Az EU-s országokban a parlamenti képviselők, a gazdasági és tudományos pályák képviselőinek átlagosan egynegyede nő. A skandináv országokban fele-fele az arány – épp, mint a való életben! –, ezek a legeredményesebb nemzetek. Miért is lenne baj, ha a nők nem kapnak elég esélyt? Miért is számítana, hogy két kezünk van, mégis csak az egyiket használjuk?!

Miért ennyire nehezített a pálya nőként? Dr. Karikó Katalin világraszóló felfedezése óta pláne nem lehet kérdés, hogy a nők szerepe a tudományban felbecsülhetetlen. Példája világszerte lányok millióit inspirálja. Közel száz éve megvolt az esélyünk arra, hogy legyen női Nobel–díjas kutatónk – bemutatjuk őt is, női kutatói életpályákat is. 

Két tudós egy csárdában?

Mikor elkezdtem az egyetemet, egyik újságíró–tanárom tüstént figyelmeztetett minket, hogy semmiképp ne menjünk majd férjhez újságíróhoz, mert két karrier egy családban csak váláshoz vezethet. Emlékszem, a frászt hozta rám, majd kisvártatva megtanultam szociológiából, hogy mennyire ritkák a párhuzamos karrierek egy családban, mert valakinek, aki az elvárások szerint többnyire a nő hazánkban, vállalnia kell a család-és gyerekgondozás oroszlánrészét. 

Balázsi Katalin és Balázsi Csaba anyagkutató mérnökök egy párt alkotnak. Kiválók a szakmájukban, együtt is dolgoznak, világraszóló eredménnyel, két fiuk nevelése mellett – de sikersztorijuk nem nélkülözi a nehézségeket.

Balázsi Katalin kutató, a Nők a Tudományban Egyesület egyik alapító tagja, jelenlegi elnöke, egy csehszlovák faluban, burokban nőtt fel. Három lánytestvér közül a legidősebbként igazi jó kislány volt. Nagyapja, édesapja asztalosként kereste a kenyerét, Kati otthon érezte magát a műhelyben. Tizennégy évesen édesapja döntésére beíratták a besztercebányai elektrotechnikai szakközépbe. Kiválóan teljesített matekból, és ez volt az egyetlen iskola, amelyben már tanítottak programozást, Pascal programnyelven.

–Addig nem is jártam még nagyvárosban – meséli Kati -, én terveztem a rózsaszín ünneplőruhámat az évnyitóra, édesanyám varrta, és ott álltam benne egyedüli lányként. Nem volt lány osztálytársam, és egyetlen fiú sem akart mellém ülni. Mindaddig, míg rá nem jöttek, mennyire megy a matek.

A pozsonyi műszaki egyetemre felvételiznie sem kell, annyi tanulmányi versenyt nyer. Az anyagmérnök szakon atomfizika–tanára közli vele, hogy nála soha nem megy át a vizsgán, mert lány… Végül harmadjára átengedi.

Az elektrotechnikai intézetben ismerkedik meg a mikroszkópiával: a hatalmas géppel atomi szinten lehet vizsgálni az anyagokat – Kati beleszeret. Szerencsére tudós mentora úgy bánik vele, mint saját lányával. – Mindig ugyanazt mondta, amit a szüleim is – meséli Kati -, hogy képes vagyok megcsinálni. Megtanított, hogy ne féljek, hanem készüljek fel profi módon. Nem hagyta, hogy az önbizalomhiányom eltántorítson.

Kati kitűnő diplomával végez, ám amikor a doktori képzésre jelentkezik, megkapja, hogy soha nem fogják felvenni: mert lány. –Ez volt az első alkalom, hogy magamra zártam a vécé ajtaját és sírtam – emlékszik. Végül fiú társaival ellentétben, akiknek öt év kell, ő három év alatt megcsinálja a kisdoktoriját. 

Sikersztori buktatókkal

2006-ban kezd dolgozni, Magyarországon, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetben. Itt ismerkedik meg férjével, Balázsi Csabával. – Óriási a teherbírása – meséli Kati –, és az enyémhez hasonló a mentalitása kutatóként: soha nem mondja, hogy lehetetlen, nagyon jól tudunk együttműködni.

Mindketten gyereket akarnak, megszületnek a fiaik – ráadásul súlyos tejfehérje-érzékenységgel. Kati a mai napig maga főzi fiai kímélő ételeit. Kisgyerekes kutató párként nemzetközi konferenciákra is együtt mennek, mindenhova babakocsival. – Tudták, hogy családdal érkezünk, mindenben támogattak minket – meséli Kati.

Egy konferencián hallják először azt is, hogy korallból lehet a csontszövethez hasonló szerkezetű anyagot készíteni. A kohómérnök férj rájön, hogy ezt elő lehetne állítani tojáshéjból is. Kati szülőfalujában az asszonyok gyűjtik nekik a tojáshéjat, kísérleteznek, és megszületik közös találmányuk; ma a budapesti Álmok álmodói kiállításon megtekinthetjük. Az általuk előállított anyaggal be lehet vonni az implantátumokat – például a csípő- vagy térdportéziseket –, hogy a test könnyebben befogadja az idegen anyagot. Felfedezésük óriási hatással bír, nevük még sincs feltüntetve a kiállításon, pedig kivételes példát nyújtanak arra, hogyan lehet összeegyeztetni a családot és a karriert. Ehhez az kell, hogy minden napi feladatot tudatosan elosszanak, felváltva áldozatot hozva a másik fél javára. Katiéknak a közösen írt – sikertelen – pályázatok esetében indoklásként le is írják, hogy férje teljesítménye mellett eltörpül az övé, nem bizonyítható, hogy érdemben hozzájárult. A kutatónők tudományos pályáját nagyban nehezíti, hogy a gyerekvállalással évekre kieshetnek a kutatásból, kisebb az esélyük pályázatot nyerni.

Mindketten megkapták az MTA Bolyai-plakettjét, és az ország legjobb anyagtudósai között tartják őket számon. Kati harminchat évesen kezdte vezetni az Energiatudományi Kutatóközpont egyik laborját. Az intézet hetvenéves történetében ő az első női vezető.