Jól hallottam, hogy színházat váltottál?
Igen, a korábbi szerepeimet megtartottam, de két év után a salgótarjáni társulatból átigazoltam Győrbe. Most ugyan Budapest a bázisom, innen ingázok vidékre, de a közeljövőben ez változni fog. Győrben négy bemutatóm lesz, szóval logikusabb lenne oda költözni, viszont szerencsére a szinkronszakma is sok feladatot ad, ezért egyelőre alternatívákat keresek a további kétlaki életre.

Miért pont Győrbe szerződtél?
A társulat igazgatója az unokabátyám, Bakos-Kiss Gábor. Sokat köszönhetek neki. Nem csak emberi értelemben, hanem a szakmai tanácsai miatt. Ő az, akinek adok a véleményére, mert tisztán és egyenesen kimondja, amit gondol. Elmondta, hogy szüksége van egy olyan színészre, akinek „háta” van, azaz sok mindent rá lehet pakolni, én pedig ilyen típusú színész vagyok, szeretek dolgozni. Ez a teherbírási képesség amolyan Zsótér-örökség, (Zsótér Sándor, színművész – a szerk.), ő volt az osztályfőnököm. Amit Gábor igazgatóként képvisel, az nagyon praktikus és kompakt. Számos közösségkovácsoló ötlete van, ezeket mind meg is valósítja. Egy erős társulat van jelen Győrben, a hely is alkalmas arra, hogy olyan színházi profil alakuljon ki, amelynek kínálatban mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő előadást. Ennek első példája A végítélet napja, Zakariás Zalán rendezésében, aminek központi témája a társadalom és önmagunk felelősségre vonása. Ez a fajta hozzáállás a színházcsináláshoz könnyen mondatott velem igent!

Említetted, hogy következő évadban négy premiered lesz, melyek ezek?
Szintén Zakariás Zalán rendezi A képzelt beteget, majd tőlem teljesen műfajidegen módon egy mesedarabban játszom, a Jakabakban. Bemutatjuk még a Hanyistókot, ami egy lápvidéken talált fiú legendája. A jutalomjátékom pedig, Schiller Ármány és szerelem című drámája, amiben Ferdinándot alakítom. Utóbbit várom a legjobban, mert egy iszonyú izgalmas anyag, amit – remélhetőleg a közönség örömére – egy újfajta formanyelvvel mutathatunk meg.

Szóval ősztől kétlaki élet?
Az már idén is megvolt, csak Salgótarján helyett mostantól Győr a másik bázis. Győr egy és negyed órára van Budapesttől. A fővárosban sokszor egyik kerületből a másikba nem érünk át ennyi idő alatt… Győr városképe nagyon szép és sokkal több „levegő” jut egyénenként. Nekem most erre van szükségem, mert besokalltam a fővárosi tömegtől. Valahogy az ott élő emberek szellemisége és hozzáállása a dolgokhoz nekem szimpatikusabb.

Szerinted mikor telepednél le?
Harminchoz közeledve most már próbálnék bizonyos célok felé orientálódni, mint például a családalapítás. Sajnos, ez a fajta pörgés, ez az életritmus nem igazán engedi ezt meg, de vannak kivételek.

A színészet az egyik legmagányosabb szakma a földön, mert rajtam kívül senki nem akarja igazán a pályám sikereit.

Akárhogy vesszük, én egy termék vagyok. Itt isszuk ezt a kávét: én egy halvány türkizkék csészés presszókávé vagyok, kicsi cukorral és tejjel. Ha valaki ezt szeretné meginni, akkor ezt fogja megvenni, de ha 50 forinttal olcsóbban talál kevésbé türkizkéket, amihez nem jár cukor, azt ugyanúgy meg fogja venni. Bárki, bárkire lecserélhető. Sajnos a színészeknek nincs már olyan nagy ázsiója, mint Márkus László, Sinkovits Imre vagy Latinovits korában.

Úgy érzed, a mostani színészgenerációnak nehezebb boldogulni a szakmában?
Mindenképp. Hatalmas és picike ez a szakma egyszerre. Rengetegen vagyunk, de nem ismerjük egymás munkáit, csak a közösségi médiából értesülünk a többiek dolgairól. Remélem, ez majd változni fog.

A márciusi ifjakról szóló Most vagy soha! című filmben Vidats Jánost alakítod. Mesélhetsz már a forgatásról?
Nagyon erős színészgárda jött össze, és szerencsére nagyon sok fiatal lesz benne, köztük olyanok is, akik vidéki színházakban játszanak, aminek örülök! Szerintem elbillent a mérleg a budapesti színészek felé, mivel „ők vannak közel a fővároshoz, ők vannak periférián belül, őket visszük forgatni”.

Nagyon sok kiváló, vidéken dolgozó színészről egyszerűen nincs hír, így nehezen kerülnek fel a filmszakmai térképre.

A Most vagy soha! filmre visszatérve, nagyon bírom ezt a kort, élvezem a forgatást. Olyan igényesen, szépen szabott, elképesztően válogatott jelmezarzenálunk van, már ezért is megéri szerepelni a filmben! A kor ruhái valahogy adnak az embernek egyfajta tartást. Ez a viselet – szemben a mai konform, farmer-póló kombóval – elárulja a viselője egzisztenciális hátterét is. Azt mondták, hogy kortalan az arcom, vagyis többféle században tudnék jelen lenni. A filmben Vidats János szerepe az enyém, aki egy márciusi ifjú, mezőgazdász családból származik. Forgattunk jeleneteket már Komáromban, a monostori erődnél, a Nemzeti Múzeumnál, a Budai várban kiszabadítottuk Táncsicsot és leszünk Fóton, ahol felépítettek egy hatalmas díszletet, amit majd évtizedeken keresztül tudnak használni más történelmi filmekhez is.

