De mi okozza a feszültséget az autisztikus viselkedésű gyerekek és a felnőttek – elsősorban a tanítók, tanárok, de sokszor a gyerek és a szülei között?

Egy mozgásában vagy látásában korlátozott gyerek, aki ép társaival tanul együtt, minden helyzetben korlátozott lesz. Ez a tény osztálytársainak és tanárainak is egyértelmű. De hogy van az, hogy ez a „más” gyerek az osztályban okos, a legjobb matekból (ezért még irigyeljük is)? Tud mindenfélét a bolygókról, a csillagokról, idegen földrészekről (kit érdekel?!) – ugyanakkor képtelen köszönni! Ugyanott akar ülni a menzán, „saját, állandó” helyet akar a tornatermi öltözőben – képtelen megérteni, hogy ilyen nincs! Ott eszünk és ott öltözünk, ahol hely van. Ha olyan szuper okos, akkor ezeket az egyszerű dolgokat miért nem tudja felfogni?

Ez bizony érthetetlen az iskolai környezet számára. Pedig azt nem is tudják, hogy ennek a „más” gyereknek ma reggel már sikerült kiborítania a családot, mert képtelen volt megérteni, hogy a városban baleset történt, és nem tudnak a megszokott útvonalon eljutni a suliba. Miközben az egész város villamos-, busz-, sőt trolimenetrendje ott van a fejében! Egy ilyen hülyeségért meg cirkuszol. Biztos direkt csinálja!

Ezt a kettősséget nem tudja a környezet elfogadni.

Az Asperger-szindróma nem mentális fogyatékosság, sokkal inkább fizikai, agyi, neurobiológiai probléma. Bár autisztikus tünetekkel jár, annak egy enyhébb formája. Sem külső jelek nem utalnak zavarra, sem pedig az intelligenciában vagy a tanulási képességben nem okoz problémát. Sőt, ezeknek a gyerekeknek jó része kiemelkedően okos, különleges képességekkel, kivételes tehetséggel rendelkezik.

De az előbb említett furcsaságok meghökkentik a környezetet.

Ők, ha kizökkennek egy általuk fontosnak vélt, biztos és állandó rendszerből (állandó hely, ismerős útvonal stb.), úgy érzik, megsemmisülnek, de legalábbis elveszettnek érzik magukat.

Ezt a bizonytalanságot kihasználva, az osztály fenegyerekei olykor rájátszanak egy-egy helyzetre, s ilyenkor a hamar agresszívvé váló aspergeres gyerek tűnik fel a tanárnak, aki nem veszi észre a háttérben zajló kis stikliket, így a „másˮ gyerek lesz a bűnbak.

Ez nemegyszer rosszul végződik, mert ezek a gyerekek nem tudnak mímelni. Nemhogy nem tudnak hazudni, de még a füllentést sem ismerik. Nem szeretnek cseverészni, nem udvariaskodnak. Viszont merev, szabálykövető módon viselkednek. Nem tudják „lekövetni” a csínyeket, az ugratásokat egyáltalán nem értik. Ennek következtében rendszerint ők kapják a büntetést.