Vámos Miklós kérdése:
Kedves Csaba, ma azt kérdezte tőlem egy szépreményű fiatal író: lehet-e regényt írni arról, hogy az ember boldog. Érdekelne a véleményed. A kortárs magyar irodalom legjavának könyvei, tetszik-e ez nekem, vagy sem, elsősorban traumákról szólnak. Kedvenc könyveim mintha két fő témakört dolgoztak volna föl. 1. A nők elnyomatása és sanyarú helyzete. 2. A zsidók kiirtása és sanyarú helyzete. Te, mint az ÉS kritikai rovatának vezetője, hogyan látod? Így van-e ez, és ha igen, akkor miért nem?
Károlyi Csaba válasza:
Kedves Miklós, köszönöm kérdésedet, van ebben valami. Hogy a kedvenc könyveid főleg ezt a két témakört dolgozzák fel, amit említesz, az biztosan így van, hiszen csak tudod. Az én kedvenceimben azért még más traumák is vannak. De a kortárs magyar irodalom sok könyve traumákról szól, ez nem vitatható, bár van kivétel.
És szerintem simán lehet regényt írni arról, hogy az ember boldog, csak valószínűleg nehezebb művészileg megoldani, mint a boldogtalanságról szóló írást. Kisfaludy Sándorral szokás példálózni, mennyivel jobban sikerült a Himfy szerelmei című dalciklusában A kesergő szerelem, mint A boldog szerelem. Azért van, aki néha jól tud írni ma a boldogságról is, például Szabó T. Anna vagy Grecsó Krisztián. Ottlik és Esterházy is tudott. Hirtelen Kun Árpád regénye jutott eszembe, a Boldog Észak. Ezt a remek regényt sokan úgy olvasták, hogy végre valami a boldogságról szól, beteljesült szerelem, happy ending. Erre most, a regénytrilógia harmadik kötetének, a Takarító férfinak a megjelenésekor az Élet és Irodalom július 8-i számába készített interjúmban az író azt mondta, a Boldog Észak szerinte egyáltalán nem a boldogságról szól, félreolvastuk. Különben Kun regényei Norvégiában játszódnak – lehet, hogy ott azért még mindig több a boldogság, mint itt? Magyarországon mostanában nem sok okot látok boldognak lenni. A boldog szerelmet is nehezebb lesz megélni, ha drasztikusan növelik a rezsit, ezért télen hideg a hálószoba.
Mindazonáltal a traumák feldolgozása fontos. Kertész Sorstalansága nyomában sok jelentős magyar irodalmi mű szól a holokausztról és annak utóhatásairól, Márton László Árnyas főutcájától Nádas Péter a Párhuzamos történetekben szereplő lágerfejezetéig. Sok író írt erről, Konrádtól Závada Pálig, Mezei Márktól Gurubi Ágnesig, sokszor terápiás családtörténetekben tárulnak fel a tragédiák, melyeket még ma sem dolgoztunk föl teljesen – sem az egyéni, sem a kollektív emlékezetünkben. Ezt a munkát el kell végezni. A magyar zsidókkal gyalázatos dolgok történtek, beszélni kell róla, akkor is, ha ez nem olyan vidám. Nekem a legkülönösebb remeklés a zsidóság témájával kapcsolatban Németh Gábor Zsidó vagy? című regénye. A legletaglózóbb pedig Zoltán Gábor Orgiája – nagyon nem boldogságos olvasmány, de mitől lenne az?