Ha abba a korba születtél volna, te is forradalmár lennél?
Egyértelműen, de meggondolom, hogy miért lázadok, vagy miért nem lázadok, mert gyakran úgy érzem, hogy sokan vannak akiknek soha semmi nem jó. Egyeseknek a lételemük, hogy mindig lázadjanak. A Most vagy soha! forgatásán tényleg acélos a gárda, állandóan megy a zrikálás a szünetekben, de jó értelemben. Gondolj bele, összeengedsz tizenkét fiatal srácot, akik közel egy időben szocializálódtak, tehát ugyanazt jelenti nekünk például az internet megjelenése, de a poénkodáson túl, mint értelmiségi fiatalok – akár a márciusi ifjak – sokat beszélgetünk geopolitikai, napi aktuálpolitikai, kulturális dolgokról is. Vannak persze véleményütköztetések, és elég komoly viták szoktak kialakulni, hiszen teljesen más családi háttérrel és színházi nevelésekből (Vidnyánszky, Marton, Gálfi, Zsótér) érkeztünk, de a jókedv mindig töretlen. Baromi érdekes azt látni, ki mit hozott színházi ízlésben, gondolkodásban, megvalósításban – akár a film kapcsán is. A Most vagy soha! közelebb hozott minket, mármint embert az emberhez.

Azt gondolnám, nehezebb lehet egy ilyen nagyon jól ismert történelmi témát feldolgozni…
Évekkel ezelőtt még én is ágáltam a hasonló témájú filmek ellen, mert nem szerettem a történelmet középiskolában. Azóta sokat tapasztaltam, éltem és ráébredtem, hogy ami pár száz éve, vagy akár az elmúlt században történt, azok a döntések mind-mind hatással vannak a jelenre, arra, ami most történik a világban. Szóval nehéz téma, de beszélnünk kell róla! A 21. század nagy tragédiája az, hogy az ember elmagányosodik.

Instant van minden: instant szerelem, instant kaja, instant kávé, instant szex… mindenki gyorsan akar mindent, és ha nem kapja meg, attól ingerült.

Nagyon sokszor érzem magam sikertelennek amiatt, mert nem történik minden másodpercben valami, és ez egyszerűen nem egészséges. A környezet, az ingerek azt ordítják, hogy csak magad, csak te, senki más nem számít. Pedig szerintem – de nem akarom másra erőltetni a véleményemet – a legfontosabb cél az életben: a család. Legyen, aki továbbviszi, nem feltétlenül a családi hagyományokat, hanem magát az emberséget.

Fotó: Bíró Valentina

Pontosan hogyan érted ezt?
Szerintem az embereket nem nevelni kell, hanem tájékoztatni és támogatni. Emberség az, hogy törődünk másokkal. Hagyományteremtő szándékkal a szülőfalumban, Nyírkércsen csinálok egy négynapos Szalmavirág fesztivált (augusztus 10-13.), együtt a helyi polgármesterrel, aki egykor tanárom és mentorom volt. Azt gondolom, hogy a lokálpatriotizmusomat legjobban így tudom kifejezni a falum felé. Azt viszem haza, ami hiánycikk: a magas művészeti produktumok megtekinthetőségét. A hely adottságainak hátránya, hogy sokan nem jutnak el színházba, mert messze van, ezért minden kapcsolati tőkémet latba vetve megvalósítom ezt a fesztivált, ahol színházi és gyerekelőadások, koncertek tarkítják majd a szabadtéri programot. Szerencsére vendégművészként nagyon sok kollégám örömmel vesz részt a fesztiválon. Ennek köszönhetően egy színes palettát, kulturális étlapot tudunk majd nyújtani az odalátogatóknak.

Most akkor pörgés vagy inkább lelassulás?
Ha rajta kapom magam azon, hogy frusztrált vagyok a sikertelenség érzése miatt, amit már említettem, mindig rájövök, hogy nekem kell elérnem, hogy ne pörögjek egyfolytában és legyen időm magamra. Hazamentem vidékre és kifejezetten jólesett. Aztán most visszajöttem Pestre, megint 18 km per órával pörög a nyelvem, az agyam 6 gondolattal előrébb jár, mint amit ki tudok mondani. Remélem, ha több időt töltök Győrben, akkor megnyugszom majd, és olyan dolgokra is tudok koncentrálni, amikre szeretnék, például az olvasás, nyelvtanulás, ismerkedés…

Milyen az ideális társ?
A jelenlegi időbeosztásomba egyáltalán nem fér bele, és szerintem lelkileg sem állok még teljesen készen… Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valahol a múltam miatt vagyok munkaalkoholista. A színészet egy másfajta tudatállapot, amiről tudom, hogy színtiszta menekülés, de nekem működik. A párkapcsolataimban a ragaszkodás nehezemre esik, meg kell még tanulnom, hogyan merjek valakit szeretni… Ha épp nincs teendőm, folyton elemzem magam és a környezetemet, kiből, milyen reakciót váltok ki, de a leendő szerelmemről nincs egy konkrét képzeletbeli listám, hiszen én az „első látásra” szerelemben hiszek…

Köszönet a képekért Hajdu Tibornak!