A legjobb svéd regény díját elnyert kötetben az élete utolsó esztendejének eseményei között bolyongó író anyaságról, hűségről, családról és az írás misztériumáról szőtt gondolatai, belső vívódásai elevenednek meg – mintha azokat maga Plath vetné papírra – kitárulkozó, naplószerű stílusban.
Regénybe illő életrajz
Sylvia Plath, noha elsőként kapott posztumusz Pulitzer-díjat verses gyűjteményért, mégis leginkább tragikus öngyilkossága, valamint felkavaró kultikus regénye, Az üvegbura okán maradt emlékezetes az utókornak. Írásai tömörsége, nyers költői képei az angol-amerikai líra legeredetibb tehetségévé tették, aki sosem tudott igazán beilleszkedni a nagy társadalmi gépezetbe.
A sors iróniája, hogy bár Plath élete során a névtelenség és az ismertség vékony mezsgyéjén egyensúlyozott, napjainkban népszerűbb, mint valaha, mely jogosultságot a svéd írónő nagy sikerű könyvének reflektorfénye is tovább erősíti.
A címet uraló áthallás az HBO Emmy-díjas sorozatával, (a Rév Marcell operatőr által jegyzett Eufóriával – a szerk.) akár rejthet is magában érzelmi párhuzamokat, hiszen mindkét alkotás a személyes tragédiát, a lélek nyughatatlanságát igyekszik kidomborítani. A történet szerint Sylvia Plath egy angliai kisvárosban él férjével, a költő Ted Hughesszal. Második gyermekét várja, de boldogtalan és magányos, a házasság egyre sivárabb és egyre üresebb. Folyamatosan őrlődik, többre vágyik az anya és feleség szerepénél. A férje hűtlenségétől is szenvedő nő az írásban, az alkotói munkában lel átmeneti menedékre.
Egy év Sylvia Plath-szal
Plath világirodalmi jelentősége vitathatatlan. Az üvegbura című lélektani prózája egyike annak a húsz kötetnek, amelyekről az amerikaiak a legtöbbször füllentik, hogy olvasták. A modernista poéta mindössze harmincegy éves volt, amikor meghalt, a regény megjelenését követően alig egy hónappal. A keserédes Eufória utolsó, meghatározó évének lírai szépségű lenyomata.
Az eredeti írói stílust hűen megidéző sorok olvasása közben Plath bőre alá bújva éljük át az egykori devoni paplak falain messze túlmutató, intenzív lelki gyötrődést, mely az ötvenes évek Amerikájában megalkuvásra kényszerült tehetség fájdalmában gyökerezik.
A különféle szerepek – az író férj árnyékában élő költő, feleség, családanya, mentális gondokkal küzdő prózaszerző – terhe alól segélykiáltásként feltörő, tehetséges hang mindössze szeretetre, megértő visszajelzésre vágyik. Plath Cullhed által tolmácsolt kifejező szavai egy mélységeket és magasságokat megjárt, rendkívüli nő lelki tusájáról adnak számot. Az érzelmi hullámvasútról olykor kitekintünk a szerző elméjén túl zajló eseményekbe is. A boldog családi pillanatokba, az ötvenes évek Bostonába, a magával ragadó ír tengerpartra, a londoni irodalmi miliőbe, a kortárs brit költők és a női lapok világába.
Összegzés:
Az Eufóriát olvasva lehetetlen elvonatkoztatni a huszadik század kortörténeteként is emlegetett, női sorsokról értekező kultuszregénytől. Az üvegbura itt is érzékelteti vákuumszerű hatását. A szűkülő lehetőségek közepette Cullhed végül megadja a kiteljesedés esélyét. Megformálja a reménytelenség felszabadító szavait, melyeket Plath-nak – a végzet ismeretében tudjuk – nem volt lehetősége kimondani.
Kiemelt kép: Canva