A bezzeggyerekben a szerző – a kötet fülszövege szerint – megmutatja gyarlóságainkat, vágyainkat, furcsaságainkat és azt, hogy hogyan találunk kiutat a legabszurdabb helyzetekből is, miközben gyakran elbukunk a hétköznapok küzdelmeiben. A saját íróságát tagadó Rényi Ádámmal beszélgettünk.

Alig több, mint egy évvel az Osztálytalálkozó után jelent meg második köteted, A bezzeggyerek. Míg az első könyved saját bevallásod szerint tizenegy év alatt készült el, erre elég volt egy is. Hogyan gyorsultál így fel?
Az Osztálytalálkozó történeteit nem azért írtam, hogy könyv legyen belőlük, inkább csak a magam és ismerőseim szórakoztatására, így akár évek is elteltek két novella megszületése között. Amikor két évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy frissekkel kiegészítve kötetbe rendezem az írásaimat, folyamatosan jöttek az újabb ötleteim, már az után is, hogy az Osztálytalálkozót lezártam. Kora tavaszra pedig összegyűlt egy újabb kötetre való. A gyorsasághoz biztosan hozzájárult, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam az első könyvre, az olvasók szeretete pedig a legjobb múzsa.

Írásaid között vannak meghökkentően fordulatosak, megrendítőek és mulatságosak is. Miért ez a sokféleség?
A célom a szórakoztatás, a hatáskeltés különböző formákban. Számomra a kötet belső logikája is azt diktálja, hogy ha különböző hangulatokat, érzéseket teszünk egymás után, akkor sokkal jobban működnek, mintha csupa vicces, vagy éppen csupa szomorú történet követné egymást. A könyveimben a sírás után ott a nevetés, a dráma után a megdöbbenés, a realista után pedig az abszurd.

A bezzeggyerekben valamivel több a melankolikusabb történet, mint a jobbára csattanókra épülő Osztálytalálkozóban. Lehet szomorú történetekkel is szórakoztatni?
Meggyőződésem, hogy igen. Bár szerintem A bezzeggyerekben is bőven van humor, az Osztálytalálkozóhoz képest kétségtelenül több a mélyebb, fájdalmasabb történet.

A szórakoztatás nem csak azt jelenti, hogy mulattatom, megkacagtatom az olvasót, hanem azt is, hogy néhány percre kiragadom őt a saját életéből, a küzdelmei, a gondjai közül és egy másik ember életében találja magát, ami lehet, hogy nem vidám, de legalább nem az övé.

Ez is kikapcsol, szórakoztat.

Írásaidban arányaiban több a női karakter, sőt több erős idős női figurád van. Ennek mi az oka?
Nem szándékosan alakult így, egyszerűen a történetek többsége, amik eszembe jutottak, jobban működnek női karakterekkel. Az idősebb karakterek hol régi titkok őrzői, másszor a túlélés bajnokai a felnőttmeséimben. Mindannyian jól ismerjük azokat a nagymamakorú hölgyeket, akik valahogy mindig minden helyzetben feltalálják magukat. Nálam ők a hősök, nem Superman.

Mindkét kötetedben megjelenik témaként az örökbefogadás, nem titkolod ebben a személyes érintettségedet.
Valóban örökbefogadó szülő, kétlányos édesapa vagyok. Bár a mindennapjainknak ez a tény nem igazán része, éppen úgy élünk, mint bármelyik család, és nyíltan kommunikálunk róla a gyerekekkel is a maguk szintjén, hiszen azért még elég kicsik. A történeteimben az örökbefogadás kapcsán inkább a titkok és az elhallgatás jelenik meg, ami a való életben nagy hiba, de egy novellában éppen az lenne hiba, ha minden tökéletes lenne.

Gyakran hangzik el az írásaiddal kapcsolatban, hogy olyanok, mintha velünk vagy az ismerőseinkkel történnének.
A saját világomról írok. A szituációk jobbára elképzeltek, de a karakterek olyanok, mint a kedves, de furcsa házlakók, a lány, aki mellettünk áll a villamoson, vagy éppen az öltönyös alak, aki folyton telefonál. Ismerjük őket, el is képzeljük, hogy hogyan élhetnek, de tőlem kapnak egy talán nem teljesen szokványos sztorit. Hiszem, hogy a hétköznapok tele vannak nem hétköznapi történetekkel, az egyszerűnek tűnő emberek pedig a valóságban is lehetnek nagy drámai hősök.

Ugyanakkor az sem ritka, hogy csodák történnek, repülni tudó gyrosos, láthatatlanná váló tanárnő vagy éppen Pesterzsébeten élő boszorkány is előfordul a köteteidben.
Szívesen vegyítem a rögvalóságot a mesék világával, groteszk és mosolyogtató történetek kerekedhetnek belőle. A képregényekben falat mászó vagy éppen repülő szuperhősök eredetileg civil városlakók, de van egy titkuk.

Az én városlakóim jobbára Budapesten élnek, és akad köztük, aki seprűnyélen lovagol.

Nem titok, hogy a könyvet megjelentető könyvkiadónak társtulajdonosa is vagy. Ez azért könnyebbség lehet a könyveid kiadásakor.
Valóban részesedésem van a 21. Század Kiadóban. Természetesen hatalmas könnyebbség volt az Osztálytalálkozó megjelenésekor, hogy nem kellett a kézirattal kilincselnem. Ugyanakkor kínos lett volna a kiadó munkatársai előtt, ha az emberek nem lettek volna kíváncsiak a könyvre, és megbuktam volna vele. Szerencsére nem így történt. Hamarosan elindul a második utánnyomása és a kritikák is jobbára pozitívak voltak. Így A bezzeggyerek esetében már kimondottan várták a kiadóban, hogy elkészüljek vele. Úgy tűnik, az olvasók is.

Mi történik, miután megírsz egy novellát? Gondolkodsz még rajta, változtatsz rajta, amíg azt nem érzed, hogy jó? Mindegyik jól sikerül?
Általában ahogy elkészülök, elküldöm csodálatos szerkesztőmnek, Laik Eszternek és még egy-két barátomnak, ők adják az első visszajelzéseket. Amelyik nem sikerül jól, az általában végül el sem készül, ha mégis, fennakad valamelyikük hálóján. Jól viselem, sőt igénylem a kritikát, nyitott vagyok a változtatási javaslatokra is, csak ritkán makacsolom meg magam.

A könyvbemutatódon, amelyet a Margó Kortárs Irodalmi Fesztivál keretein belül rendeztek meg, sokakat megleptél azzal, hogy bár két saját köteted is megjelent, azt mondtad, nincsenek írói ambícióid. Hogyan kell ezt értelmezni?
Nem tartom magam írónak. Író ember vagyok, de az író, az például Spiró György. Nem is vágyom rá, hogy mások így tekintsenek rám. A besorolások elvárásokkal járnak, az elvárások pedig szorongást és frusztrációkat okozhatnak, ezekre nem vágyom. Inkább csak írok, örömet szerzek ezzel magamnak és úgy tűnik, másoknak is. Kell ennél több?
A könyves közösségi oldalon többen szó szerint követelik a folytatást. Tervezel újabb felnőttmeséket?
Az írás számomra hobbi, ezért nem engedek a szabadságomból. Lehet, hogy folytatom, lehet, hogy mással. Írni biztosan fogok még, mert jól esik, és vannak ötleteim is.

Köszönet a képekért Rényi Ádámnak és a 21. Század Kiadónak.