Ha felharsant a kiáltás, – „Itt a jegeeees!” – a környező utcákról özönlött a nép a jeget szállító Csepel teherautó felé. A nyakában bőrkötényt viselő jegesember jókora vaskampóval húzta ki a 2 forintba kerülő, méteres jégtömböket a platóról, s a másik végén lévő csákánnyal suhintotta apróbb darabokra. Így kerültek az átlátszóan csillogó hasábok a zománcos vagy alumínium vödrökbe, zsákból varrt szatyrokba. Onnan meg a házilag barkácsolt, fűrészporral szigetelt vagy fémmel borított jégszekrényekbe, ahol megkezdte lassú olvadását. Néhány napig kitartott, addig biztonságban tárolhatták benne a húst, tejet, főtt ételeket. Nagyszüleimnek egy eredeti Bosch hűtőgépük volt, igaz, mivel már rég nem működött, ők is jéghasábokkal hűtötték.
Vidéki-falusi házak környékén nem járt a jeges. Bevett szokás volt, hogy a kútba eresztették le a hűteni való ételt-italt, ha jó mélyre került, biztonságban volt. A zöldséget, burgonyát vermekben tárolták, így kitartott egészen az új termésig. A ház alá épített pince is természetes hűtést tett lehetővé. Hűtést, ami nem került semmibe.
Jégszállító jármű Budapesten 1957-ben. (Fotó: Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György)
Villamos hűtőszekrényben
A Magyar Nők Lapja 1939 júliusi száma hasznos újdonságot reklámozott: „Itt a kánikula és ezernyi háziasszonynak gondot okoz az ételek frissen tartása és a megromlástól való megóvása. A legkitűnőbb segítség ilyenkor a villamos hűtőszekrény. Ugyanis villamos hűtőszekrényben az ételek a legnagyobb kánikulában is frissek maradnak, a megromlás legkisebb veszélye nélkül. Az italokat üdítő hidegre hűti. Egyszerre 48 jégkockát is készít. Parfé, fagylalt fagyasztására is kiválóan alkalmas. A villamos hűtőszekrény áramfogyasztása igen kevés, naponként átlag 10-16 fillér. Részletfizetésre is vásárolhat villamos hűtőszekrényt az Elektromos Művek bemutató helyiségeiben.”
Gyerekkoromban a friss tejet kannában, kimérve vásároltuk, és ahogy hazavittük, felforraltuk. Így védekeztünk az akkor még nem ritka fertőzések ellen, s persze tovább is elállt. A mi háztartásunkban a párizsi ritka vendég volt, három gyerek mellett a felvágott luxusnak számított. Édesanyám gyakran készített nyáron, a strandra is, különböző krémeket, főtt tojásból, maradék sült húsból vagy töpörtyűből, sóval, borssal, mustárral. Jó sok zsírral, persze, amit a nagy piros bödönben tároltunk, arra jártunk rá mi, gyerekek is, ha zsíroskenyeret csináltunk magunknak.
Balatonalmádi strand, 1929. (Fotó: Fortepan/Simon Tibor)
Aludttej hidegen
Megtanultuk, hogy a főtt étel maradékát az ebéd után azonnal a jégszekrénybe tegyük, ahogy a forralt tejet is, amikor már kihűlt. A nyári kánikulában kedvenc ételünk volt az aludttej, jó hidegre hűtve. Mindig aludt néhány bögre tej a konyhaasztalon – persze azt a tejet nem ultrapasztőrözték, ezért tudott megerjedni. A tej egyébként sokszor már az üzletben megsavanyodott, – ilyenkor túrót készítettünk belőle, szitán leszűrve az aludttejet. Vasárnaponként a cukrászdában vásároltuk a fagyit, széles szájú hűtőtermoszban vittük haza a 10-15 gombócot, csokit, vaníliát, puncsot.
Kapcsolódó
Egy hideg nyalatot? Két gombóc boldogság
A békebeli tankönyvek szerint, hogy a konyha túlzott fölmelegedését elkerüljék, a nyári háztartásokban ritkábban készítettek hosszas sütést igénylő húsokat, rakottast, süteményt. Helyettük
inkább hideg zöldség- vagy gyümölcsleveseket, könnyű habarással főzelékeket főztek, és hideg krémeket tálaltak desszertként.
S persze gyakran került az asztalra lecsó, a megunhatatlan nyári étel.
Kánikula, ha hisszük, ha nem, mindig volt. 1950-ben, Csongrádon 41,6 fokot, 2007. július 20-án Kiskunhalason 41,9 fokot mértek – itthon ez eddig a csúcs. És nemcsak mostanában, a klímaváltozás idején, de 101 évvel ezelőtt is: a Hajdú-Bihar megyei Szerepen 41 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála.
A hőség ellen ősidők óta védekezni kellett az embereknek. A vályogházak sokat „tudtak”: télen melegek, nyáron hűvösek voltak, kicsi ablakuk nem rontotta a hőszigetelést. A mai csupa üveg, lapostetős betonházak épp az ellenkezőjét érik el. Kizárólag légkondicionálással élhetőek – ez pedig már ma is luxus, de néhány év múlva egészen biztosan tarthatatlan lesz.
1934 nyara. (Fotó: Fortepan/Körmendy Pál)
Nedves vászon, langyos fürdő
Régebben a polgári lakásokban nyáron, a hajnali órákban öttől hétig szellőztettek, majd gondosan becsukták az ablakokat és zsalukat vagy lehúzták a redőnyöket – kirekesztve ezzel a napsütést. A nyári otthonokból sokszor száműzték a vastag, gyapjú szőnyegeket, rongyszőnyeggel helyettesítették vagy el is hagyták. A bútorokat fehér vászontakarókkal terítették le, mert ez sokkal kellemesebb érzés a fölhevült testnek, mint a bársony vagy plüss. Már a fehér látványa is hűsít.
Előfordult, hogy a lezárt ablakok elé még megnedvesített vásznakat is lógattak, ezek a párolgás közben hőt vontak el a szoba levegőjéből.
Régóta ismert, hogy a test hirtelen lehűtése, például egy jéghideg zuhannyal nem jó módszer a meleg elleni védekezésre, – mivel csak rövid ideig tartó enyhülést hoz. Viszont egy langyos fürdő a leghatásosabb védekezési módszerek közé tartozik a tűrhetetlenné váló hőség ellen.
A régi pesti lapoknak (is) kedvenc témájuk volt a kánikula. Az Ujság 1929. július 28-iki számában ismert embereket kérdeztek meg: Hogyan védekezzünk a meleg ellen? Márai Sándor, a neves író, a lap munkatársa így válaszolt: „A meleg ellen két fegyverrel védekezem, lehetőség szerint mozdulatlansággal és Coué (Emile Coué, francia pszichológus, az önszuggesztió atyja – a szerk.) módszerével. Megmagyarázom magamnak, hogy meleg van, ami nagyon kellemetlen, de változtatni rajta nincs módomban, azzal vége. Nem panaszkodom, s iparkodok nem gondolni reá. Munkámat úgy osztom be, hogy sötét szobában dolgozom naphosszat odahaza, s csak estefelé megyek le az utcára, akkor sem járok sokat. Hőségben nagy híve vagyok a teóriának, amely forró teát ír elő, csak éppen nem iszom, mert utálom. Ezzel szemben jégbehűtött spriccert iszom, amitől persze csak annál inkább melegem van.”
Kiemelt kép: a Gellért Gyógyfürdő 1939 nyarán – Fortepan
