Salman Rushdie-t, az indiai születésű brit írót augusztus 12-én támadták meg egy irodalmi fesztiválon a New York állam nyugati részén található Chautauquában, a Chautauqua Intézetben. A hírek szerint a támadó 10-15-ször szúrta meg a 75 éves írót, akit máj-, ideg- és szemsérülésekkel szállítottak kórházba. Ügynöke azt nyilatkozta, hogy úgy tűnik, Rushdie elveszíti az egyik szemét – ennek ellenére azonban elindult a gyógyulás útján, a lélegeztetőgépről már levették, és beszélni is képes.
A 24 éves támadó, Hadi Matar egyébként (aki csaknem egy évtizeddel a Rushdie elleni fatva kiadása után született) az író beszélgetőpartnerét, Henry Reese-t is megsebesítette az arcán. Matart a támadás után rögtön elfogták és gyilkossági kísérlet miatt vádat is emeltek ellene, noha a férfi a bíróságon ártatlannak vallotta magát. A CNN információi szerint 32 évet is kaphat, ha elítélik. Világszerte döbbentett meg sokakat a támadás, ami megerősítheti az iszlámellenességet, főleg, hogy az iráni radikális sajtó hősként ünnepelte az elkövetőt. De miért támadják Rushdie-t még 33 évvel is egy regény miatt, és hogy lesznek egy regénynek geopolitikai következményei?
Az ajatollah még csak nem is olvasta
A sors fintora, hogy percekkel a támadás előtt az író elfogadta egy üldözött és száműzött írók számára menedéket nyújtó alapítvány nagyköveti megbízását. Mint az széles körben ismert, Salman Rushdie-t 1989 óta „üldözik”, gyakorlatilag azóta van életveszélyben, miután megjelent A sátáni versek című regénye, amely a szólásszabadság egyik jelképévé vált. (A szerző 10 évet gyakorlatilag bujkálásban töltött, ezekről az évekről Joseph Anton című, magyarul is megjelent memoárjában számolt be.)
Ruholláh Homeini 1979-ben (Fotó: Michel SETBOUN/Gamma-Rapho via Getty Images)
A sátáni verseket 1988 nyarán adták ki, és azonnal hatalmas felháborodást váltott ki az iszlám világban Mohamed próféta „tiszteletlen” ábrázolása miatt. A regény, lévén irodalom, természetesen senkit és semmit nem fenyegetett.
Allegorikus történet életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről,
Keletről és Nyugatról, valamint arról, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. A sátáni versek fülszövege szerint arról szól, hogy „a jó és rossz édes útitársak, elválaszthatatlan kebelbarátok, hogy a világ nem fekete-fehér, igen-nem. A fátyolról, mely mögé halandónak nincs betekintése. A vallás zászlaját alantas indokból lobogtatókról. Arról is, hogy ha létezik pokol, tömve van Isten nevében acsarkodó, gyilkos indulatú fanatikusokkal, és hogy állandó csúcsforgalom van a jó szándékkal kikövezett utakon. Szól a keleti és nyugati világ közti vergődésről, az egyéniség tehetetlen dühű feszengéseiről, de mindenekfelett a megváltó és átkozott, istenes, istentelen, kín-gyönyörűséges szerelemről.”
Muszlim vezetők sora nevezte istenkáromlónak a könyvet, Indiában és Pakisztánban még tüntettek is a regény ellen. Végül 1989. február 14-én Ruholláh Homeini (vagy Khomeini) ajatollah, Irán akkori, legfelsőbb vallási vezetője fatvával hirdetett kiközösítést Rushdie ellen istenkáromlás miatt. Homeini „hitehagyottnak” bélyegezte Rushdie-t, mivel a regényéből úgy értelmezte, hogy nem hisz többé az iszlám vallásban. Homeini minden hívő muszlimot felszólított Rushdie kivégzésére (és emellett a regény kiadóinak kivégzésére is, sőt mindenkiére, akinek köze volt a könyvhöz – itthon ezért jelent meg először a fordító neve nélkül a kiadvány), ami után tíz nappal három millió dollár vérdíjat tűzött ki az író fejére. Mindezt úgy, hogy Robin Wright amerikai külügyi elemző, író és újságíró szerint (amint azt a The New Yorker magazin tegnap megjelent cikkében írta) az ajatollah még csak nem is olvasta a regényt – legalábbis ő maga ezt állította Wrightnak egy teheráni találkozó során a kilencvenes évek elején.
