:  Annak ellenére, hogy a korabeli sajtó egyáltalán nem számolhatott be arról, hogy Krisztián Imre munkásőr volt, mégiscsak példát akartak vele statuálni. „Krisztus” helyzetét súlyosbította, hogy ő volt a vállalat főrendésze, akinek feladata lett volna a szocialista erkölcs betartása, a szocialista erkölcsre nevelés és a törvényesség védelme. Ám ő pont ezzel ellentétesen élt évek óta – foglalta össze az ítélet indoklásában a bíró. Ehhez viszont fontos hozzátenni, hogy tettének büntetőjogi minősítését nézve nem is jöhetett szóba más ítélet, csak a halálos, miután a vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntettében mondták ki bűnösnek. Vagyis a bűncselekménye önmagában, a szocialista erkölcs elleni vétkek nélkül is kiemelten súlyos volt. Vádlotti védekezésként egyébként nem fogadták el, hogy csak azért támadta meg a két áldozatot, mert félt a lebukástól. A bíróság úgy ítélte meg, hogy Krisztián Imre eleve elhatározta Kiss József segítségül hívását, majd a segítségnyújtás után kollégája meggyilkolását. Hasonlóan értékeltek Szirony István bevonásával kapcsolatban is. Ez is hozzájárult a legsúlyosabb büntetés kiszabásához.

Kiemelt kép: Getty Images

Gyilkosok nyomában című sorozatunk előző részei itt olvashatók.