Hanga Ádám a Real Madrid kosárcsapatának a játékosa, aki 2017-ben elnyerte az Euroliga Legjobb védője díját. Spanyolországban, csapata hazájában sztárkultusz övezi, de neve a kosárlabdázás terén az egész világon ismert, ami nagy szó, tekintve, hogy a labdarúgás és krikett után a kosárlabdázás a világon a harmadik legnépszerűbb sport.
Nemrégiben egy tizenhét éves fiú megkérdezte őt, hogyan tud túllépni a kudarcon, hogyan kezeli a fellépő ismétlődő stresszt. Hanga elmondta, hogy nem tudja a pontos választ és hogy ő ennyi idősen még nem is gondolkozott ilyen összetetten. Talán az ő megküzdési stratégiája nem pont az, amit a fiú hallani szeretne, szerinte az egyéni motivációt kell inkább megvizsgálni. Bármelyik motivációs alapleckét felmondhatta volna, helyette a keresetlen őszinteséget választotta a Hanga-táborban, amit ifjú sportreménységeknek tart a sztárkosaras.

Kemény játék

Olyan könnyű leírni valakinek az eredményeit, de megélni azt és elérni, hogy az ismeretlenből bekerülsz a csúcsligába, teljesen más. Ahol ő nem Hanga Ádám, hanem „Adam Hanga, the top player”. Ádám apró lépésekben, sérülésekkel tarkított úton haladt, míg egyre komolyabb csapatokba került. Posztjára akármikor tízen is ugranának, és mind jók is. Ez egy kemény játék.
A karján a tetoválás inkább azt jelenti, hogy nem a pusztán fizikailag erős éli túl, hanem aki mentálisan is alkalmazkodni tud. Alkalmazkodni az állandóan változó feltételekhez. Ádám beszél arról a furcsa érzésről, hogy mi van akkor, ha „elvégzem a munkát és nem jön az eredmény”. Problémahegyekről sokszor csak a hullámvölgyekre esik a kilátás. Merre is menjünk tovább? A tökéletes edzések és rossz meccsek ellentmondásai juttatták el oda, hogy elkezdett egy sportpszichológussal, egy coach-csal rendszeresen dolgozni. Ez a mai napig tart. A kosárlabdában tíz-tizenöt év áll rendelkezésre a profi pályán. „Kilencven meccs fölött játszunk a tíz hónap alatt, úgyhogy rengeteg az utazás, emiatt a regeneráció nagyon fontos.” Egy váratlan durva sérülés bármikor megtörheti bármelyik tehetség karrierjét.

Hanga Ádám a Real Madrid – FC Barcelona mérkőzésen 2021 júniusában Madridban. (Fotó: Sonia Canada/Getty Images)

Kérdeztem Ádámot a sport- és hitvallásáról, arról, hogyan tud valaki ebben egyensúlyt találni. Hogy lehet kezelni a végtelenül unalmas napi rutinokat, a „mini depressziókat”. „A hullámvölgyek esetében a sztoikus elfogadás a legjobb gyógyír – válaszolja. – Megérteni, hogy most lent vagyok.” Az „ennél rosszabb már nem lehet” valójában félsiker, hiszen innen indulunk felfelé. Ádám szerint a sikerek legalább olyan veszélyesek, mint a mélypontok.

„A sportban fontos, hogy soha ne legyünk nagyon fent, és soha ne legyünk nagyon lent sem, azon dolgozzunk, hogy meglegyen ebben is az egyensúly. Egyébként is az egyensúly a legfontosabb számomra, például, ha egy kifőzdében kellene virslit sütnöm, akkor azt szeretném jól csinálni.”

Árnyékok a múltból, emlékek a fényen

El lehet mondani egy történetet úgy is, hogy csak a szépre emlékezünk, de talán pont a kudarcaink, az életünk árnyoldalai, a sors súlyai formálnak minket. 
Ádám édesanyja magyar, édesapja egyenlítői-guineai származású. Ádám hároméves volt, amikor szülei elváltak, édesanyja és annak szülei nevelték fel, négyen éltek 50 négyzetméteren.
Ádám édesapja akkor tűnt fel újra, amikor a fia már Spanyolországban lett jól kereső játékos.

„Szerintem nem ez a módja annak, hogy felvedd a kapcsolatot a fiaddal harminc év után. Több lehetőséget is adtam neki, az utolsót én már nem is akartam, de azt is eljátszotta. Úgyhogy azt gondolom, számomra ez egy lezárt téma.”

És hogy milyen volt Magyarországon színes bőrűként felnőni a kilencvenes években? „Odajöttek, hogy elmondják, ha bírnak. De azok is odajöttek, akik feltétlenül közölni akarták, hogy más nézetet képviselnek. Ez gyakran atrocitásokhoz vezetett” – emlékszik. Ádám mesél a villamosról, buszról leugrálásról, a „kardiózásról” egy szebb jövő felé. Ez még az az időszak volt Magyarországon is, amikor be kellett lógni iskolák pályáira, annyira nem volt lehetőség kosarazni.

A család nyert

Sztárság ide vagy oda, Ádám úgy látja, hogy karrierje legnagyobb sikerét nem a kosárlabdapályán érte el. A kosárlabda varázsának nagy a csillogása, de a család varázslata erősebb. A háromszoros Spanyol Kupa-győztes nemsokára háromszoros édesapa lesz. „A karrierem úgy épült, ahogy a családom” – mondja. Lottófőnyeremény-szerű fizetéseket kap a hároméves szerződésében Madridban, de ő ezt így látja: „Annak ellenére, hogy tényleg jól keresek, nem élek nagy lábon. Nem azt mondom, hogy megszállott spóroló vagyok, de nem szórom a pénzt. Ha néha-néha el is csábulnék, a feleségem mindig visszaránt a földre. Ha elszáll az agyam, mindig helyretesz.”
És hogy miről álmodik? „Egy Ferrari jó lenne, de hála istennek az élet úgy hozta, hogy nagy családom van, a három gyereket nem lehet egy Ferrariba betuszkolni…” – mondja. A gyerekei egyébként sosem értik, miért kérnek tőle autogramot, a munkáját ugyanis sosem viszi haza.

Fotó: Sonia Canada/Getty Images

A kosárlabda azt is jelenti Ádám számára, hogy egyszerre két élete van. Egy magyar és egy spanyol. Ennek az a furcsa és hihetetlen következménye is van, hogy az elmúlt tíz évben nem volt nyaralni sem. „Életemben nem voltam nyaralni külföldön, sérülések, műtétek, válogatott, ez volt a szabadidőm. Csak a repülőtereket és a sportcsarnokokat ismerem más városokból” – meséli. Viszont a családdal gyakran jön haza Spanyolországból autóval, neki ez jelenti a szezon végét: „Beülök és tudom, hogy ez egy 1800–2000 kilométer lesz, szinte már fejből megvan az út Budapestig, pontosan tudom, hol fogok megállni.”
Arra a kérdésre pedig, hogy hogy jutott el idáig, és hogy képzeli el magát tíz év múlva, szintén meglepő választ ad: „Nem nagyon gondolkodtam soha a jövőn. Inkább azon, hogy a stresszes döntők mellett hogyan tudok időt és figyelmet szakítani arra is, hogy a feleségemmel csempét válasszak a fürdőszobába.”

Kiemelt kép: Sonia Canada/Getty Images