Mivel itthon gyakorlatilag népsport magunk, és kiváltképp a vendégek tömése, így a magyar népléleknek furcsa lehet az a hagyomány, amit a skandináv ország lakói folytatnak. (Hozzátesszük, hogy ez is, hiszen a svéd anyaságról vagy éppen fogápolási szokásokról is írtunk már, és azok is meglehetősen különösnek tűnnek elsőre.)

Néhány hete jelent meg a Redditen egy kérdés, miszerint kinek mi volt a legfurcsább kulturális jelenség, amivel találkozott eddigi életében – hamar meg is érkezett a nagy hullámot vert válasz, miszerint Svédországban nem szokás étellel kínálni a vendégeket, függetlenül attól, hogy milyen a viszony velük, vagy milyen okból érkeznek.

A Wowimatard nevű felhasználó felidézte, amikor gyerekként meglátogatta a svéd barátjának házát, és estefelé annak anyukája szólt, hogy kész a vacsora. A barát szabadkozott, és megkérte a posztolót, hogy várja meg a szobájában, amíg ők esznek. Egy másik kommentelő pedig felidézte azt az esetet, amikor gyerekként az egyik svéd ismerősénél aludt, aki reggel eltűnt egy időre, és amikor a posztoló negyed óra múlva a keresésére indult, meglátta, hogy a család békésen reggelizik. Mint elmondta, huszonöt évvel a történtek után is gyakran gondol az esetre, annyira megdöbbent ezen.

A posztfolyam hatására világszerte sokan kezdték megírni hasonló tapasztalataikat, mire – természetesen – a svédek (akiket egyébként 2019-ben az Unicef a legcsaládbarátabb nemzetnek választott) és más skandináv ország lakói is beszálltak a kommentelésbe, megmagyarázva ezt a (világ nagy része számára legalábbis) fura jelenséget.

Testnek és léleknek

Furcsa, hiszen az étkezés többről szól puszta táplálékbevitelnél: közösségteremtő hatása van, egy közösen elköltött ebéd vagy vacsora szórakozás, minőségi idő, ami közben a közösség (például a család, barátok, de akár kollégák is) beszélgethetnek, jobban megismerhetik egymást, nem véletlen, hogy az egyik leggyakoribb randiprogram is a közös evés.

Így nem is csoda, hogy ezt a svéd szokást a legtöbbször értetlenkedés fogadja. Hakan Jonsson, a svédországi Lund Egyetem élelmiszertudományi professzora a New York Times megkeresésére elmondta, hogy mivel az étel megosztása a kultúra alapja, ezért megérti, hogy mások miért tekinthetik ezt a szokást „ellenséges” cselekedetnek. Jonsson elondta, hogy néhány évvel ezelőtt részt vett egy olyan programban, amelyben a svéd kulturális szokásokról beszélgettek ottani bevándorlókkal, és ezt a gyakorlatot már ott is többen furcsaságként emlegették.

Létező jelenség

Ádám évek óta Svédországban él, mint mondta, ő is mostanában hallott erről a szokásról, igazából nem tűnt fel eddig számára. Viszont a felesége, Marion svéd, így neki már ismerősebb a helyzet.

„Gyerekkoromban gyakran átéltük, szóval igen, abszolút létező gyakorlat, még manapság is.” Ádám azért hozzáteszi: az ő felesége nem ilyen, mindig szívesen megvendégeli a kis lurkókat, akik gyerekeikhez érkeznek.

Marion azt mondja, hogy ennek az egésznek két oka lehet: az egyik a szegénység, ami ugyan most nehezen elképzelhető a sakandináv országokkal kapcsolatban, de nem is annyira régen volt idő, amikor nehéz volt bármilyen élelemhez jutni, és egyrészt így spóroltak, másrészt szégyellték is a saját szegénységüket. A másik ok – főleg manapság – hogy a szülők úgy vannak vele, hogy a vendég gyerek úgyis kap enni otthon.

Ő például szintén mindig megkérdezi a náluk vendégeskedő gyereket, hogy a szülei várják-e otthon vacsorára, főleg ha mondjuk fél óra múlva úgyis menne haza – ilyen esetekben ő sem töri magát.

„Furán hangozhat, de nem akar kitolni a többi szülővel” – teszi hozzá Ádám, aki azt is megjegyzi, hogy a magyarokkal ellentétben náluk a vacsora, és nem az ebéd a legfontosabb étkezés. Ádám azt is elmondta, hogy ezt úgy kell elképzelni, hogy ilyenkor általában megkérik a vendéggyereket, hogy maradjon a szobában, és játsszon valamit (mondjuk PlayStation-ön), ameddig elvonul étkezni a család, vagy egyszerűen nem szólnak semmit, csak magára hagyják arra az időre, amíg bekapnak valamit.

