– Nem azért mesélem el a történetemet, hogy ország-világ előtt lejárassam a volt kedvesemet, tehát csak azt árulom el, ő egyike hazánk gazdagjainak, aki biztos abban, neki mindent szabad. De nekünk, nőknek nem szabad(na) bedőlnünk a hozzá hasonló, nagy életet ígérő pénzeszsákoknak, mert könnyen válhatunk akarattalan rongybábává mellettük – mondja komolyan a feltűnően szép arcú, szerényen öltözött Nóra. Ő lezárta a „rongybabalétet”, és visszaköltözött édesanyja vidéki házába, hogy ismét a kisemberek csapatában játsszon.
A leghülyébb Maki
– Kezdetben imponált nekem Martin, és szerettem őt, ráadásul hízelgett a hiúságomnak, hogy vonzó párnak tartanak minket Barcelonától Salvadorig, Párizstól Hurghadáig. Választékosan öltözött, fiatal nő, elegáns, őszülő úr… Az csak később tűnt fel, hogy a jó benyomás addig tartott, amíg Martin meg nem szólalt. Mert a stílusa lekezelőbb volt, mint ami Tücsi kutyánknak kijárt gyerekkoromban, anyu házában. Szégyellem, de elmondom, Makinak szólított. Bárki előtt. Tudod, mik a makik? Madagaszkáron élő, kutyára emlékeztető, majomszerű emlősök hosszúkás pofával. Állítólag az arcformámról jutott eszébe a „nevem”… Harmincöt éves voltam, amikor 2018-ban „maga mellé emelt”, ő ötvenhét, én egy betegeskedő kapcsolat végén jártam, ő tizenkét éve élt külön a feleségétől, a fiuk Amerikában tanult. Ostoba voltam, hiszen négy év kellett a felismerésig: léleknyomorító kompromisszumokat kötök mellette, és az általa biztosított nagy élet üres, durva, csak a pénzről szól. S ha valaki azt gondolja, sokat hozhattak a konyhámra a vele töltött évek, annak elmesélem, hogy Martin ajándékai közül csak egy fehérarany nyakláncot akartam megtartani, de ez sem sikerült. Amikor végre felfogta, örökre elhagyom, hatalmasat lökött rajtam, én elestem, a fejem az ágy sarkába vertem, vérzett is. Mire ő legguggolt mellém, de nem a homlokomból szivárgó vért törölgette le, hanem gondosan kikapcsolta a nyakamon a láncot, és zsebre vágta. „Most már eltakarodhatsz, te voltál életem leghülyébb Makija!ˮ – ordította, majd úgy vágta be az ajtót, hogy megrepedt a fal.
Végre rólam gondoskodnak!
Martin magas volt, jóképű, de a ráncoktól tartott. Ezért kereste fel Nórát, akit egy plasztikai sebész ajánlott neki, mert kiváló kozmetikusnak tartotta a lányt. Aztán a kicsi szalonban gyorsan megegyeztek, hogy rendszeres kezelésekkel sokáig megőrizhető Martin egészséges, viszonylag ránctalan napbarnítottsága, nincs szükség botoxra. A harmadik kezelés végén a férfi lazán kérdezte Nórától, elkísérné-e Barcelonába. A lánynak elállt a lélegzete, majd dadogva magyarázta, hogy csak angolul tud tolmácsolni, spanyolul nem beszél, mire Martin nyersen reagált. „Annyi tolmácsot szerzek, amennyit akarok, te szeretőnek kellesz. Világos?ˮ „Aki ilyen vonzó keblekkel dicsekedhet, az ne tolmácsoljonˮ – tette hozzá kedvesebben, majd ellentmondást nem tűrően javasolta, hogy másnap menjenek vásárolni, mert elegáns ruhákra lesz szükség Barcelonában.
