Az ember legkönnyebben mindig saját szívéhez és helyzeteihez tud igazodni, hatalmas élmény ezekhez verset találni, megérezni az egyes sorokban a saját sorsunkat. Ezt tudják adni a versek: szavakat találnak a fájdalomnak, a szeretetnek és minden olyan helyzetnek, amikor saját szavaink elhagynak minket. Nem véletlenül alakult ki a költészetterápia sem: „Amikor semmi más nem tudja áttörni a pszichológiai gátakat, más szóval túl nehéz lenne egyenesen beszélni valamiről, a költészetterápia segíthet a falak lebontásában” – írja dr. Nicholas Mazza, a költészetterápia jelentős szaktekintélye.

A versek mankót adnak a kezünkbe: mankót és szabadságot, hogy nem vagyunk egyedül. Kosztolányi Dezső sem mindig tudott elaludni, Karinthy Frigyes is sétált egyedül szakítás után egy lépcsőházban, Pilinszky János is érezte a „világ örökös térdreroskadását”. A versek haragot, magányt, humort közvetítenek, megnyugtatnak és felhergelnek, felszabadítják az elfojtott érzéseket. Verset olvasni és írni is hatalmas élmény, verset kapni meg pláne! Ezért készítünk a csapatommal minden évben egy olyan válogatást, amely mindenkinek adhat valami személyeset. Akár két szót, ami megváltoztathatja a napját, a hetét, az életét. Ha ez megtörtént, akkor már célba ért a kötet.

Egy évig gyűjtjük ezeket a költeményeket, egy év versei ezek, még ha nem is feltétlenül idén születtek, nem a legjobbak vagy a leghíresebbek. Azokat keressük, amelyek igazán hatást gyakorolnak. Az antológia rendezői elve tehát a hatás, amit egy szöveg el tud érni, ezért célunk, hogy kevéssé ismert, ám annál ütősebb kortársaink hangja is megjelenjen a kötetben. Új szerzők bemutatása talán új életművek felkutatására is buzdítja az olvasókat, akik így a felfedezés örömével is gazdagodhatnak. Célunk továbbá a sokak által ismert költők olyan verseit is megmutatni, amelyek nem feltétlenül köszönnek vissza az irodalomkönyvekben, így nem iskolai emlékek által, hanem teljesen új perspektívából találkozhat az olvasó egy-egy művel, alkotóval.