A hattyú a fény, a halál, a szépség, a szerelem, az elmúló természet, az átváltozási képesség szimbólumaként jelenik meg különféle legendákban. Csajkovszkij balettjében például a női báj megtestesítője; a görög mitológiában a szerelem istennőjének, Aphroditének a hintóját egy hattyúpár húzta. A germánok legendájában Parsifal lovag fia, Lohengrin, az állítólagos Grál-lovag, egy hattyú vontatta csónakban, kezében a nagy madarat ábrázoló pajzzsal érkezett, hogy megmenekítse jövendő hitvesét, Elzát egy álnok herceggel ráerőltetni kívánt frigy fenyegetése elől. A történet megihlette Richard Wagnert is, így született a Lohengrin című háromfelvonásos opera, amelyet 1850-ben Weimarban mutattak be.

Spártai nevelést kapott

Ekkor még alig ötesztendős volt a keresztségben az Ottó, majd nagyapja, I. Lajos bajor király után a Lajos nevet is viselő gyermek, akit eddigre a jövendőbeli uralkodóként tartottak számon. Ő és öccse mérhetetlenül szigorú apjuktól spártai nevelést kaptak, ami nap mint nap igen korai felkelést, kizárólag hideg vizes mosdást, kevés élelmet és nem utolsósorban kemény munkát jelentett. Az ifjú trónörökös előszeretettel tanulmányozta a német mondákat, s meglepő módon különösen nagy érdeklődést tanúsított a versailles-i kastélyok iránt. Valamikor a tízes éveinek az elején született rajzán egy tóparti magas sziklaszegélyen álló kastélyt álmodott meg, a vízen egy hatalmas hattyú úszott. Apja korai halála következtében Lajos már tizenkilenc évesen trónra léphetett, s alig két hónappal e jeles esemény után Münchenben életében először kezet rázott a nagy zeneszerzővel.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2017/2. számában olvashatjátok.

Szöveg: C. Azahar

Fotó: Wikipédia