Az időjárás-előrejelzés kilenc napig tartó esőt jósolt, Edinburgh tekervényes utcái közé mégis befészkeli magát az északi nyarak langyos melege. Ilyenkor a város olyan, mintha egy mesekönyv lapjai közül tárult volna elénk. Az Arthur’s Seat vulkanikus domborulata, az óváros egymás fölé tornyosuló házai, a hegytetőre épült vár tisztán látszik a Princess Street forgatagából. Az út mellett rózsák, levendulák nyílnak, és persze az összkép nem lenne teljes az orgonasípszerű kémények fölött kacarászó kövér sirályok nélkül.

Városi oázis

A napsütést kihasználva a Királyi Botanikus Kert felé indulunk. Néhány magunk mögött hagyott sarok után elbizonytalanodunk az irányban. Alig kezdjük böngészni a térképet, mellettünk terem egy helybéli, és az arcán széles mosollyal, gesztikulálva magyarázza az útvonalat, hogy akkor is megértsük, merre kell mennünk, ha kihívás elé állít bennünket a skót akcentus megértése. Hát ez az a bizonyos skót vendégszeretet!

A kertbe ingyenes a belépés, szerda délelőtt turistákkal és edinburgh-iakkal telnek meg a növénykülönlegességgel szegélyezett ösvények, a piknikplédért kiáltó füves területek. A tündérrózsával benőtt tavacska, a sziklakert teraszai vagy a fűszernövényekkel és zöldségekkel beültetett ágyások körül bolyongva csak akkor eszmélünk rá, hogy valójában Skócia második legnépesebb városában járunk, amikor egy dombtetőre érve a távolban feltűnik Edinburgh jellegzetes sziluettje. Elég pár órát a kertben töltenünk, alig várjuk, hogy láthassuk az érintetlen skót természetet.

A Roxfort Expresszre, azaz a jakobita gőzmozdonyra hónapokkal előre kell jegyet foglalni

A szörny és a varázslótanonc

Csermelyekkel szabdalt ösvényen kaptatunk felfelé a Lochan a’ Choire névre keresztelt hegyi tóhoz. A napsütés elkísért bennünket, a meredek úton egymás után kerülnek le rólunk a rétegek, de ahogy kiérünk a nyírligetből, felélénkül a szél, és visszavesszük a pulóvert, a széldzsekit, ahogy egyre magasabbra jutunk a csarabbal borított hegyoldalon. A skót időjárás több mint szeszélyes.

Nyaralásunk második napján indultunk el utazásunk eredeti célja, a Skót-felföld felé. Glasgow-ban béreltünk autót, és egy felföldi család hatalmas vidéki házának egyik szobájában szálltunk meg. A laza kirándulásnak induló túrát a Creag Meagaidh Nemzeti Parkban a családfő, Robert ajánlotta, mi pedig kapva kaptunk a lehetőségen, hogy a turistahadak előtt ismeretlen helyeket is meglátogassunk, mielőtt bevetjük magunkat a felkapott látványosságok sűrűjébe.

Az Inverness közelében fekvő Loch Ness, pontosabban a tó fenekén élő szörny legendája évente több százezer látogatót vonz. Skócia második legmélyebb tavában valóban kényelmesen elfér a Nessie-hívők által a plezioszauruszok őseként elképzelt lény, de a környékre akkor is érdemes ellátogatnunk, ha nem egy sokat érő fénykép reményében tesszük. A 13. és 16. század között épült Urquhart váránál tökéletesebb helyszínt elképzelni sem lehet, hogy belássuk a haragoskék vizet és magunkba szívjuk a várromok sokaságával benépesült skót vidék atmoszféráját.

A vad tájak nemhogy mesébe, szó szerint filmbe illők. A Skót-felföldön olyan kasszasikereket forgattak, mint A rettenthetetlen, a Skyfall vagy a Harry Potter-sorozat. A Glenfinnan viadukt pillérei alatt és a környező, gyűszűvirágokkal benőtt domboldalakon naponta négyszer tömegek gyűlnek össze, ugyanis itt halad át a jakobita gőzmozdony, vagy ahogyan a bámészkodók gondolnak rá, a Roxfort Expressz. A hídtól néhány lépésnyire pedig a Loch Shieldre, vagyis arra a tóra nyílik kilátás, amelynek a partján a varázslóiskola állt a Harry Potter-filmekben.

Hamisítatlan skót táj magas szirtekkel, topázkék tengerrel és legelésző bárányokkal