„Boszorkánylányok, szép tündérek / Fogyó hold sarlójánál / Táncra gyűltek hetvenheten” – írta száz évvel ezelőtt az 1855-ben született báró Balogfalvi Czóbel Minka évszázados anarcsi kúriájának kertre nyíló szobájában.

Ki volt ez a furcsa nevű, régen élt nő, aki a párizsi Sorbonne-on szerzett diplomát, a nagyvárosok pezsgő társasági-irodalmi élete elől egy kis faluba száműzte magát, bezárkózott kertjébe, majd mindenkitől elfeledve, ódon karosszékében aludt el örökre 1947-ben, egy fagyos januári éjszakán? A magyar szimbolizmus előfutára – hol volt akkor még Ady új időknek új dalaival? Ki volt ő? Saját szórakoztatására verselő, közepesen tehetséges dzsentri lány, tündérboszorkány, ahogy a falubeliek emlegették, vagy csak egy megsavanyodott vénlány? Csúnya tündér, ahogyan Márton László író nevezte?

Férfiak! Egy rosszul sikerült fotó miatt évtizedeken keresztül képesek lecsúnyázni minket! Ez történt Minkával is. Rangos irodalomtörténészek vonták le a konzekvenciát megsárgult portréja alapján. „Olyan csúnya volt, hogy nem tudott férjhez menni. Megsavanyodott, kielégületlen vénlány, aki a költészetben próbált kiteljesedni” – ezek a vádak még a nyolcvanas évek végén is ott lebegtek a tündérboszorkány feje felett.

Szavakkal bájoló

A néprajzban a csúnya tündéreket egész egyszerűen leboszorkányozzák. Boszorkány, füves-, tudósasszony, szavakkal igéző-bájoló – mind ráillenek Czóbel Minkára. Soha nem állt távol tőle a miszticizmus, bár gyakorló római katolikus volt, a buddhista tanok, amelyekkel egész fiatalon párizsi tanulmányai alatt ismerkedett meg, nagy hatást gyakoroltak rá, különösen az állatok iránti szeretete merítkezett az említett kútfőből.

Verseiben egyszerre ölt tündér- és boszorkányalakot, pedig egész egyszerűen csak kívülálló volt. A kor és a környezet, amelyben élt, idegen volt számára.

Valamikor az 1890-es évek végén Minka bárónő egy személyes hangvételű levelében azt írta a hozzá legközelebb álló férfinak, Justh Zsigmond írónak, akivel évekig bensőséges kapcsolatot ápolt: „Nincs ugyan szárnyam, fájdalom, de, ha volna, ezen a vidéken biztosan elégetnének.”

Talán a szerelem is eljött volna Minka életébe, ha Justh nem hal meg olyan tragikusan korán. Családot alapítanak, gyermekeik születnek, és nem történik semmi boszorkányos furcsaság.

Különleges neve, a Minka úri huncutság, becenév. Abban a korban, amelyben világra jött, minden magára kicsit is adó nemesi család leány sarja, ahogyan ő is, egy rakás jól hangzó, külföldi keresztnevet kapott. Születési anyakönyvében a következő állt: Báró Balogfalvi Czóbel Wilhelmina Isabella Leopoldina Sophia. Ez a hosszú név szelídült Minkává.

Ha kíváncsiak vagyunk arra, milyen kislány volt a „csúnya tündér”, akkor vessünk egy pillantást Györgyi Giergl Alajos festményére, amely 1857-ben készült. Látják azt a mélybarna szemű, husi kislányt, piros korall karkötővel? Minka ezen a képen még csak kétéves. Testvérei, István és Emma között trónol. Csúnyaságnak semmi nyoma. Később is megőrizte finom vonásait, teltkarcsú alakját.

Elhihetjük-e Minkának mi, 21. századi nők, azt a kicsit túlzó állítást, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a világ legszebb pontja, tündérek lakják ezt a vidéket, akik egészen Máramarosig kalandoznak? Rá tud-e minket szedni ez a csalfa boszorkány, hogy felfedezzük magunknak a szülőföldjét, gazdaságos, ám kalandos nyaralást tervezzünk, bepakoljuk a bőröndünkbe néhány versét meg a róla szóló pár könyvet, és elinduljunk meglesni a „kakukkfűtől illatos Nyírséget meg a Máramarosi-havasokat”?