Erőszakhullám, bombák, késelések
Az Egyesült Államokban az FBI 1989 márciusának elején 78 könyvesboltot ért fenyegetésről kapott értesítést, ami a feltételezések szerint az összes fenyegetés kis hányadát jelenti. 30 könyvesboltot ért robbantásos merénylet, köztük kettőt a kaliforniai Berkeley-ben. New Yorkban egy újság, a The Riverdale Press irodáját szinte teljesen elpusztították gyújtóbombák, miután megjelent egy vezércikk, amelyben megvédték a regény olvasásához való jogot, és bírálták a könyvesboltokat, amelyek levették a polcaikról A sátáni verseket. Április 9-én a londoni Charing Cross Roadon két nagy könyvesboltot (Collets és Dillons) ért bombatámadás. Májusban High Wycombe városában és ismét Londonban, a Kings Roadon robbantottak. További robbantások történtek egy nagy londoni áruházban (Liberty), a benne lévő Penguin könyvesbolthoz kapcsolódóan, valamint a York-i Penguin áruházban. (A könyvet eredetileg a Viking Penguin kiadó adta ki.) Guildford, Nottingham és Peterborough Penguin üzleteiben is találtak fel nem robbantott eszközöket.
Rushdie elleni tüntetés Londonban 1989. május 27-én. (Fotó: Marc DEVILLE/Gamma-Rapho via Getty Images)
A fatva halálos áldozatot is követelt: 1991 júliusában Hitoshi Igarashit, a regény japán fordítóját késelték halálra. De rajta kívül többeket is megtámadtak, például az olasz fordító, Ettore Capriolo Milánóban sebesült meg késes támadásban. Ő túlélte, ahogy az 1993 októberében lelőtt William Nygaard is – ő volt A sátáni versek norvég kiadójának (Aschehoug) vezetője, ma már nyugdíjas éveit tölti. 1993 júliusában Aziz Nesin török író élete is csak egy hajszálon múlott: A sátáni versek egy lefordított részletét tette közzé egy helyi újságban – ezután militánsok egy csoportja felgyújtotta azt a kelet-törökországi szállodát, ahol megszállt, így próbálták megölni.
A valódi ok
Robin Wright az írja, hogy az ajatollah igencsak ravasz volt ezzel a húzásával. Abban az időben a fiatal Iszlám Köztársaság egzisztenciális kihívások előtt állt: az Irakkal vívott nyolcéves háború legalább egymillió áldozatot követelt (csak abban 1988 nyarán Iránban legkevesebb ötezer, egyesek szerint akár harmincezer politikai fogvatartottat végeztek ki Homeini fatvájának engedelmeskedve).
Az országban széleskörű elégedetlenség dúlt, a vallási vezetők közötti politikai szakadék egyre jobban mélyült, a gazdaság hanyatlott, az alapvető élelmiszerekből és üzemanyagból hiány volt, mindemellé ráadásul ott volt a már egy évtizede tartó diplomáciai elszigetelődés.
Homeini pedig gyakran kovácsolt tőkét olyan ügyekből, amelyek elterelték a közvélemény figyelmét a forradalom repedéseiről és kudarcairól. Ugyanezt tette, miután 1979-ben diákok elfoglalták az amerikai nagykövetséget. Az akciót kitervelő kis csoport eredetileg csak néhány napos erődemonstrációnak szánt akciója az ő hathatós közreműködésével is vált egy 444 napig tartó túszdrámává. Az ajatollah végül beleegyezett a túszválság befejezésébe, akkor, amikor ez politikailag és pénzügyileg is célszerű volt a rendszere számára.
Salman Rushdie A sátáni versek egyik első kiadásával 1991 januárjában. (Fotó: David Levenson/Getty Images)
Wright azt írja, hogy Rushdie is csak egy bábu volt, akinek pont jókor jött az ügye. Teherán ugyanis A sátáni versek megjelenése után hat hónapig teljesen figyelmen kívül hagyta könyvet, pedig akkor már más, többségében muszlim országokban is betiltották, a szomszédos Pakisztánban pedig halálos áldozatokkal járó tüntetések is voltak miatta. Akkoriban a Homeini köré csoportosuló klerikusok belső köre nyilvánosan kettészakadt, és az a Hoszein Ali Montazeri ajatollah, akit Homeini saját utódjának szemelt ki, nyilvánosan is ellene fordult. Az akkori rezsim legfőbb kritkusává vált, élesen bírálta Homeinit, amiért kivégezteti a másként gondolkodókat, és az iráni rezsimet egy sztálinista rezsimnek titulálta (később őt évekre házi őrizetbe zárták, és csak azért nem végezték ki, mert nem akartak belőle mártírt csinálni). Jól jött tehát Homeininek, hogy megintcsak elterelje a figyelmet az ország ügyeiről.
