Van az a típus, aki nem hajlandó két héttel korábban megvenni egy színházjegyet, mert nem tudja előre, lesz-e aznap kedve színházba menni. És van a másik fajta, aki előre megvásárolja a jegyet, és persze hogy lesz kedve aznap az előadáshoz – hiszen már megvan a foglalás! „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet…” Bevallom, én az utóbbi típusba tartozom, A kis herceg rókájához hasonlóan. Szeretek előre tervezni, ugyanakkor bámulom azokat, akiket a spontaneitás vezérel. Lehet, hogy az ő szívük folyamatosan „díszbe van öltözve”? Vajon mit tanulhatunk egymástól?
Három éjszaka kocsiban
Ági, az ötvenéves úszóedző spontaneitása a kisgyerekes nyaralások szervezésének idején kapott szárnyra. Két nyaralást is le kellett mondaniuk azért, mert a kisfia megbetegedett. Vele is előfordult, hogy harmincnyolc fokos lázzal feküdt a szállodai szobában, és a wellnesrészlegig sem bírt elmenni. Egyszer csak felmerült benne: mi lenne, ha a jövőben csak úgy mennének nyaralni, ahogyan az teljesen passzol az igényeikhez? Vagyis amikor mindenki kipihent, egészséges, és nem utolsósorban van is kedve a dologhoz.
– Egyszer úgy tértem be egy utazási irodába, hogy legyenek szívesek leszervezni egy törökországi utat, három nap múlva indulnánk. Csak nézett rám az utazásszervező, hogy „most, az utolsó pillanatban?”. Én meg bólogattam, hogy „igen, most”. Annyit tudtam, hogy luxushotel helyett elég lesz egy háromcsillagos szálló is, úgysem ott akarjuk tölteni az időt. Nagyszerűen sikerült az utunk, bejártunk mindent, ami elképzelhető, pedig nem készültem fel otthon előre.
–A legmeredekebb élményem pedig egy szlovéniai nyaraláshoz kötődik, ahová úgy indultunk el a párommal, hogy nem foglaltunk előre szállást. Úgy voltunk vele, majd csak találunk valamit. Amikor öt óra múlva kiszálltunk az autóból az egyik turistaközpontban, meglepve tapasztaltuk, hogy a jobb hotelekben kitették a „megtelt” táblát. Az egyik szállodai alkalmazottat megkértük, telefonáljon már körbe, akad-e máshol szállás. Akkor már bármilyen panzió vagy vendégház megfelelt volna. Mivel már este tízre járt az idő, és nagyon megéheztünk, közben beültünk vacsorázni. Isteni jót ettünk! Mire végeztünk, kiderült, hogy tényleg sehol nincs hely. Később megtudtuk, hogy a járvány miatt éppen akkor sok turista választotta az utolsó pillanatban Horvátország helyett Szlovéniát… Ott álltunk éjjel fél egykor hulla fáradtan, szállás nélkül. Végül a kocsiban töltöttük az éjszakát. Meg még kettőt. Ezzel együtt remekül sikerült a nyaralás, egy jó benzinkutat is találtunk, ahol tudtunk telefont tölteni, mosakodni – na persze mindennap fürödtünk a tengerben is. Én még maradtam volna, de a párom azt mondta, ő nem bír ki még egy éjszakát a kocsiban. Ettől eltekintve azt kell mondanom, ő még nálam is lazább. Egyszer majdnem lekéstünk egy repülőt, mert az ő ötletétől vezérleve beültünk egy jó kis kávézóba a reptéren. A kávé nagyon finom volt, de a végén futás lett belőle, mint a filmekben…
Boldogok a spontánok?
Ági úgy érzi, ezzel a mentalitással kilóg a sorból, sokan néznek rá csodálkozva. Vagy inkább csodálattal? Bátorságot és szabadságot emlegetnek, amihez Ági még valamit hozzátesz: ő mer hallgatni a belső hangjára. Azt mondja, ha csak lehet, azt teszi, amihez kedve van. Hangsúlyozza: ő alapvetően szabálykövető, az otthonában általában rend van, a munkájában pontos. De ami a saját életéről szóló döntéseket illeti, ott nem akarja korlátok közé szorítani magát. Nem vesz előre koncertjegyet, nem olvas útikönyveket, nem akar minden eshetőséget feltérképezni, mert ha minden le van kottázva, abban ő nem talál örömöt.
Van összefüggés a spontaneitás és a boldogság között? Egyes szakértők úgy vélik, igen. Hatni hagyni a pillanatnyi benyomásokat, elengedni a tudatosság gyeplőjét, sodortatni magunkat az áramlattal: ez már közel jár a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow-hoz, vagyis ahhoz az optimális lelkiállapothoz, amikor tökéletesen elmerülünk egy tevékenységben, annyira, hogy a tér-idő érzékelésünk is háttérbe szorul.
És van itt még más is. Mint Leon F. Seltzer amerikai pszichológus írja, a magabiztosság, a hitünk abban, hogy jó döntéseket hozunk, valamint némi kockázatvállalási hajlandóság igenis kapcsolódik a boldogsághoz. Vagyis olyan pszichés készségek, mint amilyenekkel a spontán emberek rendelkeznek.
Akkor hát kijelenthetjük, hogy a spontán emberek boldogabbak? A fentiek alapján könnyű lenne erre a következtetésre jutni, de azért a dolog nem ilyen egyszerű. A tervező típusú emberek ugyanis köszönik, szintén nagyon jól megvannak a saját életstratégiájukkal.