– Kérdezheted, hogy ilyen gátlástalan indítás után miként mondhattam igent. Egyszerű. Jó kozmetikus vagyok, külföldön is képeztem magam, hogy megtanuljam a legújabb eljárásokat, de rengeteget robotoltam, hogy megvehessek egy forgalmas helyen lévő üzlethelyiséget, ahol kialakíthatom a saját szalonomat. Magam festettem a falakat, átpingáltam a használtan vásárolt bútorokat, és gyönyörű lett! Egyedül boldogultam a nagyvárosban, hiszen anyukám tanítónő volt egy kis faluban – kétéves koromban halt meg apu –, és a szép házunkon kívül semmije sem volt. Sokat büszkélkedett velem, mert látta, pénzes hölgyek kedvence lettem, és szépen törlesztem a kölcsönömet, de aggódott, hogy nincs időm szerelemre. Persze összehozott a sors egy egyetemistával, akinek én egészítettem ki az ösztöndíját, aztán egy szerencsétlen nős emberrel, aki akkor árulta el sírva, hogy házas, amikor belém szeretett. Már azon tépelődtem, jobb lesz egyedül, amikor betoppant Martin. És arra gondoltam, végre nem én anyáskodom majd gyönge pasik felett, hanem rólam fog gondoskodni egy erős férfi.
Eszem is van, nem csak mellem!
Nóra 2018 nyarán úgy érezte, a lába alatt hever Barcelona. Miatta nyitnak ki a pazar éttermek, a tiszteletére mennyeiek a vacsorák, és abban az ötcsillagos szállodában, ahol szerelemmel teltek az éjszakái, ő a királynő. Bár hazafelé már zavarta, hogy a kedvese még a repülőtéren is bedobott egy whiskyt, az is eszébe jutott, hogy Gaudí egyetlen épületét sem nézték meg tíz nap alatt, még a Sagrada Famíliát sem. Ahogy évekkel később kihagyták Madridban a Pradót, Párizsban a Louvre-t… Ráadásul már a barcelonai repülőtéren kihallgatta a férfi telefonálását, amikor „csöcskirálynőként” konferálta fel őt egy haverjának. Mégis csak hónapokkal később merte szóvá tenni a kedvese italozását, és ekkor kérte sírva, vegye észre, nemcsak melle, de esze és önérzete is van. „Te az vagy, aminek én tartalak! Értve vagyok? Nem kell nekem kékharisnya, viszont szükségem van két nagy mellre meg egy lányra, aki felvidít! Ezért mondtam, költözz hozzám, és függeszd fel a kozmetikusságot. De ha nem tetszik, mehetsz anyádba!ˮ – üvöltötte Martin, majd másnap nagy csokor virággal kért bocsánatot, és a spiccességével magyarázta a durvaságát.
– Furcsa ellentmondásokkal volt terhes Martin viselkedése. Egyszer úgy élt, mint egy alkoholista szerencsejátékos – egyetlen külföldi utunkon sem hagytuk ki a kaszinót! –, máskor úgy, mint egy sportember, aki teniszezik és edzőterembe jár, néha okos, felelős cégvezetőként viselkedett. Az apjával közösen irányította a cégeiket, engem nem avatott be az üzleti ügyeibe, csak az volt a dolgom, hogy ruhákat és szexi fehérneműket vásárolgassak – nagyvonalú volt! –, majd a sikeres tárgyalásai után igyak és szexeljek vele. Ugye nem csoda, hogy nullának éreztem magam? A pandémia idején Kaliforniában ragadtunk, ami számára kellemes, számomra iszonyat volt. Állandóan sírtam, amit utált, és amikor végre hazajutottunk, a huszonkét évvel öregebb párom megcsalt. Felszedett egy balerina alkatú csajt, engem trampli kurvának titulált. Akkor már ideg-összeroppanásom lehetett, egyre csak bőgtem, és egy haverjának elpanaszoltam, nem bírom tovább. No, ez a srác rám hajtott, ami Martin fülébe jutott, tehát bezárt a házba. Napokat töltöttem rabságban! Ekkor kezdtem ébredni. Vagy akkor, amikor tavaly közölte, hogy a mellemen kívül minden ronda rajtam? Vagy amikor a Váci utcában találkoztam egy régi osztálytársnőmmel, aki Cancúnba készült a férjével, és már hónapok óta a majákról olvasott, mert végtelenül érdekelte az ősi kultúra? Én is voltam Cancúnban Martinnal, de nem mentünk Chichén Itzába, helyette ittunk, kaszinóztunk.