Réka érett harmincas nő, párkapcsolati problémái miatt érkezik. Fél attól, hogy valami elromolhatott, mert nincs már meg közöttük a régi összhang.

– Én… érti, olyannyira örültem, hogy végre van egy normális kapcsolatom, hogy talán nem figyeltem eléggé.

– Úgy érti, a saját hibájának tartja, hogy megváltozott a kapcsolatuk?

– Mondjuk, a barátom is ezt magyarázza, de igaza van. Régen minden jobb volt. Jó programok, élvezetes beszélgetések és… olyanok voltunk, mint akik megtalálták egymást.

– És most?

– Most a barátom szerint unalmas az egész, mert én megváltoztam. Pedig én mindent megtettem érte, elhiszi? Annyira szerettem volna megtartani a kapcsolatomat, hogy eleinte az összes kérését és észrevételét komolyan vettem és teljesítettem. Nem okozott gondot lemondani a korábbi hobbijaimról, még a ruhatáramat is lecseréltem. Úgy gondoltam, ez a legkevesebb. A barátnőimmel is sokkal ritkábban találkoztam. Vagyis már szinte csak chatelünk, mert nincs időm velük menni.

– Úgy tűnik, elég sok áldozatot hozott. Miben változott a barátja élete?

– Hát, az övé annyira nem változott. Továbbra is eljár sportolni, utána beül valahova a barátaival, de ez természetes szerintem. Nekem nem voltak olyan kéréseim, mint neki.

– Magának is lehettek volna kérései?

– Gondolom… Csak én tudtam, hogy egy párkapcsolatban kompromisszumokat kell kötni.

– Mindkét fél részéről…

– Igen, de neki… mindegy. Szóval most az a helyzet, hogy szerinte állandóan a nyakán lógok, és nem látszik, hogy lenne egyéniségem. Úgy gondolja, az, hogy folyton vele akarok lenni, már veszélyes, mert így hamar megunjuk egymást. És hogy lehetnék kevésbé gyerekes, mert ő nem az apám, hogy megmondja, mi legyen.

– Mióta vannak együtt?

– Három éve. De eddig nem voltak problémák…

– Önnek is vannak problémái?

– Hát… amikor ezeket mondja, azt néha igazságtalannak érzem. De amikor egyedül gondolkodom, valahogy szorongani kezdek, hogy ki is vagyok én. Megváltoztam. Csak nem tudom, hogy ha pont miatta, akkor ez miért nem tetszik neki.