Kérdés: „A kisfiúnk hároméves. Az apja nagyon élvezi, hogy milyen értelmes, jókat lehet vele beszélgetni, és lépten-nyomon fejleszteni akarja. Ha a gyerek ilyenkor lehangolódik, érdeklődése másfelé fordul, sőt elszalad tőle, kis híján megsértődik. Most elhatározta, hogy karácsonyra kizárólag „fejlesztő” játékokat vesz a gyereknek. Hol az ügyességét, hol a kitartását, hol a memóriáját, máskor meg a szókincsét akarja fejleszteni. Ezen majdnem összevesztünk. A kisfiam imád játszani mindenféle mackókkal, tigrisekkel (még az én állataim voltak), vagy régi edényekkel (ezekben hajókáznak az állatok a konyhakövön, amíg én főzök), de amennyire ez megállapítható, sokkal kevesebb örömet okoznak neki a fejlesztőjátékok, melyeket csak a mi kedvünkért játszik velünk, de az ilyesminek gyakran sírás a vége. Én volnék elmaradott? Vagy a férjem túl ambiciózus? Mire volna szüksége egy három-négy éves gyereknek, miféle játékokra és játékszerekre?”

Válasz: Mi történik a játékban? A játékban a gyerek azokat a tagolatlan élményeket, amelyeket a külvilág benyomásai és a saját belső világából származó benyomások keltettek benne, kivetíti és így újra meg újra tagolja, megismerhetővé, feldolgozhatóvá teszi. Éppen ezért a játék a kisgyerek legfejlesztőbb tevékenysége.

De nem a „fejlesztő” játék! Hanem a szabad játék.

Az igazán hasznos játéktevékenység ugyanis úgy folyik le, mint az álom. Belső indíttatások, belső képek vezérlik. Belső állapotok – szorongások, feszültségek, indulatok, vágyak – dolgozódnak fel benne a külvilágból nyert tapasztalatokba ágyazva. Akkor tud a gyerek igazán elmélyülten játszani, akkor nem lesz ideges játék közben, akkor nem sír a végén, ha szabad képzettársításait követheti. (S persze akkor tud elmélyülten játszani, ha érzelmi biztonságban érzi magát, és ha szüleitől vagy nagyobb testvéreitől már látott mintát az utánozható játékra.)

És ehhez a játékhoz a legegyszerűbb játékszerek a legjobbak. Fahasábok, rongyok, kődarabok, termések – vagy éppenséggel régi edények, mackók és tigrisek. Goethe szavával szólva az a jó játékszer, amelyik „mindenből mindenné” át tud változni, legalábbis a gyerek fantáziájában.

Mert a kisgyermek!játéknak az egyik legfontosabb eleme a belső kép, ami a gyerekben megszületik játék közben, s ami a játék folyamán csodálatos változásokon és átalakulásokon mehet keresztül.

A kisgyerekek – ha még nem rontottuk el őket, ha nem bénítottuk meg belső képteremtő tevékenységüket a külső képek áradatával – nagyszerűen tudnak élni a belső képteremtésnek azzal a lehetőségével, amit a pszichológia elaboráclónak, feldolgozásnak nevez (s ami a mi mai felnőtt életünkből sajnos sokszor kétségbeejtően hiányzik, olyannyira, hogy esetleg ebbe betegszünk bele, és ilyenkor a klinikán tanítanak meg újra, ellazított állapotban, belső képeket látni, készíteni, életre hívni).

A mamának igaza van, de az apját is megnyugtathatjuk: nem kell a játéknak fejlesztőnek lennie ahhoz, hogy igazán intenzíven fejlessze a gyerekeket. Sőt, egy bizonyos életkorig – mondjuk: a kisiskolás korig – a fejlesztő játék gátolja azt a spontán fejlődést, melyet maga a játéktevékenység biztosít a gyereknek, különösen ha olyan játékszerekkel játszhat, amelyekbe sok mindent bele tud képzelni. (Vagy később: amelyek hasonlítanak a felnőttvilág mindennapi eszközeire – sőt kicsiben ugyanazok.)

 Nők Lapja 1996/48. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images