Jonsson professzor nem tanulmányozta soha ezt a szokást, és az ő családjában nem is gyakorolták, de úgy véli, hogy a svéd identitás több pontjára is visszavezethető. Az említett cikkben elmondta, hogy mielőtt az élelmiszertárolás terén előrelépés történt volna, a svédeknek a hideg éghajlaton három-négy hónapjuk volt arra, hogy egy évre elegendő élelmiszert betakarítsanak, így a spontán vacsorák soha nem voltak a kultúra részei. Marionhoz hasonlóan ő is azt mondja, hogy a svédek a család függetlenségét is tiszteletben akarják tartani, és

az, hogy valaki más gyermekét kínálják meg étellel, a másik ember családfenntartó képességének kritikájaként is felfogható.

„Nagyon erős bennünk a függetlenségre való törekvés, hogy ne mások jóindulatára hagyatkozzunk, ha jó és független életet akarunk élni – magyarázza Jonsson professzor. – Ez nagyon erős hajtóerő volt a jóléti állam felé, hogy megteremtsük ezt a személytelen segítséget, ahol nem kell más emberekre támaszkodni.”

Másokra is jellemző

A Redditen megjelent kommentek, és az azóta a jelenségről született cikkek szerint azonban nem csupán a svédekre jellemző ez a szokás, hanem egész Skandináviában hasonló gyakorlatot folytatnak, így Finnországban, Norvégiában, és más észak-európai térségben is.

Lotte Holm, a Koppenhágai Egyetem szociológiaprofesszora, aki a skandináv országok étkezési szokásait tanulmányozza, a New York Times-nak elmondta, hogy amikor ő maga az 1950-es és 60-as években Dániában felnőtt, a gyerekek gyakran nem ettek a barátaiknál. Amikor a gyerekeit nevelte, megengedte, hogy a barátaik ott maradjanak vacsorára, de megkérte őket, hogy hívják fel a szüleiket, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy ez rendben van-e.

Férjem unokatestvére, Daniel 35 éves és norvég, így kézenfekvő volt, hogy őt is megkérdezem erről az egész jelenségről, hiszen skandinávként ki is tudhatna többet erről a szokásról nála? Norvégia – a szomszédjához hasonlóan – nagyon sokáig szegény államnak számított, a zord időjárás miatt nehéz megélhetéssel, amit a 20. század közepén megtalált, és kitermelni kezdett kőolaj változtatott meg.

De sajnos ő sem tudott túl sok információval szolgálni, így valószínűleg mégsem olyan közkeletű ez a szokás, mint ahogyan azt a közösségi oldalakon terjedő írások szeretnék beállítani, bár mint mondja, valóban nem áll távol ez a skandináv néplélektől. „Nem igazán ismerem ezt a szokást, de el tudom képzelni, hogy valóban a szegénységhez van köze, amikor az embereknek kevés élelme volt, akkor azt nem szívesen osztogatták el váratlan vendégekre, hanem annyit készítettek, amennyi szükséges volt számukra. Ráadásul a skandinávok természetüknél fogva kissé introvertáltak és hagyománytisztelők, és az étkezéseken általában ugyanazok az emberek vesznek részt. Ha hirtelen egy plusz vendég érkezik, az a vacsoraasztal körüli pszichológiai dinamikában és légkörben változást, egyfajta zavart jelent.”

Kriszti 12 éve él Norvégiában, de a „saját bőrén” ő sem tapasztalta még ezt a dolgot. Ő azt mondja, szerinte

„ez a jelenség a gyerekes családokban van inkább, ahol pedig arról szól, hogy nem akarják átlépni a határokat, tiszteletben tartják, hogy a másik családnak esetleg mások a szokásai.

Hiszen nyilván a vendég gyereknek is megvan a rutinja, a szülei lehet, hogy épp a vacsorát készítik. Persze ha két szülő összebeszél, akkor nyilván megetetik a másik gyerekét is.”

Azért éhezésről szó sincs

Erik Engheim norvég blogger egy bővebb posztban fejtette ki a svéd kaja-gate részleteit, és némiképpen lenyugtatta a kedélyeket. Mint írta, szeretné tisztázni a lehetséges félreértést: „Az embereket természetesen meghívják ételre és italra a skandináv országokban is. Meghívnak vacsorákra, partikra és születésnapokra, ahol természetesen ételeket és italokat is felszolgálnak. Régebben nagyon gyakori volt, hogy a délutáni süteményezés és kávézás, a nagymamám is szinte minden nap gyalog vagy kerékpárral átment át a barátaihoz, vagy meghívott valakit vendégségbe. A gyerekeket is meg szokták hívni filmnézésre, ottalvós buliba vagy szülinapi zsúrra, ahol szintén van étel. De itt nem ezekről a helyzetekről van szó, hanem arról, amikor a játszótársak véletlenszerűen átjönnek. És ilyenkor valóban nem etetjük meg őket.”

Kiemelt kép: Getty Images