Homeini végül 1989-ben, 86 éves korában szívelégtelenségben meghalt, a Rushdie elleni fatva pedig, amely egy évtizedes diplomáciai válságot váltott ki a külvilággal, ma is az iráni belső viták egyik gyújtópontjaként és a keményvonalas vezetők által kihasznált politikai eszközként jelenik meg. És bár Irán az utóbbi években nem összpontosított az íróra, az 1989-es fatva még mindig érvényben van – hogy ennek valóban köze volt-e a támadáshoz, azt még nem tudni, mindenesetre a 24.hu-val egy iráni ellenzéki forrás azt az információt osztotta meg, hogy a Mehrnews iráni hírügynökség nagyjából egy órával a merénylet előtt közzétett egy cikket, amelyben a Rushdie megölésére felszólító fatva történetét beszélik el. A közleményt helyi idő szerint péntek este 19:41-kor élesítették. A nyolc és fél órás időeltolódést figyelembe véve ekkor New Yorkban délelőtt 10:11 perc volt – a Rushdie elleni támadás pedig 11 órakor történt.
Mi az a fatva?
A fatva szó a médianyilvánosságban éppen a Rushdie ellen kimondott „ítéletnek” köszönhetően az iszlamista szélsőségesek által kiszabott halálos ítélet jelentésben terjedt el.
A szó eredeti jelentése szerint azonban vallásjogi állásfoglalást jelent.
Fatvát az iszlám közösségek megfelelő vallási képzettséggel rendelkező vezetői adhatnak ki gyakorlatilag minden olyan vitás esetben, amikor a vallásjog nem vagy nem kielégítő módon ad iránymutatást egy-egy kérdésben. A fatvának hagyományosan szigorú formai követelményei vannak, a Korán és más szent szövegek alapján indokolni kell. Ugyanakkor bár Homeini képzett vallástudós volt, a Salman Rushdie ellen kiadott fatvája számos formai követelménynek nem tesz eleget.
Tüntetők jelszavakat skandálnak Iszlámábádban 2007. június 22-én, hogy elítéljék Salman Rushdie lovaggá ütését. Pakisztán számos városában tüntetések törtek ki, miután Rushdie megkapta a kitüntetést II. Erzsébet brit királynőtől. (Fotó: Paula Bronstein/Getty Images)
Irán tagad
Az iráni kormány tagadja, hogy bármi köze lenne a Salman Rushdie elleni támadáshoz, és A sátáni versek szerzőjét és támogatóit tette felelőssé az egészért. A közel-keleti ország külügyminisztériumának szóvivője mai nyilatkozatában azt mondta, hogy „senkinek sincs joga Iránt vádolni” azzal, hogy ő áll a késelés mögött.
„Mi a Salman Rushdie-t ért amerikai támadással kapcsolatos incidens kapcsán úgy véljük, hogy senkit sem illet hibáztatás és vádaskodás, kivéve őt és támogatóit. Senkinek sincs joga Iránt vádolni ezzel kapcsolatban” – mondta Nasszer Kanaáni az Associated Press által közölt kommentárban.
Kanaani hozzátette, hogy Iránnak „nincs más információja, mint amiről az amerikai média beszámolt”.
Az ország vezetősége azt is tagadja, hogy az 1979-es iszlám forradalom óta eltelt években külföldi, másként gondolkodók ellen irányuló műveleteket hajtott volna végre, annak ellenére, hogy az ügyészek és a nyugati kormányok több ilyen támadást is Teheránnak tulajdonítanak. A The Times of Israel nevű lap gyűjtése szerint egyes konzervatív iráni lapok ünneplik a támadást, míg mások, például a Javan nevű napilap a támadás indítékait találgatta. „Talán egy fiatal muszlim, aki még meg sem született, amikor Salman Rushdie megírta sátáni könyvét, bosszút akart állni rajta” – volt az egyik verziójuk, míg szerintük egy másik lehetséges forgatókönyv, hogy „az Egyesült Államok valószínűleg az iszlamofóbiát akarja terjeszteni a világban”.
Kiemelt kép: Salman Rushdie 2019. október 12-én egy angliai könyvfesztiválon – Fotó: David Levenson/Getty Images
