Még nézni is szédítő, milyen sűrű életet élsz.

Az elmúlt egy évben rengeteget forgattam. Pont tavaly ilyenkor kezdtük a Mellékhatás sorozat második évadát. Két forgatás közben még az esküvőnket is megszerveztem, segítséggel, aztán rögtön ismét forgatni kezdtem egy cseh-szlovák-magyar koprodukcióban, aminek az a címe, hogy Emma és a halálfejes lepke. Ez életem egyik legnehezebb munkája, legkeményebb filmje és legnagyobb kihívása.

Milyen szempontból?

Fizikailag, lelkileg, mindenhogyan. A film 1942-ben játszódik Szlovákiában egy határ menti magyar faluban, Pozsonytól nem messze. Egyszer csak jönnek a szlovák gárdisták, és, hogy is mondjam, el akarják hullajtani a szlovák magot, szlovákosítani akarják az egész falut. Én is a szlovák-magyar feszültségben nőttem fel, és szerintem ez a film nagyon bátor, hogy ehhez a témához nyúl. Ráadásul őszintén és önreflektíven, le a kalappal a szlovák filmkészítők előtt. Egy özvegyasszonyt játszom, akire ott marad az egész ház egy jó nagy kerttel. Még kecskét fejni is meg kellett tanulnom. Kétszer megrúgott, de aztán egy imádni való falubeli fickó megtanított rá, mit kell csinálni.

És mi a titok?

Már tudom, hogy masszírozni kell a kecske tőgyét, és akkor megkedvel. Ez a titka. Nagyon extrém jelenetekben vettem részt. Sokszor borzasztó hideg volt, megvertek, földön húztak, tizenhat fokos vízbe merültem nehezékkel a derekamon, úgy, hogy lent a búvárok tartottak. Ráadásul egy kisfiúval együtt, mert a szerepem szerint egy zsidó kisfiút is bújtatok, miközben a németek is jönnek, az egyik tiszt meg is környékezi Marikát, akit játszom. A műhó, ami vegyi anyag, leégette az arcom. Egyébként csodálatos, amit egy film adni tud, de nagyon sokat szenvedtem. Rengeteget fáztam, rengeteget sírtam… Az a baj, hogy most legtöbbször szlovákul jutnak eszembe a szavak.

Szlovákul játszottál?

Szlovákul, magyarul és németül. Egyébként Marika nem sokat beszél a filmben, de mindhárom nyelven dialektusban kell megszólalnia.

Könnyen ment?

Sokat gyakoroltam. Segítségül hívtunk egy pozsonypüspöki embert, mert ez a tájszólás csak arra a falura jellemző. Ő felmondta nekem a magyar szövegeket, a német és szlovák részeket pedig egy-egy színész vette fel nekem magnóra. Így tanulgattam lassacskán. A nehézségeket csak azért mesélem el, mert az emberek azt gondolják, hogy a forgatás az valami Hawaii. De én valahogy mindig extrém körülmények között dolgozom. Például kint, az erdőben, állatok közt.

Véres húsok között…

Ja, igen, volt disznóvágás is. Gyerekkoromban mindig bemenekültünk a házba, amikor jött maga az akció, itt viszont be kellett lépnem a jelenetbe, amikor megvágják a malackát, és a kezemmel keverni a vért.

Hogyan találtad meg magadban a muníciót ehhez az összetett szerephez?

Először is elolvasod a forgatókönyvet, és vagy hatással van rád, vagy nincs. Ha valami rettenetesen nehéz, én attól teljesen bepörgök. Pedig először még nem is ismertem a rendezőt, márpedig, ha nem bízom valakiben, akkor feleannyira sem vagyok jó. De Iveta Grófovával megvolt az összhang az első perctől fogva. Én még ilyen kemény rendezővel nem találkoztam. Neki az egész film kockáról kockára megvan a fejében. Nagyon furcsa, de tulajdonképpen emlékeztetett engem arra az autisztikus jegyeket mutató Máriára, akit a Testről és lélekről című filmben játszottam. Ivetának a film az első. Nem érdekli, nem tudja, hogy nem lehet tizenhétszer megcsinálni egy zokogós jelenetet, mert van egy határ, ameddig el tudsz menni, de tovább már nem. Mondtam neki egyszer, hogy nem vagyok robot. De ha egy rendező ennyire tehetséges, és látok benne valami zsenialitást, különlegességet, akkor én megyek és csinálom. Bár a végén már én is azt éreztem, hogy nem bírom tovább, legyen vége. Nyolc hónapon át forgattunk, rengeteget kivett belőlem.

Nehéz meghúznod a határaidat?

Igen. Sajnos. A szent művészet miatt. Ha azt érzem, hogy valami nagyon jó lesz, akkor tényleg fát lehet vágni a hátamon, mindent meg lehet csinálni velem. De mostanában már többször kiálltam magamért. Amikor ötödjére kellett felemelnem és cipelnem a negyvenkilós kisfiút, aki csúszós bundát viselt, mondtam, hogy én még gyereket akarok, ezt nem csinálom meg többet, csak még egyetlenegyszer. Szóval kezdek kiállni magamért, de akkor is főleg csak a testi épségem miatt, mert az idegrendszeremet addig bírom kínozni, amíg nem is tudom, mi lesz.