Az összehasonlító pszichológia alapvető előírásai szerint a tudósoknak nem lenne szabad az emberhez hasonló érzelmekkel és gondolatokkal felruházni az állatokat – feltéve, ha egy-egy kérdésre létezik ennél egyszerűbb magyarázat. Mi, emberek azonban (finoman szólva egocentrikus módon) hajlamosak vagyunk rá, hogy mindenben önmagunkra ismerjünk – ezáltal viszont tudományos hibákat követhetünk el.

Ed Yong író például úgy véli, hogy a történelem során teljesen elvakítottuk magunkat azzal szemben, hogy mit és hogyan csinálnak az állatok – szimplán azáltal, hogy feltételeztük róluk, hogy ugyanazokat az érzékszerveket ugyanúgy használják, mint mi. Például a földön elnyújtózó oroszlánokról azt gondoljuk, nagy lustaságukban a szavannán hédereznek – jóllehet éppen a potenciális zsákmányuk patái által keltett rezgéseket „olvassák” a földből a hasfalukon futó idegek segítségével. 

De az sem segíti dolgunkat, hogy az érzékszerveknek gyakran azt a szintű (és típusú) működését tartjuk alapvetőnek, sőt „felsőbbrendűnek”, amellyel mi magunk rendelkezünk (leszögezi ugyanakkor, hogy írása nem a felsőbbrendűség kérdéséről, hanem a sokféleségről szól). Például a látást a szaglással vagy a hallással szemben feljebbvalónak értékeljük – de pontosan miért is? És tulajdonképpen miért vonatkoztatja az ember a társadalom normáit az állatvilágra? Yong ehhez hasonló kérdéseken elmélkedik legutóbbi könyvében (An Immense World: How Animal Senses Reveal the Hidden Realms Around Us).

David Peña-Guzmán filozófus When Animals Dream: The Hidden World of Animal Consciousness (Mikor az állatok álmodnak: Az állati tudat rejtett világa) című könyvének középpontjában viszont mégis az a feltételezés áll, hogy néhány állat képes úgy álmodni, mint mi – ez az állítás pedig azt az álláspontot erősíti, hogy az állatokat is érdemes az emberhez hasonló entitásként kezelni. Peña-Guzmán szerint az állatok még annál is jobban hasonlítanak ránk, mint eddig hittük.  

A tudomány egyelőre nem tart ott, hogy pontos képet kapjunk kis bundás (pikkelyes, tollas vagy csupasz) barátaink álmainak tartalmáról, ők pedig nyilvánvalóan képtelenek elmagyarázni nekünk, merre jártak gondolataik alvás közben – mégis történtek már érdekes megfigyelések arra vonatkozóan, hogy mi megy végbe az állatok agyában alvás közben. Peña-Guzmán a könyve bevezetőjében például egy olyan anekdotáról ír, mely szerint

egy polip gazdája megfigyelte, hogy miközben kedvence aludt, olyan sorrendben változtatta a színét, ahogyan akkor szokta, mikor rákra vadászik – majd elfogyasztja tápláló lakomáját.

Fotó: Majd Forrest/Getty Images

A szerző, miután elegendőnek vélt bizonyítékot áttekint arra vonatkozóan, hogy egyes állatok valóban képesek álmodni, és hogy ezek az álmok nagy valószínűséggel „képzeletgazdagok” (vagyis nem csupán az élőlények ébrenléti élményeit játsszák újra, hanem új képeket alkotva kombinálják az elemeket), arra a következtetésre jut, hogy mindez elegendő ahhoz, hogy az ilyen állatokat „tudatosnak” nevezzük. Peña-Guzmán vitába száll azokkal a gondolkodókkal, akik szerint tudatosság csak ott létezik, ahol racionális gondolkodás és/vagy nyelv van jelen – ennek során pedig azzal érvel, hogy a racionalitás a tudatosságnak csak egy formája a sok közül, de nem az alapformája. 

Peña-Guzmán szerint a „fenomenális tudatosság” a mérvadó, azaz a világban való létezés tudatossága, valamint a vágy és a szenvedés megtapasztalása – véleménye szerint a sziklák és a növények nem rendelkeznek ilyennel, de az elefántok bizonyosan. De ide tartozik az álmodás is; az álom mindig az egyén nézőpontját tükrözi, amely a filozófus megfogalmazásában „szubjektív, formába öntött és érzelmileg színezett, egyszóval fenomenális”, még akkor is, ha ez a világ csupán a képzeletben létezik.

Fotó: Beech Photography Tokyo/Getty Images

Mindezzel együtt azonban azt még mindig nem tudjuk, hogy mégis mi oka van rá az állatoknak, hogy álmodjanak – viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy hozzánk hasonló módon a természetükbe ivódott, és elengedhetetlen a túlélésükhöz. Talán nem sokára megtudhatjuk, miért rángatózik olyan aranyosan kis cirmosunk a délutáni sziesztája során? Hatalmas madarakra vadászik, lepkét kerget, vagy a szomszéd kutya elől menekül?

A tudomány még rengeteg kérdésünkre keresi a választ, de amíg a tudósok ezeket meg nem találják, vigyázzunk a természetben élő minden élőlényre úgy, ahogy embertársainkra vigyáznánk! Tiszteljük az állatokat, óvjuk a növényeket – és hagyjuk álmodozni kis kedvenceinket! Bolygónknak most nagyobb szüksége lehet minderre, mint gondolnánk. 

Kiemelt kép: mgs / Getty Images