A párizsi Ramsay kiadó a közelmúltban vaskos kötetet szentelt annak a színésznőnek, akinek művészi kvalitásait minden filmjénél, minden színpadi szereplésénél újra meg újra felfedezik. A lexikonnal felérő album nem kevesebb mint hétszáz fotón keresztül követi nyomon Jeanne Moreau pályafutását. Kedvenc szerzője és jó barátja, Francois Truffaut meghatározása tökéletesen igaz ránézve: „Több mint szép, izgalmas.”
A montmartre-i pincérből lett kocsmatulajdonos és a Folies Bergére tánckarában szereplő angol lány házasságából született Jeanne. Soha nem a külső adottságaival próbált érvényesülni. Amikor a mama visszatért Angliába, ő Párizsban maradt. Racine Phaedrájának Moliére, Corneille műveinek bűvöletében élt. Még főiskolásként debütált „Moliére házában”, a Comédie Francaise színpadán. Mély orgánuma, belső kisugárzása, szép dikciója révén olyan színészóriások partnere lett, mint Jean Marais, Pierre Brasseur, Gérard Philipe. A kamerák elé az új hullám „szárnyain” érkezett, Truffaut, Brook, Antonioni, Godard többnyire titokzatos, sokarcú nőalakjait keltette életre. Idővel a kamerák túloldalára is átruccant, forgatókönyveket írt és filmet rendezett. Másik kedvelt „kalandja” az éneklés, megzenésített versek, sanzonok, lírai hangvételű dalok szerepelnek lemezein.
Soha nem volt úgymond a vágy titokzatos tárgya, elérhetetlen bálvány, körülrajongott sztár. Az évek múlását nem takarja, hanem felvállalja. Egyik legutolsó filmszerepében például egy öregasszonyt alakít, és a kritika máris Bette Davishez hasonlítja. „Nem mi választjuk a szerepeinket, hanem a szerepek választanak minket. Az én erőm abban áll, hogy olyan ember vagyok, aki nem a megszokások rabja, akivel még minden megtörténhet.”
Az 1992-es év elé Jeanne Moreau a megújulás jegyében néz. Az Antenne 2 részére amerikai forgatókönyv alapján filmet rendez, hatvanhárom évesen újra kedvet kapott az énekléshez. Hat éve teljesen mellőzi az alkoholt. Egyik napról a másikra lemondott két évtizedes „menedékéről”, egy vidéki birtokról, a saját szavaival élve azért, mert „művészileg kompromittálnia kellene magát a fenntartásához”. „Ha valaha újra »birtokos« leszek, nem a saját öreg napjaimra gondolok, hanem mások fiatal napjaira, és azt a helyet alapítványnak fogják hívni.”
Ami az anyagiak és a művészet kapcsolatát illeti, részben ha problémái voltak az adófizetéssel, személyesen a pénzügyminiszterhez fordult haladékot kérve. Ám idővel felhagyott ezzel a „szokásával”, ugyanis haladék helyett szigorú pénzügyi ellenőrzésben volt része.
A vidéki életmód iránti vonzódását az állatok és a növények szeretetével kárpótolja. A legutóbbi Glasgow-i filmfesztiválról programfüzetek és plakátok helyett burgonyát hozott magával. Angol származását mindössze abban őrzi, hogy tejjel issza a teát és kiválóan beszéli a nyelvet. Egyetlen luxusszenvedélye a cipőgyűjtés, hetven pár legkülönbözőbb színű cipőkből álló kollekciójának egyes darabjait szívesen viseli a filmszerepeiben is.
Akik nem ismerik, különcnek tartják, míg közeli barátai és tisztelői intelligenciáját, humorát, életbölcsességét csodálják. Mindamellett meggyőződéssel vallja, hogy „az ember soha nem kezd új életet, csak a régit folytatja”. Gyakran „átszeli az óceánt”, hogy találkozzék Kaliforniában élő fiával, aki immár negyvenegy éves és a kábítószeresek gyógyításának szenteli az életét.
Az elmúlás, a halál gondolata nem uralja a napjait, nem tölti el félelemmel: „Annál is inkább kíváncsi vagyok rá, mivel ez lesz az utolsó kaland, és általában mi, emberek el szoktuk rontani azt, ami megelőzi a halált.”
Valóságos rekordot döntött, amikor tizedszer is visszautasította a kiadókat, hogy megírja az emlékiratait. „Túlságosan lefoglal a jelen ahhoz, hogy a múlton merengjek.” Ennek ellenére szorgosan készíti jegyzeteit, így ez ügyben még nem mondta ki az utolsó szót. „Egy napon majd talán nem félek elmesélni az életemet, ma már tudom, hogy ha valaki jól ír, mindent el lehet mondani.”
Jeanne Moreau minden bizonnyal jóban lehet önmagával és a világgal. A Becsületrend és a Moliére-díj töretlen ívű, klasszikus és modern „hősnőkben” gazdag pályájának szól. Életfilozófiája pedig annak a kreatív asszonynak a gondolatát tükrözi, aki megtanult együtt élni az idő változásával: „Ha az ember szereti az életet, mi jobbat tehet, mint hogy sokáig él?”
Szentgyörgyi Rita
Nők Lapja 1992/12. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
